Új összetételű vezetőség, új edző (2017.01.28.)

Cél a stabil, nyugodt háttér biztosítása.

Paulik István a csapat új edzője (Fotó: Pusztai S.)

A közelmúltban megtartott közgyűlésen Trencsényi Imre alpolgármestert választották a klub elnökének, aki öt évre kapott bizalmat.

– A legfontosabb, hogy stabil, nyugodt hátteret teremtsünk az ibrányi labdarúgás számára, az önkormányzat, mint főtámogató segítségével. Egymásra épülő, következetes szakmai munkával minden korosztály versenyeztetését biztosítani fogjuk – nyomatékosította Trencsényi Imre.

Az őszi idény közben érkezett Nagy Sándor irányításával a kilencedik helyre tornázta fel magát a táblázaton az Ibrány. A tréner januárban a román második vonalban szereplő Sepsiszentgyörgy szakmai stábjához csatlakozott, így korábbi támasza, Paulik István lépett elő, immár ő tölti be az edzői posztot. „Panya” aligha szorul bemutatásra, egykoron aktív futballistája volt a gárdának, nem is akármilyen eredményeket elérve.

Ami a játékosfrontot illeti: a kapus Tóth Norbert az „osztálytárs” Tiszavasvári színeiben folytatja, Erdős Benjámin vélhetően az NB III-as Dabast választja. A Paulik-legénység tavasszal bevetheti a Nyírbátorból érkezett középpályást, Kovács Gergőt, valamint a szakolyi Vidoven Márkot: a tizenkilenc éves titán védőként lesz bevethető. Hadászi László kapus is az új igazolások közé tartozik, az ifjúsági csapatból pedig több játékos is a felnőtt kerettel készül a folytatásra.