Még elérhetők a kitűzött célok (2014.12.20.)

Bár a bajnokság elején sokan favoritként, bajnokesélyesként könyvelték el az Ibrányt, de az őszi szezon nem igazolta az elvárásokat. A megyei első osztályú egylet a nyáron ugyan alaposan belehúzott: a bajnok Nagykállótól nem csupán hét futballista, a sikerkovács Gerliczki Máté is velük egyetemben érkezett – volt tehát alapja a megelőlegezett jó szereplésnek.

Flavióék még javíthatnak a tavaszi idényben

Fotó: KM

Az ibrányi legénység nagy alakítások mellett olykor váratlan eredményeket is produkált, így momentán ott tart, hogy a középmezőnyben helyezkedik el.

– Egy vadonatúj csapat kialakításába fogtunk bele a nyáron, mert bár hét játékos dolgozott már a kezeim alatt, de a húszas keretünkből tizenhárom még nem – ecsetelte az elmúlt fél év eseményeit Gerliczki Máté, az Ibrány edzője. – Utólag elmondható, kissé naivan azt hittem, hogy már a bajnokság elején olajozottan fog működni a gépezet, nem így történt. Az elején beragadtunk, utána volt egy szép sorozatunk és a kemecsei mérkőzésig feljöttünk a második helyre. Ezen az összecsapáson is kezünkben volt az irányítás, de vezetésünk után azonnal egyenlítettek a hazaiak, ami sajnos a továbbiakra is hatással volt, ugyanis nem nyertünk több meccset.

Jelenleg eléggé csúfosan fest a tabella, de némiképp csalóka a kép. Az első hét helyezettből ötöt hazai pályán fogadunk tavasszal, mondanom sem kell ebben a kiélezett mezőnyben mit jelent az, hogy egy élcsapattal otthon vagy idegenben kell megmérkőzni. A mezőnyben mi kaptuk a legkevesebb gólt, viszont, ha a Nagykálló elleni tizenegy találatunkat nem számoljuk, akkor az is látszik, hogy nagyon kevés gólt szereztünk. De még semmi nincs veszve. Gerliczki Máté a követendő „csapásirányt” is megemlítette.

– Ahhoz, hogy a csapat eredményesség terén fejlődjön, két feladatunk van, egyrészt találnunk kell egy olyan támadót, aki segíteni tud a nehéz pillanatokban, másrészt a pályánk talaja teljes cserére szorul. Köszönjük az önkormányzat, azon belül is kiemelten polgármester úr és szponzoraink egész éves támogatását és vezetőségünk lelkes, professzionális munkáját, hiszen minden feltételt biztosítottak.

Az Ibrány megyei első osztályú csapatának őszi mutatói

A bajnokság állása:
8. Ibrány 16 7 5 4 30–12 26
Otthon: 8 4 3 1 13–6 15
Idegenben: 8 3 2 3 17–6 11
A házi góllövőlista:
8 gól: Kiss T. 5 gól: Kristófi S. 3 gól: Papp M., Somogyi T., Torma T., Tóth N. 2 gól: Islony. 1 gól: Bodó G., Kiss P., Makai I.

Forrás: KM-KT