3. forduló (2000.08.19-20)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

A csoport

Szombat: Sátoraljaújhely (6. helyezett)-Demecser (2.). Vegera Attila, demecseri edző: Ha azt mondom, hogy mindenképpen nyerni szeretnénk, akkor minden lényeges dolgot el is árultam. Első idegenbeli mecscsünkön is szeretnénk folytatni jó szereplésünket, még ha az ellenfél erősnek is tűnik.


Vasárnap: Kisvárda (5.)-Rakamaz (4.). Komáromi György, kisvárdai edző: - Két tényező is biztosítja számunkra a motivációt. Egyfelől jó lenne feledtetnünk a nánási vereséget, illetve a Rakamazzal szemben is akad törlesztenivalónk, hiszen tavaly hat pontot szerzett ellenünk. Papp Tibor játéka kérdéses, a többiek rendelkezésre állnak.

Veigli Géza, rakamazi edző: - Még csak két forduló telt el a bajnokságból, máris tengernyi a gondunk. Ádámszki kisujját begipszelték, Vargának a térde fáj, ráadásul egy igazi "sztárcsapat" az ellenfelünk. Tavaly ősszel és tavasszal is tíz emberrel győztük le a Várdát, de azért most azt kívánom: ne állítsanak ki közülünk senkit.


Ibrány (1.)-Hajdúnánás (3.). Falatovics László, ibrányi edző: - Olyan csapatot fogadunk, amely a Kisvárda és a Demecser mellett ebből a csoportból feljutási álmokat dédelget. Komoly meccs elé nézünk tehát, de azért szeretnénk helytállni és ha lehet, nyerni.


Hajdúdorog (7.)-Záhony (8.). Karasz Lajos, záhonyi edző: - A gondjaink továbbra is megvannak, hiszen a sérültjeink állapota cseppet sem javult. Olyan csapat az ellenfelünk, amely hozzánk hasonlóan rúgott gól és pont nélkül áll. Bízom benne, hogy a mi sorozatunk szakad meg.


B csoport

Kisléta (4.)-Vásárosnamény (2.). Szécsi Zoltán, kislétai edző: - Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, azzal együtt, hogy egy picivel jobb csapat most a Kisléta. Hazai pályán azonban le kell győzni a Vásárosnaményt. Szöllősi még eltiltott, de Ricsei műtött bal kezét felemelve játékra jelentkezett.

Kiss Miklós, vásárosnaményi edző: - Kislétán a legnagyobb ellenfél a pálya, az a csapat fog győzni, amely jobban alkalmazkodva a viszonyokhoz harcosabb, elszántabb lesz. Nem is szép játékot, inkább eredményes focit várok a fiúktól.


Baktalórántháza (1.)-Nyírbátor (3.). Fecsku István, baktalórántházi játékos-edző: - A két település közelsége miatt igazi derbire lehet számítani. Számunkra a mostani az igazi hazai premier, így a derekát fájlaló Vida nélkül is szeretnénk győzni.

Németh Károly, nyírbátori edző: - Baktalórántházán mindig nehéz nyerni, ennek ellenére mi szeretnénk a lehető legjobban szerepelni az otthonukban vasárnap. "Éles" mérkőzésre számítok. Szegedi nincs teljesen rendben, a többiekre viszont számíthatok.


Tudósítások, eredmények

A csoport

Sátoraljaújhely-Demecser 3-2 (0-0). Sátoraljaújhely, 300 néző, v.: Soós. Demecser: Petranics - Buliga, Barna, Göncz, Kántor, Minyin (Komi), Balogh T. (Gombkötő J.), Balogh Gy., Kákóczki, Szécsi (Kertész), Raican. Edző: Vegera Attila.

60. perc: szöglet után Pothurszki csúsztatott kapura, Petranics már csak beleütni tudótt a labdába, 1-0.

68. p.: Kertész kapott labdát a tizenhatosnál, majd a kapu jobb oldalába lőtt, 1-1.

75. p.: kontratámadás végén Juhász volt eredményes, 2-1.

80. p.: a fellazuló vendégközéppályán átgyalogoltak a hazaiak, és Simonyi talált a kapuba, 3-1.

86. p.: Göncz beadása után Komi fejelt a hálóba, 3-2.

Az első félidőben még a Demecser uralta a játékot, majd az egyenlítést követően túlságosan kinyílták a vendégek, és ezt ragyogóan kihasználta a Sátoraljaújhely.

Vegera Attila: 1-1 után vérszemet kaptunk, és sajnos ez lett a vesztünk.


Kisvárda-Rakamaz 0-0. Kisvárda, 500 néző, v.: Kerezsi. Kisvárda: Szőr I. - Cipf, Gergely, Molnár, Torda, Vincze (Takács), Szabó, Seres (Szilágyi), Lehoczki, Homann, Deák. Edző: Komáromi György. Rakamaz: Vadon - Baka, Pásztor, Galambosi, Lukács, Kondás, Gáspár, Kozák, Szekrényes (Nagy Cs.), Ádámszki, Paulik. Edző: Veigli Géza.

A nagy melegben végig a Kisvárda irányította a játékot, de kihagyták helyzeteiket, így a nem túl nagy iramú megyei rangadón gól nélkül végeztek a csapatok. Jó: Molnár, Seres, Homann, illetve Baka, Galambosi, Gáspár, Kozák. (Tudósító: Kocsis János)

Komáromi György: Hiába támadtunk nyolcvan percen keresztül, a hősiesen védekező Rakamaz megúszta kapott gól nélkül.

Veigli Géza: Minden részvétem a játékosoké...


Ibrány-Hajdúnánás 1-2 (0-1). Ibrány, 400 néző, v.: Nyikes. Ibrány: Simon - Zákány, Pap K., Herman A. (Korpai), Herman L., Bardi, Gulácsi, Lente (Dobránszki), Bohács, Ónodi, Erdei. Edző: Falatovics László.

23. p.: Lengyel cselezgetett a tizenhatosnál, majd a védők között kilőtte a jobb alsó sarkot, 0-1.

74. p.: Dobránszki lövése a kapusról Ónodi elé pattant, aki nem hibázott, 1-1.

76. p.: Gönczi 40 méteres lövése Simon keze között jutott a hálóba, 1-2.

Az Ibrány végigtámadta a mérkőzést, mégis a Hajdúnánás lőtt két gólt - egy helyzetből. Amikor talpraállt volna a hazai csapat, jött a ritkán látható potyagól. (Tudósító: Vígh Sándor)

Falatovics László: Megérdemelten nyert a Nánás, mert nagyon gyengén játszottunk. Amikor esélyünk lett volna a talpraállásra, kaptuk a potyagólt.


Hajdúdorog-Záhony 1-0 (1-0). Hajdúdorog, 300 néző, v.: Nemes. Záhony: Czene - Krizán, Sevcsuk, Lipták, Kántor T., Czvik (Kajli), Gombkötő, Kozics, Pacaj (Sére), Karasz, Csernyu (Vilman). Edző: Karasz Lajos.

5. p.: Plókai ugrott ki lesgyanús helyzetből, majd a kapuba lőtt, 1-0.

A korai gól után a Záhonyt mindent megtett az egyenlítésért, de a második félidőben emberelőnyben sem tudott a kapuba találni. Rúgott gól nélkül pedig nehéz eredményt elérni.

Karasz Lajos: A látottak alapján nem érdemeltünk vereséget.


B csoport

Kisléta-Vásárosnamény 3-0 (1-0). Kisléta, 400 néző, v.: Szilágyi M. Kisléta: Vitkai - Tóth, Cselószki, Kígyósi, Balázs, Szemán, Szkunc (Ricsei), Balogh (Kurilco), Sipos, Rézműves (Császár), Madudin. Edző: Szécsi Zoltán. Vásárosnamény: Vass Tivadar, Ésik, Illés N., Székely Sz., Orosz Cs., Illés P., Majoros, Kovács G., Oleksza (Hornyák), Orosz Zs. (Tóth). Edző: Kiss Miklós.

42. p.: Kígyósi jó ütemű beadása után Rézműves fejelt a bal sarokba, 1-0.

82. p.: Szkunc indította a kiugró Császárt, aki 10 méterről a kapus felett elegánsan a hálóba emelt, 2-0.

87. p.: Cselószki 25 méteres szabadrúgásból a bal alsó sarokba lőtt, 3-0.

A körülményekhez képest hajtós, küzdelmes mérkőzést játszottak a csapatok. A minden tekintetben jobb Kisléta a félidők hajrájában lőtt gólokkal megérdemelten kerekedett ellenfele fölé. Jó: Tóth, Cselószki, Sipos, Rézműves, Császár, illetve Tivadar, Illés N. (Tudósító: Pál Attila)

Szécsi Zoltán: Számolatlan szögletet rúgtunk, számtalan helyzetet hagytunk ki, de megérdemelten nyertünk.

Kiss Miklós: Megérdemelten nyertek a hazaiak, mert elszántabban, harcosabban küzdöttek, mint mi.


Baktalórántháza-Nyírbátor 1-1 (0-1). Baktalórántháza, 400 néző, v.: Szlomoniczki. Baktalórántháza: Mónus - Szenes, Benkő, Németh S., Németh Cs., Fecsku (Kapin), Gdovin, Illés, Kozma, Szabó, Helmeczi (Marics). Játékos-edző: Fecsku István. Nyírbátor: Tóth Sz. - Lengyel, Balázscsik, Hüse, Hoszpodár, Márton, Csapos, Széplaki, Lőrinc, Kovács I. (Czerula, Barczi), Szarka (Kurucz). Edző: Németh Károly.

7. p.: Lőrincz remek mozdulattal vette át a labdát a tizenhatosnál, majd a kifutó Mónus felett a kapu közepébe helyezett, 0-1.

82. p.: Illést szerelték szabálytalanul a tizenhatoson belül, a 11-esből Marics a jobb alsó sarokba helyezett, 1-1.

Ez a mérkőzés rangadó volt a javából! A korai gól nagy mértékben meghatározta a mérkőzés menetét. A hazai csapat ezt követően végig támadott, és ha nagyobb szerencséje van, a kapufákról nem kifelé, hanem befelé pattant volna több esetben is a labda. A döntetlen reális eredmény. Jó: Németh Cs., Illés, illetve Márton, Csapos. (Tudósító: Kozma Attila)

Fecsku István: Reális eredmény a döntetlen, viszont a második félidei játékunkban benne volt a győzelem lehetősége is, ami ezúttal elmaradt.

Németh Károly: Csapatot építeni és eredményesnek lenni, az egyik legnehezebb edzői feladat.


További eredmények: Kisújszallás-Karcag 1-1, Hajdúszoboszló-Debreceni FSE 1-3.

Vissza Fel Következő