Hírek archívum

2002. november-december

A tavaszi szezontól kezdve Pók Csabát illeti a tréner titulus. (2002.12.30-KM)

A negyvenkét esztendős férfiú ismerősként mozoghat a körletben, elvégre korábban kapusként, majd játékosedzőként tüsténkedett Ibrányban. A harcedzett szakvezető a Nyírlugost is irányította, míg legutóbb a Tiszaszalka cerberusaként tűnt fel. Ezúttal megint a kispadon bizonyíthat.

- Kimondottan a támadófoci híve vagyok, ennek megfelelően próbálom kialakítani a csapatjátékát - üzent székfoglalójában Pók Csaba.
- A látványos futball, persze csak akkor ér valamit, ha mindez eredményes szerepléssel párosul, mert egyébként gond lehet...
Egy azonban biztos: a közönség sok gólt akar látni, amennyiben pedig nyer is a társaság mindenki elégedett lesz.
 

Trencsényi Imre, régi-új egyesületi elnök, illetve a csapat leváltott edzője, Kató István nyilatkozott az őszi szezon eseményeiről. (2002.11.29. - Ibrányi Hírlap)

Trencsényi Imre:

Előre szeretném vetíteni, hogy az újonnan megalakult bizottság teljes körű, mindenre kiterjedő ismeretet szeretne szerezni a sport területén. E munkát elkezdtük, még nem értünk a végére, ezért kizárólag a magam véleményét osztom meg az olvasókkal.

Augusztusban az átigazolási időszak utolsó pillanatában hirtelen távozott tőlünk az irányító játékosunk, akinek pótlása már lehetetlen volt. A felkészülést kisebb - nagyobb sérülések akadályozták. Az igazi problémát mégsem ez jelentette. Az idősebb kulcsjátékosok messze tudásuk alatt teljesítettek, kevés gól született. Érzésem szerint ennek oka az ő túlzott önbizalmuk, amelyet az táplált, hogy a most éppen belépő fiatal cserejátékosokat, a meglévő hullámvölgy miatt, az edző nem merte kezdetni. Mindez nem azt jelenti, hogy a sikertelenség okai a fiatalok lettek volna. Ez a tendencia lassacskán felőrölte a város vezetője és az edző kapcsolatát.

A jövőre tekintve az alábbi feladatok várnak megoldásra:
Szükséges egy teljes bizalmat élvező szakember. Egy-két játékostól a bizalmat meg kell vonni. Minden csapatrészben erősíteni szükséges, hogy az edzőnek kellő létszám és választási lehetőség legyen a kezében.

Mindezeknek ellenére bízom abban, hogy tavasszal sokkal jobban fog szerepelni, sikeresebb lesz csapatunk. 7 pontra vagyunk a dobogótól, ez nem jelenthet akadályt.


Kató István:

A vezetőség által kitűzött cél az volt, hogy a 18-as keret túlnyomó része ibrányi labdarúgókból álljon. Továbbá az eredményesség megtartása mellett a fiatal játékosok minél több szereplésre kapjanak lehetőséget. Mint utólag kiderült, ez az állomány képességei és az idő rövidségénél fogva ettől többre nem képes, így az őszi forduló végére minden gond és baj ellenére a 8. hely birtokosai lettünk. Részletesebben nem kívánom értékelni a csapat teljesítményét.

A bajnokság vége előtt két mérkőzéssel halalmi szóra leváltottak, amire nem hiszem, hogy meg (volt) van a megfelelő érv. Hogyan és miért fajult ideáig a dolog? Szerintem feltűnő volt, hogy a labdarúgó csapat környékén és a mérkőzéseken olyan korábban sértett emberek jutottak szóhoz, akiknek szerintem nem biztos, hogy a céljuk a csapat eredményessége, az edző sikeressége volt.
 

Edzőkérdés van Ibrányban (2002.11.05)

Ha az ibrányi labdarúgók vasárnap emberelőnyük közepette kihasználnak egyet a rengeteg helyzetükből, akkor most a tabella harmadik helyén állnak az NB III. Tisza-csoportjában, így aligha beszélhetnénk edzőkérdésről. Merthogy a Szakoly elleni 2-2-es döntetlent követően szóba került az edzőcsere lehetősége, olyannyira, hogy már nem is Kató István tartja a tréningeket. A hátralévő két meccsre Vigh Sándor technikai vezető készíti fel a gárdát, a végleges megoldás még várat magára.

Az edzői posztra egyébként az a Németh Károly a legesélyesebb, aki korábban az NB II-es Nyírbátornál látta el a tréneri teendőket.
 

Enbé hármas megyebeli csapataink közül újabban a vásárosnaményiak gondoskodnak a kuriózumról. (2002.10.09-KM)

A beregi társulat öt hazai mérkőzése közül négy végződött gól nélküli döntetlenre - köztük a vasárnapi, Létavértes elleni. Mivel a "kakukktojásnak" számító Hajdúdorog elleni meccset 3-0-ás győzelemmel abszolválta a Szilágyi-társulat, ezért a védekezést illetően dicséretet érdemel az immár sereghajtó gárda. No, de idegenben megint más a helyzet.

- Az feltétlenül pozitívum, hogy hazai pályán gyakorlatilag hiba nélkül védekezünk - kezdte az egyetlen megsüvegelendő dolog említésével Szilágyi Bertalan edző. - Ugyanakkor azt nem értem, hogyan kaphatott ugyanez a védelem az utóbbi két idegenbeli meccsünkön öt-öt gólt. Sajnos, a hazai ikszekkel sem megyünk sokra, a Rakamaz elleni eredményt ugyan elfogadhatónak tartottam, de a Záhony, a Szirmabesenyő és vasárnap a Létavértes elleni derbit illett volna megnyernünk. Ehhez meccsenként csak egy gólt kellett volna szereznünk, és a helyzeteink meg is voltak hozzá.

És ezzel el is érkeztünk a támadójátékhoz, amely a naményi csapat legnagyobb problémája. Az utóbbi öt mérkőzésen egyetlen egyszer sem vették be az ellen hálóját, nem csoda, hogy a tabella végére zuhant a társaság.

- Sajnos, a csatáraink nem úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lenne - folytatta a tréner. - Olykor tizenhat-tizenhét éves gyerekek ostromolják az ellenfél kapuját, tőlük sokkal többet egyelőre nem is várhatunk. Jól indult viszont Kovács Gabi, aki az elején szerzett négy gólt, azóta viszont nem talált be. Tanyi Attila pedig sajnos gyakran sérülten játszik, pedig ha olyan eredményes lenne, mint korábbi csapataiban, akkor bizony a segítségünkre lenne. Bízunk benne, hogy mielőbb kilábalunk ebből a poblémából, és megtaláljuk a rúgott-kapott gólok helyes arányát.

 

Egyszerre két sorozat szakadt meg Záhonyban, az NB III-as megyei rangadón, amelyen a Rakamaz a veretlenségét, a Záhony a hazai nyeretlenségét vesztette el (3-1). (2002.10.09-KM)

Érdekessége még az összecsapásnak, hogy ezen a mérkőzésen tért vissza a határ mentiek kispadjára Karasz Lajos, aki nyomban elérte a gárdával a várva várt otthoni sikert.

- A felkérés teljesen váratlanul ért, hiszen valóban nem szerepelt fényesen a csapat a bajnokságban, de nem gondoltam, hogy én leszek az, akire ismét gondolni fognak a vezetők - mondta még a meccs előtt történtekről Karasz Lajos. - Szívesen elvállaltam a feladatot, hiszen négy játékos kivételével valamennyi futballistával dolgoztam már, így nem kerültem ismeretlen közegbe. Még most meg kell köszönnöm elődöm munkáját, mert láthatólag nagyon jól felkészítette a gárdát, csak valamiért az eredmények nem akartak jönni. A bemutatkozásom aztán jobban nem is sikerülhetett volna, hiszen a bajnokesélyes ellenfelünket sikerült két vállra fektetnünk. A mérkőzés folyamán végig nálunk volt többet a labda, mezőnyfölényben is futballoztunk, csak éppen a gól nem akart sokáig összejönni. Viszont olyan harcosan, lelkesen játszottunk, hogy minimum a döntetlenben végig bíztam.

De vajon akkor is ilyen optimista volt a tréner, amikor egy- gólos hátránynál emberhátrányba került a csapata?

- Ekkor már nem volt veszítenivalónk, és védő helyett csatárt küldtem a pályára - folytatta a tréner. - A kiállítás után még nagyobb lett az elszántság, és végre a helyzeteinket is berúgtuk, így megünnepelhettük első hazai sikerünket. Ha ugyanilyen marad a csapat hite, akkor még ősszel többször megörvendeztethetjük közönségünket, de tény, a sorsolás a szezon első felében tűnt kedvezőbbnek.

 

A Tuzséri SE szerda esti elnökségi ülésén elhangzottakkal kapcsolatban Révész László polgármester és egyesületi elnök az alábbiakat közölte. (2002.09.06-KM)

"A Tuzséri Sportegyesület elnöksége Révész Csabával, az NB III-as labdarúgó csapat edzőjével kötött megbízatási megállapodást közös megegyezéssel felbontotta. Az általunk nem kívánt esemény ellenére a legnagyobb elismeréssel és köszönettel tartozunk a kitűnő szakembernek, akinek irányításával az elmúlt két és fél évben a tuzséri futball történetének legszebb sikereit értük el. Révész Csaba helyét a szintén saját nevelésű Révész Attila, fiatal szakvezető veszi át."

Gólzápor a hétközi edzőmérkőzésen (2002.09.04)

Ibrány - Nyíregyházi Kertváros 4-4 (1-4). Ibrány, 200 néző, v.: Kormány L.

Ibrány: Karászi - Ignácz, Kertész, Bíró (Hermann L.), Hermann A. (Hegedüs), Bardi, Pap, Pámer, Babják (Tilki), Dobránszki, Ónodi. Edző: Kató István.

A magasabb osztályban jegyzett ellenfél az első játékrészben tekintélyes előnyre tett szert, de a hazaiak nem adták fel, s látványos támadásokat vezetve egyenlítettek. Sőt, ha Ónodi ill. Dobránszki nam hagy ki egy-egy nagy ziccert, a hajrában a győzelmet is megszerezhette volna az Ibrány.

A mérkőzésre kilátogatók egy nagyon jó, fordulatos, gólgazdag meccset láthattak.

Gól: Bardi, Ónodi 2, Pámer.