2. forduló (2018.08.18-19.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Ibrány SE

Tarpa SC
2018.08.19. vasárnap, 17:00

Madalina György, ibrányi edző: – Nemcsak jó, hanem hasznos mérkőzést is játszottunk szerdán, a Nagyecsed ellen. Olyan találkozó volt, amelyből remélem, profitálunk a hétvégi bajnokin, és megkezdjük a felzárkózást az élbolyhoz.

Márton István, tarpai edző: – Sajnos a kupameccsen bebizonyosodott, hogy a fiataljaink nagy része egyelőre alkalmatlan a felnőtt futballra, de még ettől is fájóbb, hogy az akarat és az alázat is hiányzott. Minden esetre azt megígérhetem, hogy vasárnap egy teljesen más csapat fog pályára lépni Ibrányban.


További mérkőzések:

Szombat

Tiszakanyár (5.)–Csenger (15.)

Csáki Róbert, tiszakanyári edző: – Örültünk az első fordulóban aratott idegenbeli győzelmünknek, de helyén kezeltük a dolgot. A sok pozitívum mellett akadtak hibáink is, amelyeket megpróbáltunk a héten kijavítani. A Csenger hazai pályán a hétvégi bajnoki és a hétközi kupameccsét egyaránt elveszítette, de ez nem téveszt meg minket. Biztos vagyok benne, hogy egy kiélezett mérkőzés lesz, melyen győzni szeretnénk, de gondolom, az ellenfél is így van ezzel.

Csík Tibor, csengeri edző: – Két sikertelen meccs, a bajnoki és a kupa után szeretnénk megtörni a jeget.

Nyírgyulaj (9.)–Baktalórántháza (2.)

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – A rajtot alaposan elrontottuk, de mindent megteszünk majd hazai pályán a győzelemért.

Gebri Pál, baktalórántházi edző: – Jól kezdtük a szezont, szeretnénk így is folytatni. Remélem, sikerül átmenteni azt a formát erre a meccsre is, ami nem lesz egyszerű, hiszen egy jó nagyon csapat otthonában játszunk.

Nagyecsed (3.)–Mátészalka (8.)

Ádámszki Róbert, nagyecsedi edző: – Szomszédvári rangadó. Remélem, nem kell motiválni senkit a mérkőzés fontosságáról. Egyértelműen hazai győzelemben gondolkodunk.

Marius Botan, mátészalkai edző: – Nehéz találkozó lesz, remélem, felnövünk a rangadó színvonalához. Amennyiben okosan játszunk, ponttal vagy pontokkal térhetünk haza.

Vasárnap

Nagyhalász (12.)–Tiszavasvári (16.)

Ludánszki István, nagyhalászi játékosedző: – Hazai pályán csak a három pont az elfogadható, szükségünk lesz a jó helyzetkihasználásra.

Fazekas Viktor, megbízott tiszavasvári edző: – Egy lelkes nagyhalászi közönség és egy nagyon jó hazai csapat otthonába látogatunk, de mi a saját játékunkra alapozva a győzelemre törekszünk.

Kisvárda Master Good II.(1.)–Mándok (14.)

Erős Gábor, kisvárdai edző: – Igazából nagyon várom a mérkőzést, mert kíváncsi vagyok arra, hogy a jó kezdés után mire lesz képes a csapat. Azt gondolom, hogy ez már egy komolyabb erőpróba lesz. Szép lassan, fokozatosan el tudjuk majd helyezni magunkat a bajnokságban, hogy valójában mire is lehetünk képesek.

Kiss Gábor, mándoki edző: – Az általunk elpuskázott bajnoki nyitányon láthattuk, hogy milyen akarattal és elszántsággal kell pályára lépni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy többen is mélyen a tudásuk alatt játszanak. Az előttünk álló mérkőzésen szeretnénk a botlásunkat kijavítani, ami azonban nem ígérkezik egyszerű feladatnak.

Fehérgyarmat (7.)–Vásárosnamény (13.)

Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Igazi rangadó elé nézünk, ha át tudjuk menteni a nyírgyulaji formánkat, és függetleníteni tudjuk magunkat a csapat életében történt tragédiáktól, akkor jó meccset láthat a remélhetőleg szépszámú közönség.

Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: – Nem tudom a játékosaimat elmarasztalni, mert az elmúlt mérkőzésen mindent megtettek a sikerért. Viszont bebizonyosodott, hogy nem mindig az a csapat nyer, amelyik jobban játszik. Ezért Fehérgyarmaton nemcsak jobban, hanem eredményesebben is akarunk játszani

Balkány (6.)–Gyulaháza (10.)

Mirgai László, balkányi edző: – A gyulaháziak az Ibrány ellen nagyon jó teljesítményt nyújtottak, azt gondolom, ha azt a fegyelmezett játékot ellenünk is tudják produkálni, akkor nehéz mérkőzésre számítok. A helyzetkihasználásunkon mindképpen javítani kell ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Bardi Gábor, gyulaházi edző: – Ezer sebből vérzünk, az ibrányi mérkőzés után Horváth Mikit is elveszítettük, vele együtt már öt meghatározó játékosunk hiányzik. Ennek ellenére bízom a jó eredményben, nem feltartott kezekkel megyünk majd ki Balkányból.


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Tarpa SC 4–0 (3–0)

Ibrány, 400 néző, v.: Major O.

Ibrány: Tóth – Somogyi M. (Somogyi T.), Pócsi, Majoros (Pápa), Balogh G. (Szabó M.), Nagy D., Kiss T., Csáki J., Kovács G. (Kiss P.), Jeddi, Farkas M. (Gergely).

Edző: Madalina György.

Tarpa: Kanócz – Ricsei, Madzin (Losonczi), Törtei, Rozman (Stefán), Nádimov, Illés Gy., Lakatos B., Djácsenkó (Rácz), Szidor (Ködöböcz), Balogh Gy.

Edző: Márton István.

A 20. percben akár már három góllal is vezethetett volna a hazai csapat, de Tarpa szerencséjére ezek a nagy helyzetek még kimaradtak. A lényegi kérdések már az első félidőben eldőltek, a vendégeknek néhány "lesz, ami lesz" alapon ellőtt távoli próbálkozáson kívül nem sok momentuma volt. Az Ibrány végig irányította a mérkőzést, esélyt sem adott az egyébként jó erőkből álló ellenfelének.

Gól: Kiss T. 2, Nagy D., Csáki.

Madalina György: – Nehéz hétközi kupameccsel a lábunkban szellemesen, ötletesen, sok helyzetet kialakítva lélektanilag fontos három pont szereztünk.

Márton István: – A gólokat olyan szituációkból kaptuk, amelyekre számítottunk. A jövő héten javítunk.


További mérkőzések:

Szombat

Tiszakanyár–Csenger 3–2 (2–1)

Tiszakanyár, 200 néző, v.: Tordai.

Tiszakanyár: Takács – Nagy Á., (Dobrai) Matisz M., Tóth N., Varga D., Vicickó, Illés A., Rézinger. (Horváth N.), Csáki R. Bodnár G., Soós. Játékos-edző: Csáki Róbert.

Csenger: Szegedi (Juhász) – Katona P. (Kövesligeti L.), Pankotai I., Stef, Mona Á., Orosz F., Lengyel M. (Császár T.), Pálfi I. (Almási J.), Balogh Á., Osváth S (Bodó R.), Gaál K. Edző: Csík Tibor. A hazaiak megszenvedetek és megizzadtak a három pontért. Gól: Rézinger, Illés A., Soós, illetve Gaál K, Kövesligeti L. Ifi: 2–3.

Csáki Róbert: – Rendkívül jó ellenféllel szemben kínkeserves győzelmet arattunk. Ezúttal nagyon fásultan, enerváltan és pontatlanul futballoztunk, de ezért a teljesítményért is három pont jár, amit nagyon megbecsülünk. A csapat osztozik Kropok Dániel gyászában.

Csík Tibor: – Megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek.

Nyírgyulaj–Baktalórántháza 2–2 (1–0)

Nyírgyulaj, 250 néző, v.: Kósa

Nyírgyulaj: Oláh – Czerula, Angyalos A., Tóth B. (Buka B.), Orosz D., Kántor T. (Turbucz), Török I. (Fekete G,), Nagy B., Lovas , Erdei Z., (Mezei B.), Haburcsák B. Edző: Lukács Tibor.

Baktalórántháza: Kőrösi – Ráti (Balogh Zs.), Kántor F. (Molnár L.), Csordás G., Toldi, Lakatos I., Fábri Z., Lakatos L., Balogh P., Rakóczi Zs., Nagy T. (Sitku Á.). Megbízott edző: Kozma József. A vendégek kemény játéka nem ízlett a hazaiaknak a végén meg kellett elégedniük az egy pontal. Gól: Török I., Czerula, illetve Lakatos L., Toldi A. Ifi: 6–3.

Lukács Tibor: – Gyengén játszottunk.

Kozma József: – Aki ott volt, látta, a játékvezető az első perctől éreztette velünk, hogy itt ma nem nyerhetünk. Aztán nem adott meg egy jogos tizenegyest számunkra, amit kiállításnak kellett volna követni. Gratulálok a csapatnak.

Nagyecsed–Mátészalka 3–2 (0–1)

Nagyecsed, 250 néző, v.: Fehér Á.

Nagyecsed: Makó R. – Zámbó K., Ascsillán L., Homann R., Bulyáki K., Kóka R. (Ádámszki R.), Dobos Z., Bodogán Z., Erdős M. (Nyíri Gy.), Török S., Nyíregyházi G. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.

Mátészalka: Somogyi M. Szántó Z., Hevele M. (Gábor P.), Barnucz G., Lyáh A. (Csák M.), Petrohai M., Ozsváth Sz., Bodó L., Magyari M. (Farkas Z.), Tempfli, Simonka R. Edző: Marius Botan. Gól: Ádámszki R. 2, Erdős M. (11-esből), illetve Bodó L., Hevele M. Kiállítva: Tempfli (78.). A hazaiak kétgólos előnyt adtak a vendégeknek, szünet után jobbik arcát mutatta a hazai együttes és fordítani tudott.

Ádámszki Róbert: – Ismét sikerült egy félidő előnyt adni az ellenfélnek, a második kapott gól után a játékosaim emberi tartásból, akarásból és futballtudásból is jelesre vizsgáztak, így kell küzdeni egymásért.

Marius Botan: – Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, de most igazságtalanul szenvedtünk vereséget.

Vasárnap

Nagyhalász–Tiszavasvári 4-0 (1-0)

Nagyhalász, 500 néző, v.: Paráda R.

Nagyhalász: Homonai – Varga (Barta, Simon, Balogh N. (Bognár A.), Tóth G (Reinaldo)., Barzó, Ladányi (Kató), Gégény, Hajzer, Hudák, Nagy N. (Mátrai) Játékosedző: Ludánszki István.

Tiszavasvári: Susányszky – Szolyka, Demkó B., Bakos, Bodnár A. (Kolozsnyák), Lajos (Huszti), Gyurján (Tóth L.), Szolyka, Bolgár D., Bolega (Száraz), Ujj. Megbízott edző: Fazekas Viktor.

Gól: Hajzer (mindkettő 11-esből), Ladányi 2. Ifi: 1-3.

Ludánszki István: – A mérkőzés elején nehezen tudtuk feltörni a jól védekező vendégeket, aztán szép lassan felőröltük őket, több jó teljesítménnyel. Gratulálok a játékosoknak és köszönjük a szurkolást

Fazekas Viktor: – Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, szünet után kicsit széthullott a csapat. Senki se gondolja, hogy a mi csapatunk rossz, hanem egyszerűen csak fiatal és az óriási különbség.

Kisvárda II.–Mándok 2-1 (1-1)

Kisvárda, 400 néző, v : Király A.

Kisvárda Master Good II: Révész – Hats (Abov), Elek, Bálint (Gulyás), Kovácsréti, Gyüre T. (Ötvös), Khmil, Szőr, Lukiancsuk, Hej (Országos), Karasiuk (Severnyov). Edző: Erős Gábor.

Mándok: Csáki – Kohutka, Ari, Hidi, Bátyi, Baglyos, Szabó T., Buda, Pallai, Vezhdel, Dallos. Edző: Kiss Gábor.

Kiegyenlített férfias küzdelem szerezte meg második győzelmét a hazai együttes. Gól: Bálint, Kmil, illetve Bátyi.

Erős Gábor: – Nagyon értékes győzelmet arattunk egy szervezetten játszó Mándok ellen, gratulálok a srácoknak.

Kiss Gábor: – Ha azt nézzük, hogy a hazai csapat többet birtokolta a labdát, ès dinamikusabban játszott akkor megérdemelten nyerte meg a találkozót, ha viszont a kialakított helyzetek számát akkor már nem biztos.

Fehérgyarmat–Vásárosnamény 3-3 (1-3)

Fehérgyarmat, 450 néző, v.: Kosztyu.

Fehérgyarmat: Jakocska – Gál R., Popovics (Imre Zs.,), Orosz, Veress, Barta ) (Petrohai G.), Mócsán (Lengyel), Antal, Szatke, Nagy Z., Dascal (Imre M.). Edző: Siti Ferenc.

Vásárosnamény: Kardos – Fejes, Nagy D., Tóth T. (Sebestyén), Nagy M. (Illés P.), Géci, Szabó R. (Szabó J.), Lakatos I., Schmidt (Filep), Ács (Bancsi), Puskás. Edző: Dudás Zoltán.

Rekkenő hőségben igazi szomszédvári rangadó, szomorú előjelekkel élvezhető meccset játszottak a csapatok. Jaki kezdi megcáfolni azt a tételt, hogy nincs olyan kapus, amelyik a gólt is fogja. Gól: Dascal, Orosz, Nagy. illetve Szabó R., Puskás. Ifi: 4-2.

Siti Ferenc: – Az első félidőben álomszerű kezdés után bementünk a mészárszékbe, csak a hentesnek nem volt kedve gyilkolni. Szünetben rájöttünk, hogy nagy zakó is lehet a vége, ezért mást kellett csinálnunk, ennek megfelelően a második félidőben legalább az egy pontra rászolgáltunk egy nagyon jó csapat ellen. A csapat odaadó játékával próbálja enyhíteni gyászoló játékosaink fájdalmát.

Dudás Zoltán: – Komolyan mondom nem hiszem el ami velünk történik, ugyanis 3-1-nél öt meccslabdánk volt, erre a hazaiak a kilencvenkettedik percben kiegyenlítenek. Úgy érzem Fortuna nem hogy a kezünket fogná, hanem rendesen rugdos bennünk.

Balkány–Gyulaháza 1-1 (1-0)

Balkány, 250 néző, v.: Bíró Cs.

Balkány: Hegyes – Jakab, Oniszyko (Molnár), Csatári, Gelsi, Kállai, Vajda (Huszár,), Csehil, Ohár, Tóth Z., Posta (Potornai). Edző: Mirgai László.

Gyulaháza: Tóth – Gáti Sz. (Horváth M.), Kovács B., Radvánszky (Gáti S.), Kozma M., Bacsó, Karkas G. (Kovács E.), Szabó Cs. (Szilágyi D.), Lakatos T., Lévai, Bandor. Edző: Bardi Gábor.

A hazaiak az első félidőben eldönthették a volna a meccset, szünet kiegyenlített volt a játék. A meccslabdát kihagyta a balkányi alakulat, a vendégek viszont éltek a lehetőséggel. Gól: illetve Gáti S.. Ifi: 2-3.

Mirgai László: – Nagyon jó első félidőt produkáltunk, de sajnos nem tudtuk eldönteni a mérkőzést. A szünet után fáradtabban mozogtunk, sportszerű,jó meccset játszottunk, ám meg kellett elégedni az egy ponttal. Gratulálok a vendégeknek

Bardi Gábor: – Gyengén kezdtünk, az első félidőt átaludtuk szünetben sikerült rendezni a sorokat és a folytatásban jól játszva úgy érzem, hogy rászolgáltunk az egy pontra. Külön dicséret illeti a csereként beállt Gáti Sándort, aki fontos gólt lőtt.


Tabella:

1. KISVÁRDA II. 2 2 0 0 8 2 6 6
2. NAGYECSED 2 2 0 0 5 3 2 6
3. TISZAKANYÁR 2 2 0 0 4 2 2 6
4. BAKTALÓRÁNTHÁZA 2 1 1 0 6 2 4 4
5. IBRÁNY 2 1 1 0 4 0 4 4
6. NAGYHALÁSZ 2 1 0 1 5 3 2 3
7. TARPA 2 1 0 1 2 5 -3 3
8. FEHÉRGYARMAT 2 0 2 0 4 4 0 2
9. NYÍRGYULAJ 2 0 2 0 3 3 0 2
10. BALKÁNY 2 0 2 0 2 2 0 2
11. GYULAHÁZA 2 0 2 0 1 1 0 2
12. VÁSÁROSNAMÉNY 2 0 1 1 4 5 -1 1
13. MÁTÉSZALKA 2 0 1 1 3 4 -1 1
14. MÁNDOK 2 0 0 2 1 3 -2 0
15. CSENGER 2 0 0 2 2 7 -5 0
16. TISZAVASVÁRI 2 0 0 2 2 10 -8 0

 

 

Fel Következő