Sikeres szezonzáró mérkőzés (2011.12.02.)

Az öszi szezon utolsó fordulójában az Ibrány legyőzte esélyesebbnek tűnő ellenfelét, a Kemecse csapatát. Kovács János, az Ibrány SE edzője nyilatkozott a mérkőzésen látottakról.

Hál’ istennek csattanós volt a befejezés, a csapat kilencven százaléka a legjobb teljesítményét nyújtotta, amióta együtt dolgozunk. Enélkül aligha sikerült volna felülmúlni egy olyan masszív, rutinos, erős ellenfelet, mint a Kemecse, amely ráadásul lényegesen előttünk áll a tabellán. Mindkét oldalon sok lehetőség akadt, mi jobban sáfárkodtunk a helyzetekkel, és valóban, nagyon ránk fért a győzelem.

Az utóbbi hetek történéseit látva azt kell mondjam, a figyelemre méltó eredmény elérésének esélye benne volt a társaságban. Elég talán arra utalnom, az utolsó öt mérkőzés  mindegyikén szereztünk legalább egy gólt, mentálisan egyértelműen előreléptünk, ráadásul szerkezetileg is összeálltunk. Mindezt azért említem, mert több azonos poszton bevethető ember tagja a keretnek, emiatt nem is olyan egyszerű megtalálni a legideálisabb összetételt.

Számunkra éppen ezért nagyon fontos volt a szezonzáró meccs. Azzal, hogy tervünk valóra vált, ott vagyunk a többiek nyakán, nem kerültünk jelentősnek mondható hátrányba. Annyit hozzátennék, nem könnyítette meg dolgunkat, hogy ősszel az élcsapatok rendre hozzánk jöttek, míg az alsó régióban tanyázó riválisokhoz általában utaznunk kellett. Egy viszont biztos: a Kemecse legyőzésével megteremtettük a sanszot, hogy jó felkészüléssel és a remélt eredményes tavaszi rajttal azonnal elmozdulhatunk a kiesőhelyről.