16. forduló (2019.02.23-24.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Ibrány SE

Gyulaháza KSE
2019.02.24. vasárnap, 14:00


Madalina György, az Ibrány edzője: – A nagy várakozások közepette azért egy-két dologra felhívnám a figyelmet. Három hónapos szünet után itt már nem csókra és izgalomra megy a játék, ilyenkor a csapatok mélyen a valós tudásuk alatt szoktak teljesíteni… El kell felejteni, hogy a langyos edzőmeccseken milyen eredmények születtek, mondom ezt azért, mert egyrészt a tét, másfelől a mű helyett már élő füvön játszunk, amelyen másként gurul, pattog a labda, másképpen lesznek a játékvezetők felöltözve, és egyáltalán, minden másképpen lesz, rámegy egy-két forduló, míg helyre áll a rend. Ez alól mi sem vagyunk kivételek, a legfontosabb, hogy nyerjünk hét végén.

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Az előjelek nem túl biztatók számunkra, óriási meglepetés lenne, ha akár csak egy pontot is tudnánk szerezni. De a remény hal meg utoljára.


További mérkőzések:

Nagyecsed (3.)–Vásárosnamény (8.) (13 óra)

Ádámszki Róbert, Nagyecsed játékos-edzője: – Mindkét csapat idegenben játszik, Nyírbátorban. Remélem, ebből nem mi jövünk ki rosszul. Igaz, hogy egy jó Naménnyal találkozunk, de látom a srácokban a tüzet, ami megnyugtat engem.

Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Két olyan csapat találkozik, amely az ősszel idegenben eredményesebben futballozott, mint hazai pályán. Tudomásom szerint a Nagyecsed nem szenvedett vereséget a felkészülés során, ha eredményesek akarunk lenni, akkor a maximumot kell nyújtanunk. Van törlesztenivalónk, mert ősszel kikaptunk tőlük.

Baktalórántháza (11.)–Csenger (14.)

Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Nagyon fontos tavasz elé nézünk. Sokféle szempontból várom az első mérkőzést.

Csík Tibor, a Csenger edzője: – Tavasszal annyi pontot kell gyűjtenünk, amennyi elegendő lesz a bennmaradáshoz. Kiélezett mérkőzést várok, hiszen ellenfelünk helyzete sem túl rózsás, mindkét csapatnak szüksége van a pontokra. Szeretnénk visszavágni az első fordulóban elszenvedett vereségért.
Tiszakanyár (7.)–Mándok (5.)

Csáki Róbert, a Tiszakanyár edzője: – Egy edzés kivételével elvégeztük azt a munkát, amit a felkészülésre beterveztem. Akik az alapozás nagy százalékán részt vettek, azok jó, akik viszont iskolai, munkahelyi és egy egyéb elfoglaltságuk miatt csak levelező tagozaton csinálták a januárt és a februárt, kevésbé vannak jó állapotban. Ezzel nem tudok mit kezdeni, amatőrök vagyunk. Minél hamarabb meg szeretnénk szerezni azt a pontmennyiséget, ami elegendő a bennmaradáshoz, ezért bízom a jó rajtban az ellen a Mándok ellen, aki az ősz második felét nagyon jól teljesítette.

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – A saját bőrünkön tapasztaltuk a bajnokság elején, hogy egy rossz rajt mennyire visszaveti egy csapat szereplését, és mennyi munkát kell beletenni, hogy ismét sikeres legyen. Tanulva a hibáinkból, szeretnék eredményesebben kezdeni ezt a félszezont.

Balkány (12.)–Mátészalka (13.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – Nagyon várjuk már a kezdést, amit a felkészülésre elterveztünk, el is tudtuk végzeni. Köszönjük a vezetőknek, hogy segítettek bennünket és jó körülményeket biztosítottak, ők mindent megtettek. Most már rajtunk a sor, bízom a fiúkban, hogy ezt a „hatpontos meccset” sikerül megnyernünk.

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Nehéz mérkőzésre számítok, mert mi keveset gyakoroltunk műfüvön, ha nem kapunk ki, az már nekünk egy jó teljesítmény lesz. Vannak eltiltottjaink, jól sikerült a felkészülésünk, az erő megvan, mindent el fogunk követni a jó eredmény eléréséért.

Fehérgyarmat (9.)–Nyírgyulaj (6.)

Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – Fontos lenne, hogy sikeresen kezdjük a tavaszt. A felkészülésünk felemásan sikerült, létszámban ugyan megcsappantunk, de megfelelő hozzáállással minimum az őszi teljesítményünket szeretnénk megismételni.

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – A bajnokság előtt megfogalmazott céljainkat mindenképpen el szeretnénk érni, ehhez Gyarmaton is jó eredményt kell produkálnunk.

Kisvárda II. (10.)–Tiszavasvári (16.)

Erős Gábor, a Kisvárda edzője: – Egy nagyon jó felkészülésen vagyunk túl, bizakodóan várom a rajtot. Maximálisan tisztelve ellenfelünket úgy gondolom, hogy kötelező lenne itthon tartanunk a három pontot.

Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – A felkészülés során a kitűzött
edzésmunkát elvégeztük, bízunk benne, hogy ez kamatozni fog a jó erőkből álló Kisvárda otthonában.

Nagyhalász (1.)–Tarpa (4.)

Ludánszki István, a Nagyhalász edzője: – Sajnos a felkészülésünk nem sikeredett valami fényesre. Remélhetőleg hétvégére mindenki felépül a kisebb-nagyobb sérüléséből. Nehéz kezdetre számítok, győzelemre fogunk játszani.

Márton István, a Tarpa edzője: – Én még ilyen rossz felkészülésen nem vettem részt sem játékosként, sem edzőként! Betegségek, sérülések, különböző problémák... Sokszor egy igazi klasszikus, Szécsi Zoli jutott eszembe: „egész héten 18-an edzettünk, kedden 6-an, szerdán 5-en...” Az alapcsapatból Lakatos Bence eligazolt, Rozmant és Nadimovot műteni kell! Szóval minden a „legnagyobb rendben”,így utazunk az éllovashoz! Edzőmeccset egész télen nem nyertünk, remélem a bajnokságban több sikerélményünk lesz!


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Gyulaháza KSE

A mérkőzés egy tragikus esemény miatt elmaradt. Az ifjúsági mérkőzés kezdete előtt Herman László főrendező rosszul lett, hiába küzdöttek életéért megfeszített erővel, már nem tudtak segíteni rajta. Két mentőautó, sőt mentőhelikopter is érkezett a pályára – mindhiába. Az ibrányi futball ikonikus alakja, aki többször edzője volt a nagycsapatnak, 71 évesen elhunyt – ott, ahol a fél életét töltötte. A történtek olyannyira megráztak mindenkit, hogy a felek a meccs elhalasztása mellett döntöttek.


További eredmények:

Nagyecsed–Vásárosnamény 0–1 (0–0)

Nagyecsed, 130 néző, v.: Papp.

Nagyecsed: Makó – Sarkadi (Nyíregyházi), Zámbó, Marinas, Ascsillán, Somlyai (Ádámszki), Bulyáki, Kóka, Dobos, Erdős, Török. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.

Vásárosnamény: Kasza – Gécz, Nagy D., Danku, Ács (Deskó), Tóth (Bartha), Nagy M. (Illés), Filep, Bancsi (Németh), Lakatos, Schmidt. Edző: Dudás Zoltán.

Szeles időben, jó iramú mérkőzésen a hazaiak ha minimálisan is, de az egy pontot megérdemelték volna.

Gól: Bartha. Ifi.: félbeszakadt.

Ádámszki Róbert:– A vendégek egy kapura belsőzött lövéssel elvitték a három pontot, amihez gratulálok nekik.

Dudás Zoltán:– A mérkőzésen inkább a küzdelem dominált. Nem azért nyertünk, mert jobban játszottunk, hanem azért mert mi kihasználtuk a kevés lehetőségeink egyikét. Gratulálok Bartha Ferencnek, aki góllal debütált a felnőttek között.

Baktalórántháza–Csenger 4–2 (3–0)

Baktalórántháza, néző, v.: Paráda.

Baktalórántháza: Kőrösi – Balogh (Molnár), Lakatos L., Kántor, Ráti, Toldi, Lakatos I., Rakóczi, Hajdu (Sitku), Kozma, Nagy (Illés). Edző: Gebri Pál.

Csenger: Béres – Balogh (Csorvási), Péter (Osváth), Vereytsi, Varga (Bodó), Pankotai, Mona, Srjuba (Katona), Pálfi, Gaál, Margitics. Edző: Csík Tibor.

A télies időjárásban a hazai csapat az első játékrészben eldöntötte a mérkőzést.

Gól: Lakatos, Toldi, Rakóczi, Kozma, illetve Bodó, Katona. Ifi.: 1–2.

Gebri Pál: – A parádésra sikerült első félidő után a második játékrészben picit visszább vettünk a lendületből, de így sem forgott veszélyben győzelmünk..

Csík Tibor: – Az első hatvan perc alapján biztos kiesők vagyunk… Az utolsó félórában mutatott játék viszont biztató volt.

Tiszakanyár–Mándok 1–3 (1–1)

Tiszakanyár, 150 néző, v.: Takács.

Tiszakanyár: Bodnár (Dobrai) – Vicickó (Varga), Illés, Rézinger, Molnár, Timkó (Matisz), Csáki R., Tóth (Nagy), Jánvári, Kanyári, Csáki P. Edző: Csáki Róbert.

Mándok: Csáki T. – Kohutka, Ari, Dallos (Ryavoriv), Baglyos, Szabó, Buda (Fábián), Pallagi, Vezhdel (Győri), Bodnár (Dávid), Hegedűs (Hidi). Edző: Kiss Gábor.

A hideg időben megérdemelt vendéggyőzelem született.

Gól: Illés, illetve Vezhdel 2, Baglyos. Ifi.: 3–2.

Csáki Róbert: – Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten nyertek. Remélem a jövő héten minden játékosom rá fog érni és el tud jönni a bajnoki mérkőzésre. Bízom benne, hogy a jövőben a hazaadás és az ellenféltől kapott labda elnevezésű szabályokat minden játékvezető ilyen hatékonyan fogja alkalmazni, mint ahogy azt a mai tette.

Kiss Gábor: – Irreális időjárási viszonyok közepette megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a játékosaimnak.

Balkány–Mátészalka 2–1 (2–0)

Nyíregyháza, 100 néző, v.: Pethő.

Balkány: Bátyi – Kállai, Bogdanovic (Tóth), Lakatos, Ohár (Erdei), Zagijev, Potornai (Posta), Takács, Kiss, Gelsi, Tóth. Edző: Mirgai László.

Mátészalka: Somogyi – Szántó (Templfi P.), Barnucz, Lyáh, Botos, Petrohai (Farkas), Bodó, Magyari, Tempfli I., Simonka. Játékos–edző: Tempfli Imre.

Ellentétes félidők után a Balkány kiküzdötte a győzelmet.

Gól: Kiss, Ohár, ill. Lyáh.

Mirgai László: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, az ellenfélnek nem volt helyzete, egy eladott labdából mégis ajándékoztunk egy gólt neki, ami megfogta a csapatot. A vége izgalmassá vált, de a legfontosabb célt elértük, győztünk, amihez gratulálok a fiúknak!

Tempfli Imre: – Adtunk egy félidőnyi előnyt az ellenfelünknek, plusz két ajándékgólt. A második játékrészben hiába játszottunk jobban, nem tudtunk egyenlíteni, hozzáteszem, három gyanús szituációban néma maradt a síp. Gratulálok a Balkánynak!

Fehérgyarmat–Nyírgyulaj 0–4 (0–1)

Fehérgyarmat, 200 néző, v.: Kosztyu.

Fehérgyarmat: Zán – Gál, Popovics, Orosz, Barta, Istenes, Antal, Imre (Farkas), Nagy Z. (Kóczé), Mócsán, Dascal (Veress). Edző: Siti Ferenc.

Nyírgyulaj: Oláh – Buka, Orosz, Fekete, Kántor, Haburcsák, Mezei (Szabó), Vass I., Lovas, Sánta, Vass O. Edző: Lukács Tibor.

Fehérgyarmaton meghirdettük a takarékossági programot, addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, csak így nagyon kilóg a lábunk…

Gól: Fekete 2, Orosz, Sánta.

Siti Ferenc: – Az első félidőben egészen elfogadhatóan játszottunk, a második viszont katasztrofálisra sikeredett, ennek következménye négy kapott gól.

Lukács Tibor: – Az első húsz percben meg kellett ismerkednünk a pálya talajával, utána viszont magabiztos, megérdemelt, taktikus győzelmet arattunk.

Kisvárda II.–Tiszavasvári 3–1 (1–0)

Kisvárda, 150 néző, v.: Bíró.

Kisvárda: Cserepko – Avetisian, Országos, Melnik (Barta), Kovácsréti (Bálint), Ötvös (Atamas), Negrut, Délczeg (Gyüre), Hej, Severnyov, Elek. Edző: Erős Gábor.

Tiszavasvári: Szolyka T. – Huszti (Vadász), Bakos, Bodnár, Lajos, Lakatos, Száraz, Szolyka G., Bolgár, Tóth (Mészáros), Susánszky. Edző: Nagy István.

A hazai csapat fölényben játszott és megérdemelten nyert, de a vendégcsapat is tisztességgel helyt állt.

Gól: Délczeg, Gyüre, Negrut, ill. Bakos. Ifi: 4–8.

Erős Gábor: – Döcögősen indult a szekér, nehéz talajú pályán játszottunk egy rendkívül szimpatikus ellenféllel. Ami számunkra pozitívum, hogy sikerült megszereznünk a győzelmet és ezáltal a három pontot. További sok siket a Tiszavasvárinak!

Nagy István: – Jó iramú mérkőzésen a jobb erőkből álló Kisvárdától ilyen játékkal nem szégyen kikapni. Céljaink elérése érdekében állandósítani kell ezt a teljesítményt!

Nagyhalász–Tarpa 5–0 (2–0)

Nagyhalász, 150 néző, v.: Veres.

Nagyhalász: Dukát – Simon, Balogh N., Varga (Kató), Barzó (Szikszay), Gégény (Mátrai), Bartha (Csáki), Nagy N., Hudák, Bognár (Ludánszki), Tóth. Edző: Ludánszki István.

Tarpa: Molnár – Ricsei, Illés (Losonczi), Törtei (Ködöböcz), Szilágyi, Madzin, Nádimov (Stefán), Kacsó (Szidor), Djácsenkó, Balogh Gy. (Rácz), Batrin. Edző: Márton István.

Ilyen különbséggel is megérdemelt hazai csapat győzelme.

Gól: Bartha 2, Nagy N., Varga, Mátrai.

Ludánszki István: – Jó időben találkoztunk a Tarpával, az első félidőben lerendeztük a meccset, gratulálok a csapat játékosainak. Őszinte részvétünk a Herman és a Trencsényi családnak!

Márton István: – Gratulálok a Nagyhalásznak, ez a mérkőzés hűen tükrözte a téli felkészülésünket, nálunk páran egyelőre csak focizgatnak.

 


Tabella:

1. NAGYHALÁSZ 16 11 2 3 40 22 18 35
2. MÁNDOK 16 9 4 3 34 14 20 31
3. IBRÁNY 15 9 3 3 36 9 27 30
4. NYÍRGYULAJ 16 8 5 3 32 17 15 29
5. NAGYECSED 16 9 2 5 27 24 3 29
6. TARPA 16 9 1 6 35 33 2 28
7. TISZAKANYÁR 16 8 1 7 33 35 -2 25
8. VÁSÁROSNAMÉNY 16 7 3 6 35 32 3 24
9. KISVÁRDA II.  16 5 6 5 26 21 5 21
10. FEHÉRGYARMAT 16 5 5 6 28 31 -3 20
11. BAKTALÓRÁNTHÁZA 16 6 2 8 28 32 -4 20
12. BALKÁNY 16 5 4 7 28 35 -7 19
13. MÁTÉSZALKA 16 4 2 10 21 32 -11 14
14. CSENGER 16 4 2 10 23 37 -14 14
15. GYULAHÁZA 15 3 4 8 17 34 -17 13
16. TISZAVASVÁRI 16 2 0 14 17 52 -35 6

 

 

Fel Következő