16. forduló (2003.04.30-05.01.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Ibrány (7. helyezett)-Balmazújváros (8.) (KM)

Pók Csaba, ibrányi edző: - A labdarúgó-bajnokság azért igazságosabb, mint az élet, mert minden héten ki lehet javítani az esetleges hibákat, míg más területen ez nem biztos, hogy így van. Ráadásul a Rakamaz elleni vereségünk után most nem is kell hét napot várni az újabb fellépésünkre, hiszen szerdán fogadjuk újabb ellenfelünket. Igényes közönségünket mindenképpen győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni. Ónodira sajnos térdműtét vár, így ő nem játszhat.

Berettyán Sándor, balmazújvárosi edző: - Görcsoldó győzelmet szereztünk a Böszörmény ellen. Az akaratunk már megvolt, ám a bölcsesség még hiányzott a játékunkból. Ha ezen is sikerül változtatnunk, akkor pontszámban akár be is érhetjük az Ibrányt.

Hajdúdorog (6.)-Tuzsér (4.)

Révész Attila, tuzséri edző: - A legutóbbi két mérkőzésünkön biztató játékkal győzelmeket szereztünk, viszont ez nem jelenti azt, hogy elbizakodottá váltunk, annál is inkább, mert a Hajdúdorog mostanában szintén jó passzban van. Remélem, hogy a Kosztyú hiányzása miatti szerkezeti változás a csapatot nem zökkenti ki a ritmusából és ponttal vagy akár pontokkal sikerül hazatérni.

Záhony (15.)-Vásárosnamény (16.)

Révész Csaba, záhonyi edző: - A Putnok ellen bebizonyítottuk azt, hogy fegyelmezett játékkal és elszánt hozzáállással bárki ellen győzelmi eséllyel léphetünk pályára. Ez a siker erőt és önbizalmat kell, hogy adjon a további mérkőzésekre. A Namény is figyelemreméltó eredményt ért el a hét végén, ami azt bizonyítja, hogy problémáik ellenére egyfajta dac munkálkodik a játékosokban. Tovább szeretnénk gyarapítani pontjaink számát, és közelebb kerülni a középmezőnyhöz.

Illés Norbert, vásárosnaményi játékos, az ügyvivő elnökség tagja: - Ha a hét végi formánkat át tudjuk menteni a záhonyi mérkőzésre, akkor a vendégszurkolók örömittasan fognak hazatérni Vásárosnaményba. Most nemcsak egy szimpla megyei rangadóról, hanem hatpontos mérkőzésről van szó, amelyen Majorost leszámítva mindenkire számíthatunk.

Rakamaz (2.)-Putnok (1.)

Kiss Miklós, rakamazi edző: - Két és fél hete még nyolc pont volt a hátrányunk a Putnokkal szemben, abban bíztam: az egymás elleni mérkőzésünkig sikerül faragni ebből, de arra nem gondoltam, hogy akár meg is előzhetjük riválisunkat. Márpedig győzelem esetén most az élre ugorhatnánk, és az ibrányi eredményt, illetve a mutatott játékot jó előjelnek tekintem a rangadóra. Ezúttal beérném egy egy-nullás sikerrel is, nem szabad fejjel a falnak mennünk, mert az könnyen rosszat szülhet. A vasárnap jól szereplő csapaton nem szívesen változtatnék, egyedül a korán megsérült Krasznait kell pótolnunk.

Szirmabesenyő (12.)-Szakoly (10.)

Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - A hét végén egy jó csapatnak tálcán kínáltuk a lehetőséget, amellyel élni is tudott. Most két olyan meccs következik, amelyeken nem adhatunk esélyt az ellenfeleknek, mivel riválisainkról van szó. Bízom a csapat minden egyes játékosában és abban, hogy ők is bíznak saját magukban és egymásban, mert pontot, pontokat kell szereznünk a következő meccseken.


Tudósítások, eredmények

Ibrány-Balmazújváros 0-1 (0-1)

Ibrány, 300 néző, v.: Nagy V. (Jakkel, Pásztor)

Ibrány: Mudri - Ignácz, Pap K., Herman A. (Kovács M.), Bardi, Kántor, Imre, Babják (Kovács G.), Majchrovics, Herman L. (Bíró), Pámer. Edző: Pók Csaba. Balmazújváros: Haász-Brandt - Vaszilkó I., Sárközi, Pál (Kovács, 54.), Dobi - Bajusz, Szabó B., Kovács (Tóth L., 59.), Loós - Rédai (Szabó I., 45.), Nagy Cs. Edző: Berettyán Sándor.

Az alacsony színvonalú mérkőzést főleg mezőnyjáték jellemezte, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A kevés lehetőségből azonban a vendégek a 40. percben egyet kihasználtak, s három pontot szerezve megelőzték a tabellán hazaiakat.

Jó: Hermann L., Majchrovics.

Kiállítva: Pap K. (80., reklamálásért, második sárga lap után).

Pók Csaba: Szégyellem magam a csapat helyett is, mert lélektelenül nem lehet futballozni.

Ignácz és az Ibrány bukfencezett a hétközi fordulóban

Fotó: Racskó T.

Szirmabesenyő-Szakoly 0-1 (0-1)

Szirmabesenyő, 100 néző, v.: Nagy V. SZISE: Roza - Lázár, Nagy, Badalik (Tóth G.), Dóczi - Szobóczki, Kiszely, Szuba, Lasztóczi (Barsi) - Szabó, Mészáros. Edző: Zupkó Mihály.  Szakoly: Cziotka - Boros, Burik, Balázs, Tardi, Vass, Fiumei, Palaga, Sándor, Nagy T. (Hurcsik), Ványi (Bányász). Játékos-edző: Boros Gyula.

Nagyon fontos, hatpontos mérkőzésen a győzelmet jobban akaró csapat diadalmaskodott, méghozzá egy távoli lövéssel. Gól: Palaga (26.). Jó: az egész vendégcsapat (Palaga a mezőny legjobbja). (Tudósító: Tamás Csaba)

Kozák János, elnök: - Sportszerű ellenfél ellen kiváló játékvezetés mellett nem találtuk a kaput.

Boros Gyula: Vasi akarattal, óriási lelkesedéssel, úgy érzem megérdemelten nyertünk. Gratulálok minden játékosnak.

Hajdúdorog-Tuzsér 2-0 (0-0)

Hajdúdorog, 100 néző, v.: Szlifka. Hajdúdorog: Szőllősi - Magyar, Magyari, Tóth, Orosz - Sándor, Arany, Erdei, Kovács - Mangel (Pajkos, 80.), Nagy Sz. Edző: Szalánczi Tamás. Tuzsér: Szőr - Lupcsa, Tóth Á., Herczku, Szabó I., Dancs B., Cseke, Iván, Lakatos, Petró, Gergely (Spekker). Edző: Révész Attila.

A tuzsériak a gyengébb teljesítményük ellenére is dolgoztak ki helyzeteket, de ezeket rendre el is ügyetlenkedték, míg a hazai csapat jószerivel komolyabb lehetőség nélkül szerezte meg a győzelmet. Gól: Mangel (53.), Nagy Sz. (73.). Jó: Herczku, Lupcsa. (Tudósító: Pinkóczi József)

Révész Attila: Amíg mi csak a helyzetekig jutottunk, addig ellenfelünk két fegyelmezetlenségünket is kihasználta, és megérdemelten nyert.

Záhony-Vásárosnamény 3-0 (2-0)

Záhony, 300 néző, v.: Orosz. Záhony: Czene - Berczik (Molnár), Sevcsuk, Lipták, Vincze (Sére), Dudnyik, Krizán, Balogh S., Bagin (Jakab), Karasz, Babjak. Edző: Révész Csaba. Vásárosnamény: Vass - Illés N., Geszti (Marczi), Fejes, Batka, Tivadar, Tóth Zs., Horváth Sz., Hornyák (Balogh P.), Kovács G., Oleksza. Megbízott játékos-edzők: Illés Norbert és Tivadar András.

Csak az első gól eléréséig volt kérdéses a mérkőzés kimenetele az alsóházi rangadón. Összességében végig meggyőző játékkal nyert a hazai csapat a jobb sorsra érdemes, szimpatikus naményiak ellen. Gól: Karasz (32.), Bagin (11-esből, 43.), Balogh S. (59.). Jó: Lipták, Balogh S., Karasz, illetve Tóth Zs., Oleksza. (Tudósító: Erdei Árpád)

Révész Csaba: A mérkőzés tétje rányomta bélyegét a játék színvonalára, a biztos győzelmünk ellenére bosszantó hibákat követtünk el.

Illés Norbert: Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy elkísértek bennünket. A helyzetek alapján a döntetlen reálisabb lett volna, az ellenfél viszont tizennégy fővel állt ki, és a síp is nála volt...

Rakamaz-Putnok 3-0 (1-0)

Rakamaz, 400 néző, v.: Kegyes. Rakamaz: Kanócz - Székely, Cap, Göncz, Szilágyi, Kovács I. (Reznek), Spisák, Kákóczki, Krasznai (Galambosi), Kozák (Boldog), Szécsi. Edző: Kiss Miklós. Putnok: Regős S. - Borsi, Tamás, Tóth, Agárdi (Oláh) - Szabó, Nagy, Gál, Lupkovics - Koszta (Molnár Cs.), Farkas T. (Bányász). Edző: Kőrössy Pál.

A vendégek az első félidőben védekezésre rendezkedtek be, így átadták a kezdeményezést a hazaiaknak, akik csak az első félidő hajrájában törték fel ezt a reteszt. A vezetés után egyre meggyőzőbben és nagyobb fölényben játszott a Rakamaz, amit az újabb gólok bizonyítanak, és ezzel a győzelemmel a Rakamaz átvette a vezetést a táblázaton. Gól: Krasznai (30.), Kozák (48.), Kákóczki (67.). Jó: Székely, Szilágyi, Kovács I., Kozák. (Tud.: Kaposvári Ferenc)

Kiss Miklós: Nehezen tudtuk feltörni a vendégek védekezését, de a vezető gól után és a második félidőben nyújtott játékunk alapján megérdemelten nyertük meg a rangadót.

Kőrössy Pál: - Tartalékos csapatunk megérdemelt vereséget szenvedett a minden csapatrészben jobb Rakamaztól.

Mád - Hajdúnánás 3-1 (1-0)

Mád, 100 néző. Vezette: Kiss.

Mád: Braun (Kiss) - Turbucz, Martis, Haraszin, Dancs (Tatárka) - Babos, Varga, Toplenszki, Hajdú (Kirchmayer) - Gombkötő, Buri. Edző: Oláh Ferenc.

Hajdúnánás: Nagy Cs. - Nagy IZ., Tarr, Nagy T., Papp - Szemán (Nagy Zs.), Kulcsár, Kondora, Berényi - Seres (Oborzil), Mikita. Edző: Gyarmati András.

Gólszerző: Gömbkötő (1-0) a 15., Kondora (11-esből, 1-1) a 49., Gombkötő (2-1) az 52., Buri (3-1) a 75. percben.

Jók: Gombkötő, Buri, Toplenszki, ill. Kondora.

Oláh Ferenc: - Gyenge játékkal ugyan de végre sikerült hazai mérkőzést nyerni.

Gyarmati András: - Gratulálunk a Mádnak.

Sátoraljaújhely - H. böszörmény 4-0 (0-0)

Sátoraljaújhely, 300 néző. Vezette: Takács.

STK: Mata - Szoták, Tokár, Dókus, Janikó T. - Szabó, Csáki (Tóth J., Paranai), Barna, Ablonczi (Janikó R.) - Juhász, Trembulyák. Edző: Zsófi József.

Hajdúböszörmény: Nagy - Molnár (Demeter), Csatári, Pipó, Tája - Kovács, Szabó, Ortó, Hajdú - Kocsis, Láda. Edző: Papp Ferenc.

Gólszerző: Paranai (1-0) a 70., Trembulyák (2-0) a 73., Juhász (3-0) a 82., Juhász (4-0) a 88. percben.

Jók: Tokár, Dókus, Juhász, Paranai, Janikó, Szoták, ill. senki.

Zsófi József: - Hetven perc görcsölés, húsz perc parádé.

Papp Ferenc: - Sajnos ennyit tudunk.

Mezőkövesd - Létavértes 1-0 (1-0)

Mezőkövesd, 400 néző. Vezette: Bendik.

Mezőkövesd SE: Varga L. - Kovács, Szabó V., Bocsi, Árvai - Nyeste, Szabó L., Farkas (Szamosi), Ragó - Karancsi (Soltész), Varga Z. (Kada). Edző: Mikes Mátyás.

Létavértes: Szegedi - Balogh, Galgóczi, Horváth, Máté - Nagy ICs., Papp, Szabó (Árva), Kontor - Nagy I., Szabadi. Edző: Árva Barna.

Gólszerző: Ragó (1-0) a 31. percben.

Jók: Farkas, Ragó, Nyeste, ill. Galgóczi, Horváth, Papp, Szabadi.

Mikes Mátyás: - A három pontot megszereztük de van még mit javítani.

Árva Barna: - Egyenrangú mérkőzésen a jobb helyzetkihasználás döntött.

 


A bajnokság állása:

1. Rakamaz 23 13 7 3 43-20 46

2. Putnok 23 14 4 5 45-32 46

3. Sátoraljaújhely 23 12 6 5 41-17 42

4. Tuzsér 23 10 8 5 36-22 38

5. Mezőkövesd 23 11 5 7 27-27 38

6. Hajdúdorog 23 11 4 8 36-31 37

7. Balmazújváros 23 9 5 9 44-36 32

8. Ibrány 23 8 8 7 32-35 32

9. Szakoly 23 8 5 10 35-34 29

10. Mád 23 8 5 10 35-35 29

11. H.böszörmény 23 8 4 10 38-44 28

12. Szirmabesenyő * 23 7 6 10 30-33 26

13. Létavértes 23 6 6 11 27-39 24

14. Záhony 23 7 2 14 26-38 23

15. Hajdúnánás 23 6 5 12 22-41 23

16. Vásárosnamény 23 4 4 15 19-52 16

* egy büntetőpont levonva

 


 

Fel Következő