5. forduló (2005.09.10-11)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Mátészalka (14.)–Ibrány (12.)

Tóth Zoltán, mátészalkai edző: Remélem, a sátoraljaújhelyi győzelmünk elhiteti fiatal játékosaimmal, hogy erővel, szervezettséggel és akarattal lehet keresnivalónk. Múlt heti veresége ellenére az Ibrányt a csoport egyik legjobb csapatának tartom, amely ellen nehezíti a dolgunkat, hogy a keret nagy része a héten ágynak dőlt. Mindent megteszünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el jónevű ellenfelünkkel szemben.

Németh Károly, ibrányi edző: Sérültjeink nem jöttek rendbe, Bardi kiállítása pedig újabb problémát okoz a csapatösszeállítást illetően. Ettől függetlenül megpróbáltuk rendezni sorainkat, és nagyon optimista vagyok, hiszen ismerem játékosaim képességeit és bízom emberi tartásukban.

Hajdúböszörmény (11.)–Volán-Sényő (3.)

Rubóczki Tibor, sényői edző: Az első négy mérkőzésből hármat megnyertünk, ez a teljesítmény fiatal csapatunktól mindenképpen bravúros. Szeretnénk folytatni ezt a sorozatot, ha nem kapunk ki Böszörményben, az már nagyon jó eredménynek számítana.

Mád (9.)–Tuzsér (6.)

Révész Attila, tuzséri edző: Nem akarunk abba a hibába esni, mint tavaly, amikor a bajnokság hasonló szakaszában nagy különbségű győzelmünket némi botladozás követte. Remélem, ezt most letudtuk a legutóbbi sikerünk előtt, és Mádon az elmúlt években mutatott formánkkal rukkolunk elő mi és szurkolóink egyaránt.

Balmazújváros (13.)–Rakamaz (5.)

Brekk János, rakamazi edző: Az elmúlt heti hazai vereségünk okait kielemeztük, és igyekeztünk túllépni a történteken. Minél előbb vissza kell szerezni az elhulajtott pontokat idegenből, éppen ezért vasárnap csak a győzelem az elfogadható számunkra. Mindezt nem lesz könnyű kiharcolni, hiszen Domokos és Riczu után Fekete is kidőlt a sorból.


Tudósítások, eredmények

Mátészalka–Ibrány 0–2 (0–2)

Mátészalka, 200 néző, v.: Nagy B.

Mátészalka: Demeter – Nagy A., Vacsilja, Szabó I., Czvik, Jurkó (Trencsényi), Kléninger (Pálfi), Illés Gy., Sipos, Szakács, Hengsperger. Edző: Tóth Zoltán.

Ibrány: Vatai – Csobán, Kántor, Márton, Nagy S. (Ignácz), Korsoveczki, Milka, Kovács M., Kovács I. (Harsányi), Szilágyi V. (Obrácz), Marcsek. Edző: Németh Károly.

10. perc: Márton végezhetett el szabadrúgást a kaputól 20 méterre, lövése nyomán a labda a jobb alsó sarokban kötött ki, 0-1.

35. perc: Korsoveczki lőtte a labdát a szalkai kapu előterébe, s Marcsek közelről a hálóba pörgetett, 0-2.

Az Ibrány végig irányította a mérkőzést, s magabiztos játékkal győzte le a valamikor szebb napokat is látott megyebeli ellenfelét.

Tóth Zoltán: Néhány játékosom azt csinálja a pályán, ami neki tetszik, nem pedig azt, ami a csapatnak szüksége lenne. Így aztán egy gyengén játszó ellenfelet sem lehet legyőzni.

Németh Károly: Nehéz mérkőzésen a lehetőségeink folyamatosan megvoltak, de ezekből csak kettőt tudtunk kihasználni. Ma a javítás volt a legfontosabb.

Jó: Milka, Márton, ill. Demeter, Illés.


További eredmények:

Hajdúböszörmény–Volán-Sényő 1–3 (0–2)
Hajdúböszörmény, 100 néző, v.: Kalász.
Volán-Sényő: Hegyes – Pljutyinszkij, Kiss T., Asztalos, Fiumei, Ruska (Orosz T.), Kóka, Haburcsák, Székely (Rubóczki), Bodnár (Knoblok), Komi. Játékos-edző: Rubóczki Tibor.
Gól: Hortó (66.), illetve Székely (24.), Haburcsák (40.), Asztalos (88.).
Jó: Asztalos, Komi, Ruska, Fiumei.
 

Mád–Tuzsér Erdért SE 1–2 (1–1)
Mád, 150 néző, v.: Tatár.
Tuzsér: Fintor – Lakatos, Mező, Dancs B., Mitró, Cseke, Babjak (Lupcsa), Iván A., Spekker (Tamás), Bagin (Petró), Gergely. Edző: Révész Attila.
Gól: Koppány (23.), illetve Bagin (10. és 65.).
Jó: Mező, Dancs B., Cseke, Iván A., Bagin.

Balmazújváros–Rakamaz 1–5 (0–2)
Balmazújváros, 300 néző, v.: Kujbus.
Rakamaz: Nagy Z. – Baka, Székely, Galambosi, Koskovits, Bessenyei (Lakatos), Fekete, Leskó, Göncz, Csernijenko (Anderka), Ádámszki. Edző: Brekk János.
Gól: Nagy Cs. (11-esből, 80.), illetve Székely (12. és 60.), Ádámszki (45. és 77.), Anderka (82.).
Jó: Székely, Leskó, Fekete

Szirmabesenyő–Berettyóújfalu 2–6

Hajdúnánás–Nyíradony 2–0

Létavértes–Szakoly 5–0

 


 

A bajnokság állása M Gy D V L-K Gk P
 1. Létavértes 5 5 - - 16-0 +16  15
 2. Berettyóújfalu 5 4 - 1 14-6 +8  12
 3. Rakamaz 5 4 - 1 13-7 +6  12
 4. Sényő 5 4 - 1 12-6 +6  12
 5. Tuzsér 5 3 1 1 16-4 +12  10
 6. Nyíradony 5 3 1 1 14-6 +8  10
 7. Hajdúnánás 5 3 - 2 8-5 +3  9
 8. Balkány 4 2 1 1 8-5 +3  7
 9. Ibrány 4 2 - 2 5-6 -1 6
 10. Mád 5 2 - 3 6-8 -2 6
 11. Szirmabesenyő 5 1 1 3 8-19 -11 4
 12. Hajdúböszörmény 5 1 - 4 3-8 -5 3
 13. Balmazújváros 5 1 - 4 6-16 -10 3
 14. Mátészalka 5 1 - 4 7-18 -11 3
 15. Sátoraljaújhely 3 - - 3 4-11 -7 0
 16. Szakoly 5 - - 5 3-18 -15 0

 

Fel Következő