Hírek archívum

2001. július

2001.07.25 Jövő kedden és csütörtökön lesz a focibajnokságok sorsolása (KM)

Az eredeti versenykiírás úgy szólt, hogy a három NB II-es és a hat NB III-as csoport is tizenhat-tizenhat gárdával "üzemel" majd, ám látva az érintettek nem kimondottan nagy aktivitását, pár hete tizennégyre csökkentették a létszámot. Aztán már ami az NB II-t illeti - végül tizenhárom lett belőle...

Mindez várható volt, hiszen az NB I. B létszámát is úgy kellett feltölteni, vagyis hiába volt kieső a másodosztályból, végül minden tavalyi induló megkapaszkodott. A tizenhármas létszám azt jelenti, hogy minden fordulóban lesz egy szabadnapos a megyénk által is érintett Szabolcs Gabona-csoportban is. Megtisztult Tisza-csoport Az NB III-ban végül tartani tudták a tizennégyes csoportlétszámot. Az elmúlt években a Szolnok megyei csapatok jelenlétével együtt négy megye volt érintett ebben a szekcióban, ám az újabb átrendezésnek köszönhetően most "megtisztult" a Tisza-csoport, vagyis kizárólag szabolcsi (hat), borsodi (négy) és Hajdú megyei (négy) csapatok találhatók benne.

A másik örök ingázó, vagyis a Mezőkövesd "visszaigazolt", igaz a borsodiak számára a távolságok miatt jobb lenne a Mátra-csoportbeli indulás.

Amit még tudni érdemes: az NB II-ben augusztus 2-án lesz a sorsolás, ettől is hamarabb ismerik majd meg a menetrendet az NB III. Tisza-csoportjának érintettjei, lévén a versenybizottság július 31-én 14 órára hívta össze a csapatok képviselőit a debreceni ligaértekezletre és sorsolásra.

Csoportbeosztások. NB II, Szabolcs Gabona-csoport: Baktalórántháza, Bőcs, Demecser, Gyula, Jászberény, Karcag, Kazincbarcika, Kiskunfélegyháza, Mátészalka, Tiszaújváros, Nyírbátor, Makó, Orosháza-Csorvás.

NB III, Tisza-csoport: Hajdúnánás, Ibrány, Sátoraljaújhely, Vásárosnamény, Rakamaz, Záhony, Hajdúdorog, Szirmabesenyő, Balmazújváros, Nyíregyházi Kertváros, Létavértes, Mád, Tuzsér, Mezőkövesd.

2001.07.17 Úgy tűnik, Fecsku István nem tudja meghazudtolni önmagát. Pedig idény közben azt hangsúlyozta, az edzősködést egy kicsit félreteszi, és immáron újra a játék lesz az elsődleges (KM)

Fecsku negyvenesztendősen még kettős minőségében húzott le egy idényt az NB II-es baktalórántházi csapatban, majd mindkét fél közös akarata volt a kenyértörés. Az egykori sokszoros élvonalbeli játékos a szokott programmal kezdte a nyarat, a huszonöt esztendőnyi pályafutásától sajgó csontjait ugyanis Bogácson kezelgette. Közben persze kapott ajánlatokat, és sokáig úgy tűnt, valóban "csak" játékosként folytatja. Kitartóan üldözte ugyanis az NB II-be jutott Nyírbátor, de az NB III. újonca, a Tuzsér is szerette volna soraiban látni. 

Ismeretlen mezőny 

Az érdeklődők azonban elkéstek, ugyanis Fecsku István ez idő alatt már a tiszalöki vezetők tenyerébe csapott. A megegyezés értelmében ő lesz a megyei II. osztályú csapat játékos-edzője, így az Ibrány és a Baktalórántháza után, a Tiszalök a harmadik csapat, amelyet Fecsku pályán és pályán kívül is segít.  

- Szezon közben valóban úgy gondoltam még, hogy korábbi elhatározásommal ellentétben még a játékot helyezném előtérbe - kezdte Fecsku István. - Azt ugyanis látni kell, hogy az NB II-ben roppant embert próbáló feladat játszani és edzősködni is egyszerre. Aztán végül úgy alakult a dolog, hogy a tiszalökiek megkerestek, és ők mindenképpen edzőnek is szerettek volna megnyerni. Így aztán elvállaltam a feladatot, ami megint nem lesz könnyű, hiszen a megyei II. osztály mezőnyét nem ismerem. 

Ha úgy tetszik, annak idején Fecsku már Tiszavasváriba is levezetni jött haza, mégis a másodosztályban kötött ki. A búcsúja után a megyei I. osztályú Ibrányhoz ment, ám itt is sikerült feljebb lépni kettőt is, ám a csapat nem élt az NB II-es szereplés lehetőségével. Baktán is sikerült az osztályváltás, hiszen az NB III-nak megfelelő NB II-es alapszakaszban sikerült kiharcolni a harmadosztályú tagságot. A tiszalöki váltással újra három osztályt ment lefelé a játékos-edző, de a felsorolásból az derül ki, hogy nem lehetetlen az előrelépés... 

Az utolsó váltás 

- Úgy gondolom, játékosként ez a mostani már valóban az utolsó állomásom lesz
- oszlatta el a kétségeket az érintett. - Jövőre már csak edzősködnék, a játékot
hobbiszinten fogom űzni. Ami pedig a tiszalöki változásokat illeti, a pályafutásának huszonhatodik idényét kezdő Fecsku mellett Polgári László kapus és a volt hajdúdorogi sepregető, Rékasi Csaba számít új szerzeménynek, és még egy csatárt is szívesen látnának a Tisza partján. A szombati edzőmeccsen 3-0-ra verték a Nagycserkeszt, a következő hetekben pedig szerda-szombat ritmusban játsszák a gyakorló összecsapásokat. 

2001.07.16

A szurkolók nem bizakodnak.

Amit a szombati edzőmeccsen láthattak a mérkőzésre kilátogatók, az bizony minden volt, csak az nem, amit szezon kezdetekor igazán várnak a drukkerek. Hogy kik mennek, az már tiszta. Hogy kik jönnek, az is. Hogyan játszanak az új fiúk? Na, ezt láttuk. Bár ne láttuk volna. Ha azt mondjuk, siralmasan, akkor nagyon enyhén fogalmaztunk. Ezek a fiúk lehet, hogy fiatalok, de semmi más pozitívum nem mondható el róluk. Jegyzett labdarúgók nincsenek közöttük, egyedüli kivétel talán Kovács Mihály.

A lehangoló látvány alapján a meccs közben az egyre fogyó nézők közül valaki azt találta mondani:
- Na, megvan a kieső...

Reméljük, talán mégsincs igaza...

2001.07.14 Edzőmérkőzés:
Ibrány-Volán-Sényő 2-4 (1-1).

Az ibrányi gólokat a Gergely fivérek szerezték, akik testvériesen megosztoztak a találatokon. Az ibrányi csapatra alig lehetett ráismerni, annyi új, eddig az ifjúsági csapatban vitézkedő hadfi volt a pályán. A hazaiknál feltűnt Gergely István öccse, valamint az ex nagyhalászi Kovács Mihály is.

A teljesen felforgatott Ibrányból hiányzott Hermann A., Bohács, Erdei, Pap, Zákány, Gulácsi. Az utóbbi kettő állítólag eligazolt: Zákány a Nyíregyházi Kertvároshoz tart, Gulácsi pedig visszatért Tiszaújvárosba.

2001.07.14 A harmadik és negyedik vonalban 14-14 egyesület startolhat.

A harmadosztályban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét a Baktalórántháza, Demecser, a Mátészalka és a Nyírbátor képviseli - információnk szerint valamennyi egyesület vállalja a szereplést. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz a Nagykanizsa sorsa, amely kiesett az NB IB-ből, viszont a másodosztályú szerepléstől elzárkózó állítólag az NB III-ban helyet kérő BVSC örökébe lépve mégiscsak megkapaszkodhat... Időközben az NB IB-ben jegyzett Csongrád is "bekavart": az osztályozón megkapaszkodó klub a Szegeddel cserélve az enbé-kettőben mutathatja meg magát, csakhogy inkább az NB III-ban kíván vitézkedni... Ennyi variálás után csoda, hogy senki nem lát tisztán?

Ügyekben az enbé-háromban sincs hiány. Több zavaró tényező miatt még nem hirdették ki a végleges beosztást, egyelőre annyit tudni: a tervezett lista alapján a Tisza-csoportban hat "szabolcsi" egylet (Ibrány, Nyíregyházi Kertváros, Rakamaz, Tuzsér, Vásárosnamény, Záhony) mellett, négy-négy borsodi, illetve Hajdú-Bihar megyei gárda startol. A Kisvárda jelentős köztartozása miatt nem nevezhet, viszont a megyei első osztályban második helyen záró Tuzsér feljutott, a Tisza-parti legénység az augusztusi bajnoki nyitányon az NB III-ban folytathatja.

2001.07.12 A kevés nevezés miatt kútba esett az MLSZ elnökségének másfél évvel ezelőtti terve, miszerint a 2001-2002-es bajnoki évadtól úgy a háromcsoportos NB II-ben, mint a hatcsoportos NB III-ban 16-16 csapat küzd majd a bajnoki pontokért. 

Ehelyett mindkét NB-s osztályban 14-14 csapatos lesz az augusztus 11-én rajtoló bajnokság. Erről a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga (MALL) július 10-i ülésén született döntés. Érdekes módon azonban az NB III-ban még ez a leszűkített keret sem telt meg, öt hely továbbra is üresen maradt. Ezeket a helyeket azokkal az együttesekkel kívánják feltölteni, amelyek a megyei pontvadászatokban minimum 18 csapatos bajnokságban szerepelve értek el harmadik helyezést. Ezek a gárdák - köztük a Nagyhegyes, Mikhárdi Sándor jelenlegi csapata is - csütörtökig  jelezhetik vissza indulási szándékukat a MALL-hoz. A Tisza-csoportban a július 5-i hivatalos nevezési határidőig mindössze tizenegy csapat postázta el indulási szándékát, így a versenybizottság meghosszabbította a nevezési határidőt néhány nappal. Ezalatt az utolsó pillanatban futott be a többi közt pl. a Hajdúdorog nevezése is.

2001.07.06 Váltottak a vasutasok. A száraz hír: Karasz Lajos edzővel nem újított szerződést a Záhony, az NB III-ban kilencedik helyen lehorgonyzó futballegylet Kovács Jánost emelte pajzsra.

Azt a trénert, aki hét hónapja - Őze Tiborral egyetemben - távozott a Nyírség-Spartacus szakmai stábjából, azóta szabadúszóként múlatta az időt. Nem lehet véletlen, hogy a nyári mozgolódás közepette többszőr bedobták a nevét, a határmentiek pedig végleg lecsaptak rá.

Már munkába állt

Kovács János kedden már munkába állt, immár irányításával kovácsolódik a Záhony.

- Természetesen előrelépést várnak a csapattól, a fiúk és én megpróbálunk megfelelni ennek az elvárásnak - adott villámnyilatkozatott Kovács János. - Számomra mindenképpen nagy kihívás ez a feladat, remélem sikerül kielégíteni a helyi igényeket és eredményes szerepléssel háláljuk meg a bizalmat. Egyelőre ismerkedem a körülményekkel, illetve a játékoskeret tagjaival: ahogy hallottam, két-három labdarúgó elhagyja a gárdát, őket igyekszünk pótolni.

Változások előtt

Momentán rejtély, pontosan hány futballistával csappan a létszám, a vezetőség még nem terítette ki lapjait. Nyilván, az erősítésről is meditál a főnökség, mindez (mi más...) pénzkérdés...

Mindenesetre Kovács János íziben harcba dobhatja fiait, hisz pénteken az 51. vasutasnap ürügyén Záhony a legfrissebb "osztálytárs", a Nyíregyházi Kertvárossal meccsel.

Pénteki premier

A hazai premierről hiányozni fog Vilman Péter, aki a szezon utolsó fellépésén, a Rakamaz elleni derbin bokasérülést szenvedett, így még két hétig kúrára szorul. Ugyanakkor bizonytalan Molnár Ferenc további sorsa. mivel a támadó májusban leállt...

2001.07.03 Ibrányban az edzőkérdést hamar lerendezték és a vezetőség a játékoskeretben sem tervez egetverő változásokat.

Ami a lehetséges távozókat illetti: eleddig egyedül Gulácsi Tamás sorsa bizonytalan, a huszonhárom éves középpályás ugyanis szeretne visszatérni Tiszaújvárosba. Bár a szóbeszéd szerint néhány ibrányi labdarúgót más csapatokhoz csábítanak, egyelőre senki sem jelezte, hogy elvágyódna...

Új fiúként jelenleg csak a szomszédvár, Nagyhalász sorait erősítő Kovács Mihály jöhet szóba, a szakmai stáb egyébként is a helyi vonalat kívánja favorizálni.

Elvégre tavasszal több fiatalt is harcba dobott az Ibrány, akik abszolút nem vallottak kudarcot. Miként a gárda sem, amely a negyedik hely megszerzésével bizonyította: továbbra is masszív tagja a negyedik vonalnak.