Hírek archívum

2000. augusztus

2000.08.25 Kisvárdán néhányan meggondolták magukat

A kisvárdai labdarúgócsapat játékosai közül nyolcan jobb belátásra tértek, és 24-én, csütörtökön ennyien már edzettek is.
Azonban úgy fest, hogy a hétvégén olyanok is lesznek, akik nem vállalják majd a játékot...

2000.08.24 Kisvárdán egyelőre a káosz az úr

Péntek óta nem edzenek az NB II-es labdarúgók ˇ A vezetés egymásra mutogat

Nagy tervekkel vágtak neki a kisvárdai labdarúgók az NB II-es bajnokságnak. Olyanokkal, minthogy a csoportban az első két hely valamelyikét kell megszerezni, azaz kiharcolni a feljutást.

Ehhez képest az első három fordulóban becsúszott már egy vereség (Hajdúnánáson) és hazai pályán egy döntetlen (a Rakamaz ellen) is. Ám, ha csak ennyi lenne a gond, akkor az szóra sem lenne érdemes...

A gond ugyanis az, hogy a játékosok immáron péntek óta nem edzenek. Nem, mintha Komáromi György edző szerint nem lenne szükség a gyakorolásokra. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tartozások miatt döntöttek úgy a labdarúgók: megjelennek ugyan az edzések időpontjában, de nem öltöznek át addig, amíg a vezetés nem rendezi az adósságát.

Ettől többet sajnos nem sikerült megtudnunk. A csapatkapitány nem mer nyilatkozni, mert fél: még megütheti a bokáját. Az edző nem beszélhet, mert egy múltkori megnyilvánulása miatt megregulázták a vezetők, hogy csak szakmai kérdésekről nyilatkozzon. Akkor maradt a vezetés...

Vezetés? Oláh Albert polgármester, a korábbi szakosztályvezető közli, ő már nem foglalkozik a sportügyekkel, keressük az amúgy szabadságon lévő Kovács Bertalant. Meg is találtuk, de sokra vele sem jutottunk. Kovács Bertalan ugyanis közölte, neki nincs funkciója a szakosztálynál, ő a háttérből próbált segíteni, de csalódott azokban, akik fűt-fát ígérgettek neki. Azt mondja, keressük a polgármestert...

A kör bezárult. A gondok nem oldódtak meg, csupán a jelenség állandó: a csapat nem edz, ha a hét végéig nem oldódnak meg a gondok, talán ki sem áll a soros bajnokin. Káosz van a kisvárdai foci körül, ez látható.

Hogy lesz ebből feljutás...?

2000.08.23 Egyelőre gólképtelen és pont nélküli az újonc

A határmentiek ugyan a rajt előtt óvatosak voltak, de azért az eddigiektől többet vártak. Ezt erősítik meg Karasz Lajos edző szavai is.

- Természetesen jobb szereplésben reménykedtünk, de azért van egy-két mentségünk - kezdte a tréner. - Az egyik, hogy elég nehéz a sorolásunk, hiszen olyan csapatokkal kerültünk szembe, amelyek a tavalyi küzdelemsorozatban is meghatározó szerepet játszottak. Aztán Vedres Béla és Molnár Csaba személyében két hosszú ideig sérült játékosunk van és az átigazolások sem ügy sikerültek, ahogy terveztük. A fiataloknak még idő kell ahhoz, hogy megszokják ennek a magasabb osztálynak a légkörét. Különösen a góltalanság az aggasztó, pedig minden meccsen megvannak a helyzeteink.

Karasz mester arról beszél, hogy idő kell a játékosok beépüléséhez. Ami azt illeti, ez a félév úgymond rámehet erre, hiszen a bajnokságnak csak a feljutás ad tétet. Mindenesetre a legutóbbi, Hajdúdorog elleni meccsen már feltűnt egy régi-új arc...

- Úgy volt, Szergej Pacaj a nyáron távozik tőlünk - mondta a témáról Karasz Lajos. - Mégsem igazolt Tiszavasváriba, és ekkor közölte, hogy családi okok miatt abbahagyja. Az igazolása azonban nálunk maradt, és látva a csapat gólképtelenségét, felvettük vele a kapcsolatot. Ugyan ő sincs még csúcsformában, de Dorogon már több helyzetünk volt az addigiáknál. Ami a bajnokságot illeti, persze, hogy most van idő a csapatépítésre, de azért az sem lenne szerencsés, ha sikerélmények nélkül tudnák le a sorozatot a fiúk. A Rakamaz ellen sem lesz könnyű dolgunk, de talán megszakad a rossz szériánk.

2000.08.22 Edzőmérkőzés

Ibrány-Nyárádszereda 3-2 (1-2)
Gól: Ónodi 2, ill. ?

Érdekesség, hogy a vendégek csapatában játszott az ibrányi Pap Károly, mégpedig nem is akárhogyan. Igazi vezéregyénisége volt "újdonsült" együttesének. A hajrában sokat cserélő Ibrány felülkerekedett a mérkőzés végére kissé elfáradt, egyébként helyenként igen jól játszó, szimpatikus ellenfelén.

2000.08.19 Namény: plusz három

Amint az várható volt, az NB II. Tisza-csoportjának versenybizottsága az elmaradt Vásárosnamény-Hajdúszoboszló meccs kapcsán is ugyanúgy járt el, mint a Bakta-Szoboszló találkozóval kapcsolatosan. Vagyis a három pont a Naményé lett 3-0-ás különbséggel, a kilencedik fordulóban pedig a Hajdúszoboszlónak utaznia kell a Kraszna-partjára.


Kisvárda: továbbra is a gimnáziumi pályán

A kisvárdai vezetők megfellebbezték a pályájukkal kapcsolatos versenybizottsági döntést, így a továbbiakban is fogadhatják az ellenfeleket a Bessenyei-gimnáziumban található, finoman szólva is siralmas állapotban lévő pályán.

2000.08.16 Óvatosságból kétszer simán nyertek

Falatovics László edzőnek nemcsak az eddigi eredmény, a játék is nagyon tetszik

Miként tavaly és két esztendeje, ismét alaposan bekezdett az ibrányi futballcsapat. Nemcsak a két győzelem ténye érdemel elismerést, hanem az is, hogy mindkétszer magabiztosan kerekedett ellenfele fölé a Falatovics-legénység.

Pedig az ibrányiak a rajt előtt több játékosukról kénytelenek voltak lemondani. A kulcsemberek közül a rajt előtt távozott Paulik és Gergely, végül a Kisvárdát választotta Papp Tibor, és őket már nem pótolták a vezetők.

- Természetesen minden edző azt szeretné, ha mindig győzne a csapata, de a rajt előtt történtek miatt egy kicsit óvatosabbak lettünk - mondta Falatovics László, a csapat új edzője. - Az rendben van, hogy megnyertük az első két meccset, de még ebben a rövid bajnokságban is az számít majd jó rajtnak, ha egy csapat az ötödik-hatodik kör után is jól áll még.

A Hajdúdorog elleni nyitómérkőzés góljainak számát (kettő) Záhonyban megduplázták Ónodiék, miközben Simon kapus hálója még egyszer sem rezdült. Csoda, ha a bajszos tréner a játékkal sem elégedetlen?

- Az eddig mutatott teljesítménnyel különösen elégedett vagyok - örvendezett Falatovics. Különösen a támadójátékunk tetszik, ugyanakkor hátul is stabilak vagyunk, még gólt sem kaptunk.

- A két csatárunk, Ónodi és Erdei szokásához híven gólerősen futballozik, a középpályás sor összetételén is csak Gulácsi sérülése miatt kellett változtatnom, de Dobránszki sem okozott csalódást. Ugyanakkor eltökélt célunk, hogy a lehetőségekhez képest minél több helyi fiatalt dobjunk a mély vízbe. Így került a pályára vasárnap Tóth Richárd, aki élete első NB-s mecscsét játszotta, és a tíz-tizenkét perc alatt voltak ügyes megmozdulásai.

- Persze, nem szállunk el az eddigi eredményeinktől, hiszen most zsinórban öt nehéz mecscsünk következik. Igaz, ebben a mezőnyben már nincs is könnyű csata...

 

2000.08.15 Három pontot kapott a Bakta

Ahogy az várható volt, a Baktalórántházára nézve hozott kedvező döntést a labdarúgó NB II. Tisza-csoportjának versenybizottsága.

Az első fordulóból elmaradt a Baktalórántháza-Hajdúszoboszló mérkőzés, méghozzá a vendégek hibájából.

Éppen ezért a találkozó három bajnoki pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a Baktalórántháza javára igazolta, a Hajdúszoboszló évi összeredményéből három büntetőpontot levont, illetve elrendelte, hogy a nyolcadik fordulóban a Hajdúszoboszló-Baktalórántháza meccset Baktalórántházán rendezzék meg. Ugyanilyen döntés várható a vasárnap Vásárosnaményban elmaradt bajnoki mérkőzés kapcsán.

Ugyancsak a szoboszlóiakkal kapcsolatos hír, hogy az MLSZ határozata értelmében a Hajdúszoboszló csapatától bajnoki fordulónként háromhárom büntetőpontot von le a versenybizottság, addig, amíg nem rendezi játékosával, Katona Gergellyel szemben fennálló tartozását. Mindez azt jelenti, hogy a Szoboszló neve mellett máris mínusz kilenc pont áll...

Az már más kérdés, hogy a hajdúságiak a hírek szerint ebben a bajnokságban aligha jutnak szerephez.

2000.08.08 Mindkét fél nyerhetett volna ˇ Sokkal többet várnak az edzők a jövőben a csapatuktól

Érdekes mérkőzésnek ígérkezett. A magasabb osztályban (a tavalyi NB II. még  más volT.) edződött a Nyírbátor és a feltörekvő Kisléta csatájának pikáns ízt adott a két település közelsége is.

Persze, a felek egyöntetűen hangoztatják, hogy a két csapat közötti presztízs messze nem olyan "véres", mint mások esetében. Kölcsönös a tisztelet, ami a szombati nyitófordulóban is érződött. Főleg azok után, hogy mindkét edző hangsúlyozta: reális az iksz.

- Az eredmény értékét a Nyírbátor további szereplése határozza meg - jelentette ki Szécsi Zoltán, a kislétaiak edzője. - A nyitófordulóban nehéz egy döntetlen értékét megítélni, de az már látszott, a Bátor a tőle megszokott fegyelmezett játékot nyújtotta. Ami minket illett, még egyszer ilyen csapnivaló játékkal nem rukkolhatunk elő, mert annak már az eredményben is lehetnek következményei. Az újak közül Sipos visszafogott volt, Balázs azért csöppent a védelmünkbe, mert az elég sebezhetőnek tűnt az előkészületek során. Az ő fejjátéka és védőmunkája rendben volt, de a labdakihozatalban többet várok tőle. Rézműves nem csillogtatta a labdatartásban és improvizációban rá jellemző erényeket, és talán a köztünk lévő minimális feszültségnek is meg kell szűnnie ahhoz hogy jobb teljesítményre legyen képes.

Amióta Németh Károly a bátoriak edzője (harmadik éve) a szombati volt az első, hogy bajnoki meccset játszott az NYFC megyebeli csapat ellen. Kezdetnek nem rossz az idegenbeli pontszerzés.

- Érdekes, ugyanúgy megnyerhettük volna a meccset, mint ahogy el is veszthettük volna - vonta meg a mérleget a bátoriak trénere. - A végefelé nekünk voltak lehetőségeink, az elején az ellenfél előtt akadt kéthárom helyzet. Igaz ugyan, hogy nehezen alkalmazkodunk a körülményekhez. Elégedett azért nem vagyok teljesen, mert a védekezésen kívül mást nem sikerült megvalósítanunk az elképzelésekből. Az újak csalódást nem okoztak, de rájuk is igaz, többet várok tőlük. Kovácsnak és Mártonnak a támadójátékával volt gond, Hüse hátul megbízható volt, Szarka sokat ment, de a végére elfáradt.


Pontlevonás vár a Szoboszlóra ˇ A Kisvárda többet nem játszhat a gimnáziumi pályán

Természetesen a labdarúgó NB II. Tisza-csoportjának versenybizottsága sem fogadta örömmel a hírt, miszerint a Hajdúszoboszló távolmaradása miatt csonka fordulóval kezdődött a pontvadászat.

Gerliczki János, a versenybizottság elnöke elmondta, a Hajdúszoboszló vezetői csütörtökön kértek engedélyt a mérkőzés elhalasztásához. Ehhez azonban a két egyesület egyezsége és 50-50 ezer forint eljárási költség szükséges. Egyik sem állt rendelkezésre (a Bakta érthető módon játszani akart), így a versenybizottság sem adott engedélyt a halasztásra.

Ezek után a Hajdúszoboszló nem utazott el a mérkőzésre, amely természetesen fegyelmi eljárást von maga után. Nem akarunk az események elébe menni, de nagyon valószínű, hogy a szerdai tárgyaláson a Bakta megkapja a három pontot, a Szoboszlótól levonnak ugyanennyit (mínuszról indulnak tehát) és a nyolcadik fordulóban a hajdúságiaknak újra Baktalórántházára kellene) utazniuk. Amennyiben négyszer egymás után nem áll ki a Hajdúszoboszló, akkor kizárják a bajnokságból. Mindenesetre elég rossz hírek érkeznek a fürdővárosból, így nem elképzelhetetlen a visszalépésük sem.

Ugyancsak a hét vége krónikájához tartozik, hogy a Kisvárdának utoljára adott a versenybizottság lehetőséget arra, hogy a Bessenyei gimnázium nagyon rossz minőségű pályáján fogadja ellenfelét. A hírek szerint a várkerti katlanban még elég zsenge a fű, emiatt nem játszott ott a KSE. Ha legközelebb ugyanez a helyzet áll elő, akkor a kisvárdaiak más településen kell, hogy játsszák hazai meccsüket.

 

2000.08.03 Háborognak a focivezetők

Ugyan már nyakunkon a labdarúgó NB II. őszi rajtja, de még mindig nem ültek el az újbóli alcsoportbeosztás körüli hullámok.

Különösen a B csoportban szereplők nemtetszését váltotta ki, hogy mindkét Szolnok megyei csapat az ő nyolcasukba került.

- Mivel mindkét alcsoportból egy-egy borsodi társaság került el, az lett volna a logikus, ha az egyik szolnoki ide, a másik oda kerül - mondta több vezetőtársa nevében Kozma Attila, baktalórántházi szakosztályelnök.

- Ehelyett átkerült az A csoportba az Ibrány, amelynek fellépését mindig nagy érdeklődés kíséri a megyében. Így jelentős bevételtől esünk mi is el, hiszen a Karcag vagy a Kisújszállás vendégjátékát ettől jóval mérsékeltebb figyelem övezi majd. Arról már nem is beszélve, hogy így 800 kilométerrel nő a csapatok utazási távolsága.

- Arról is értesültünk, hogy erről az amatőr alszövetségen belül döntöttek, amit igen sportszerűtlennek tartunk. Talán jobb lett volna, ha az illetékes versenybizottság kezébe adták volna a végleges alcsoportbeosztás elkészítésének lehetőségét.