29. forduló (2005.06.05)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Ibrány (3.)–Rakamaz (5.)

Németh Károly, ibrányi edző: – Utolsó hazai mérkőzésünk következik, amelyen a közel kétéves hazai veretlenségünk megőrzése a célunk. Nem döntetlenre játszunk, mert csak győzelemmel kerülhetnénk közelebb az ezüstéremhez. Az arany már nem téma, az a Tuzséré, ezúttal is gratulálok az általam már megelőlegezett bajnoki címéhez. Bessenyei három sárga lapos, Korsoveczki pedig sérüléssel bajlódik.

Brekk János, rakamazi edző: – Az Ibrány kiegyensúlyozott, egységes és jó csapat amely ellen nagyon nehéz dolgunk lesz. Ellenfelünk szerdai kupabúcsúját csak kisiklásnak tartom, ezzel együtt háromesélyes a találkozó. Asztalos szereplése sérülés miatt kérdéses.

Szakoly (15.)–Miskolci VSC (14.)

Gerliczki János, szakolyi szakmai tanács adó: – Hogy az eddig elvégzett munkánk viszonylag kedvező megítélés alá essen az utolsó két mérkőzésünket szeretnénk megnyerni. A szakadék ugye két ugrással nem vihető át, ezért most csak egy nagyot léphetünk. Sérült és eltiltott játékosunk nincs, de taktikai fegyelemben jelentősen előre kell lépnünk, ha győzni akarunk. Márpedig célunk a három pont, hogy a közönségünktől szépen búcsúzzunk.

Balmazújváros (12.)–Tuzsér (1.)

Révész Attila, tuzséri edző: – Balmazújvárosban eddig még nem sikerült nyernünk, ennek a rossz szériának a megszakítása a bajnoki címet jelentené a számunkra. A csapat kezdi megtalálni a régi arcát, reménykedve utazunk, és remélem, reggel érünk haza...

Szirmabesenyő (11.)–Volán-Sényő (4.)

Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: – Közel kerültünk a negyedik hely megszerzéséhez, de az ötödiknél már semmiképpen sem lehetünk rosszabbak, ezért úgy döntöttünk: a hátralévő két mérkőzésen hat fiatalkorú játékost küldünk pályára, megnézve, hogy közülük kikre számíthatunk a jövőben. Ha így is eredményesek leszünk, akkor az csak jó, tehát nem tettünk le arról, hogy győztesen távozzunk Szirmabesenyőről.


Szabadnapos: Nyírkarász


Tudósítások, eredmények

IbrányRakamaz 2-1 (0-0)

Ibrány, 500 néző, v.: Orosz (Krassowsky, Erdélyi)

Kovács Imre (labdával) sokat tett a győzelemért

Fotó: Kató L.

Ibrány: Vatai – Csobán, Kántor, Kovács M., Nagy S., Korosveczki (Szilágyi), Kovács I. (Bardi), Milka, Morauszki, Imre, Marcsek (Ónodi). Edző: Németh Károly.

Rakamaz: Mudri – Baka, Székely, Homann, Gerliczki (Galambosi), Riczu, Szilágyi, Fekete, Leskó, Domokos, Csernijenko. Edző: Brekk János.

55. perc: egy jobb oldali beívelésre Kántor remekül érkezett, s öt méterről a kapuba fejelt, 1-0.

87. perc: kapu előtti kavarodás után Fekete eszmélt a leghamarabb, s közelről a hálóba lőtt, 1-1.

89. perc: a középkezdést követően Szilágyi futott el a bal szélen, beadását Imre lőtte a kapu közepébe, 2-1.

A nagy iramú, helyenként szikrázóan kemény mérkőzés első félidejében inkább a vendégek akarata érvényesült. A második játékrészben feljavult a hazaiak támadójátéka, mely végül győzelmet eredményezett.

Gól: Kántor, Imre, ill. Fekete.

Jók: Csobán, Kovács M., Imre, ill. Baka, Domokos.

Németh Károly: Küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat nagy akarással játszott, a második félidőben többet tettünk azért, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, így csak gratulálni tudok csapatomnak.

Brekk János: A döntetlen igazságosabb lett volna.


További eredmények:

Szakoly–Miskolci VSC 1–2 (1–0)

Szakoly, 200 néző, v.: Tatár.
Szakoly
: Tuska – Paulik, Pámer, Szemán, Koskovits, Dobos, Palaga, Vass Z., Gráf (Vass Zs.), Ványi (Kokrák), Komi (Tardi). Szakmai tanácsadó: Gerliczki János.
MVSC
: Kristóf – Jóner, Boszák (Rimaszéki), Gönczi, Kovács (Venczel), Tóth, Honti (Szurkos), Horváth, Dizmatsek, Hozdik, Csépány. Edző: Szepesi Zsolt.
Gól: Komi (15.), illetve Dizmatsek (46. és 55.). Kiállítva: Csépány (második sárga lap után, 76.)

Szirmabesenyő–Volán-Sényő 2–3 (1–1)

Szirmabesenyő, 150 néző, v.: Szűcs Cs.
Volán-Sényő
: Lippa – Pljutyinszkij (Barna), Kiss T., Rubóczki (Göncz), Kiss G., Ruska, Kóka, Haburcsák, Székely (Knoblok), Várnai, Szabó L. Játékos-edző: Rubóczki Tibor.
Gól: Pap Zs. (3. és 66.), illetve Kóka (30. és 50.), Kiss G. (87.). Kiállítva: Gacsal (Szirmabesenyő, belerúgott a földön fekvő ellenfelébe, 85.).

Balmazújváros–Tuzsér Erdért SE 2–2 (2–1)

Balmazújváros, 400 néző, v.: Ország.
Tuzsér
: Fintor – Lakatos (Spekker), Dancs B., Lupcsa (Kosztyú), Iván, Babjak, Mitró, Petró (Dancs A.), Bagin, Cseke, Gergely. Edző: Révész Attila.
Gól: Nagy Cs. (29. és 34. – az elsőt 11-esből), illetve Bagin (27. és 66.). Kiállítva: Sárközi (második sárga lap után, 80.), illetve Dancs A. (a játékvezető megsértéséért, a lefújás után).

Sátoraljaújhely–Abaújszántó 3–1

Létavértes–Nyíradony 1–0

Hajdúnánás–Mád 1–1

Szabadnapos: Nyírkarász.


Tabella:

1. Létavértes 28 19 6 3 69–20 63
2. Tuzsér 27 18 8 1 62–21 62
3. Ibrány 27 18 6 3 78–25 60
4. Volán-Sényő 27 15 5 7 45–32 50
5. Rakamaz 27 12 10 5 57–30 44
6. Hajdúnánás 27 10 11 6 44–32 41
7. Mád 27 10 6 11 42–45 36
8. Sátoraljaújhely 27 10 6 11 39–51 36
9. Nyíradony 27 8 10 9 39–39 34
10. Abaújszántó 27 11 1 15 39–50 34
11. Szirmabesenyő 27 7 4 16 41–63 25
12. Balmazújváros 27 5 10 12 42–75 25
13. Miskolci VSC 27 5 3 19 28–76 18
14. Nyírkarász 27 3 7 17 35–66 16
15. Szakoly 27 2 7 18 36–71 13

* két büntetőpont levonva