A csoport
Szombat: Sátoraljaújhely (6. helyezett)-Rakamaz (4.). Veigli Géza, rakamazi edző: - Még most is úgy gondolom, hogy értékes a Demecser ellen szerzett pont, különösen azért, mert kevés támadójátékos állt a rendelkezésünkre. Nem tudom, hogy az Újhelyre miként hat a szerdán kapott hat gól, de egy biztos: a támadójátékuk nagyon jó, a védelmük sebezhető. Nekünk is ebből kell kiindulni. Baka kidőlt a sorból, Ádámszki és talán Varga viszont újra játszhat.
Vasárnap: Ibrány (5.)-Záhony (8.). Falatovics László, ibrányi edző: - Biztos voltam benne, hogy a Záhony nagyon meg fogja szorongatni a Várdát, és ez így is alakult. Ugyan az újonc egyre erősebb, de mivel otthonukban is 4-0-ra nyertünk, a hazai eredményes játékban is bízom.
Karasz Lajos, záhonyi edző: - Hiába játszunk egyre jobban, sajnos kevés sikerélmény éri a csapatot. Ebben szerdán a játékvezető is ludas volt, aki érthetetlenül rendre a kárunkra tévedett. Mindegy, most abból indulunk ki, hogy az előző két fordulóban jó nevű csapatok ellen igen közel álltunk a pontszerzéshez, hátha Ibrányban már el is tudunk érni egy döntetlent.
Kisvárda (1.)-Hajdúnánás (2.). Komáromi György, kisvárdai edző: - Az alaposan feltüzelt záhonyiakkal szemben értékes győzelmet arattunk. Nem fogok haragudni a játékosokra, ha vasárnap végre nem hátrányból kellene talpra állni. Amint azt a tabella is mutatja, hatpontos meccs elé nézünk, és természetesen folytatni szeretnénk sikersorozatunkat. Ebben Papp Tibor nem lehet a segítségünkre, mert besárgult.
Hajdúdorog (7.)-Demecser (3.). Vegera Attila, demecseri edző: - Bár a helyszínen igazságosnak éreztem a Rakamaz elleni döntetlent és előre el is fogadtam volna, azért most már azt mondom: nyernünk kellett volna. Az idegenbeli pontvesztésekkel eljutottunk odáig, hogy ki kell mondani: Hajdúdorogon számunkra kötelező a győzelem. Csak olyanok fognak játszani, akik ezért meg is tesznek mindent. Sajnos, Göncz begyűjtötte harmadik sárga lapját is.
B csoport
Szombat: Kisléta (4.)-Karcag (2.). Szécsi Zoltán, kislétai edző: - Jujj, már megint egy rangadó! Ezeken mi nem szoktunk nyerni...
Vásárnap: Baktalórántháza (5.)-Debreceni FSE (7.). Fecsku István, baktalórántházi játékos-edző: - Bosszús voltam, hogy elmaradt a szerdai mecscsünk, annyi a szerencsénk, hogy mindez hétközben történt. Csak miért pont velünk művelték ezt? Debrecenben gólzáporos meccset játszottunk, jó lenne, ha vasárnapra csak a csatáraink gólerőssége maradna meg. Benkő sajnos hosszabb időre kidőlt a sorból.
Vásárosnamény (6.)-Hajdúszoboszló (8.). Kiss Miklós, vásárosnaményi edző: - Úgy készülünk, hogy lesz mérkőzés, és örülnék neki, ha másodjára elutaznának Naményba a szoboszlóiak. Ez azért lenne jó, mert talán hamar feledtetni tudnánk a hétközi csúfos vereségünket. Ésik és Tivadar sérülése nem jött annyira rendbe, hogy játszani tudnának.
Kisújszállás (3.)-Nyírbátor (1.). Németh Károly, nyírbátori edző: - Mint egy hadvezérnek, nekem is számba kell vennem, hogy a szerdai meccs után hány katonám maradt, hiszen a rangadó azért áldozatokkal is járt. A jól szereplő Kisújszállás otthonában is szeretnénk megőrizni a veretlenségünket.
A csoport
Sátoraljaújhely-Rakamaz 1-4 (1-2). Sátoraljaújhely, 200 néző, v.: Dobi. Rakamaz: Vadon - Baka, Karóczkai, Pásztor, Galambosi, Paulik (Nagy R.), Kozák, Kondás, Gáspár (Lukács), Szekrényes (Csernyák), Ádámszki. Edző: Veigli Géza.
33. perc: Pothurszki visszagurítását Tokár 18 méterről a jobb felső sarokba lőtte, 1-0.
42. p.: a felpattanó labda Szekrényes elé került, aki kapásból a kapuba lőtte, 1-1.
44. p.: Kozák 7 méterről a hálóba továbbított, 1-2.
48. p.: Ádámszki Gáspár elé játszott, akinek visszagurítását Nagy Róbert a kapuba vágta, 1-3.
62. p.: gyors kontra végén, Galambosi passzolt a kapuba, 1-4. Kiegyenlített percek közepette a hazaiak szereztek vezetést, de a Rakamaz még szünet előtt fordított, majd a második játékrészben szebbnél szebb támadásokat vezetve akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Jó: Baka, Karóczkai, Pásztor, Galambosa, Kozák. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)
Veigli Géza: Helyenként kitűnő játékkal teljesen megérdemelt, fölényes győzelmet arattunk.
Ibrány-Záhony 2-0 (2-0). Ibrány, 500 néző, v.: Ficze. Ibrány: Simon- Bardi, Pap K., Herman A., Herman L. (Dobránszki), Bíró, Gulácsi, Lente (Imre), Bohács, ónodi, Erdei (Korpai). Edző: Falatovics László. Záhony: Czene Molnár, Sevcsuk, Lipták, Kántor T. (Vedres), Czvik, Sére, Kozics, Gombkötő (Kajla), Karasz, Vilman (Balogh). Edző: Karasz Lajos.
3. p.: Pap 30 méteres szabadrúgása kipattant a kapusról, Erdei közelről a kapuba lőtt, 1-0.
43. p.: Lente ragyogóan vette észre Ónodit, aki egy csel után 8 méterről a kapuba lőtt, 2-0.
Gyakorlatilag már a korán lőtt ibrányi gól eldöntötte a mérkőzés sorsát, a második játékrészben már mindkét fél óvatosabb volt. Jó: Simon, Bardi, Herman L., illetve Czene, Lipták, Karasz. (Tudósító: Vígh Sándor)
Falatovics László: Fáradt csapatom jó játékkal kezdett, majd a végén kikínlódta a győzelmet.
Karasz Lajos: Hősiesen küzdöttünk, de figyelmetlenségeinkkel győzelemhez segítettük ellenfelünket.
Kisvárda-Hajdúnánás 3-2 (2-1). Kisvárda, 600 néző, v.: Jak
kel. Kisvárda: Szőr - Takács, Deák, Homann, Torda, Szabó Zs., Seres, Lehoczki, Cipf, Szilágyi, Gergely. Edző: Komáromi György.
16. p.: Lehoczkival szemben szabálytalankodtak, a 11-est Cipf a bal alsó sarokba rúgta, 1-0.
20. p.: Lengyel szöktette Tart, aki 8 méterről a bal felső sarokba lőtt, 1-1.
37. p.: Takács beívelését Lehoczki Gergelyhez, ő pedig Szilágyi elé fejelte, utóbbi pedig 5 méterről a kapuba lőtt, 2-1.
58. p.: Seres 17 méteres szabadrúgásból mesterien csavart a bal felső sarokba, 3-1.
87. p.: a lecsorgó labdát Szabó I. kotorta a hálóba, 3-2.
A gyors gólváltás után nagy energiákat mozgósított a Kisvárda a vezető gólért, amit meg is szerzett, de a végén nagyon nehéz perceket élt át a házigazda. Jó: Takács, Homann, Szilágyi. (Tudósító: Kocsis János)
Komáromi György: Ebben a csoportban nincs könnyű meccs, ez most is kiderült.
Hajdúdorog-Demecser 0-1 (0-0). Hajdúdorog, 150 néző, v.: Paróczai. Demecser: Petranics Balogh Gy., Barna, Kántor, Huszti, Minyin, Balogh T., Komi, Dudnyik (Gombkötő J.), Gombkötő Z. (Kertész), Szécsi (Raican). Edző: Vegera Attila.
75. p.: Balogh T. 20 m-ről nagy gólt lőtt a bal felsőbe, 0-1. Meghatározta a mérkőzést, hogy a hazaiak egyértelműen döntetlenre játszottak. Szünet után azonban a cserék nagyot lendítettek a vendégek játékán, és végül megérdemelt demecseri siker született. Jó: Barna, Huszti, Balogh T., Komi. (Tudósító: Fekete Zoltán)
Vegera Attila: A második félidő alapján megérdemelten nyertünk, végre megszereztük első idegenbeli győzelmünket.
B csoport
Kisléta-Karcag 1-0 (0-0). Kisléta, 400 néző, v.: Nagy Cs. Kisléta: Vitkai - Pekács, Cselószki, Kígyósi, Kurilco (Szkunc), Szemán, Balogh, Balázs, Sipos, Madudin (Rézműves), Császár (Pitács). Edző: Szécsi Zoltán.
85. p.: Szemán hatalmas bedobása után Balázs megcsúsztatta a labdát, Rézműves pedig a jobb alsó sarokba lőtte, 1-0.
Rangadóhoz méltó játékkal teltek a percek, a hazaiak irányították a játékot. Aztán a második játékrészben a Karcag lőtt két hatalmas kapufát, de a hajrában a nagy mezőnyfölényben játszó Kisléta megérdemelten csikarta ki a győzelmet. Jó: Cselószki, Kigyósi, Balogh, Balázs, Rézműves. (Tudósító: Pál Attila)
Szécsi Zoltán: Fortuna abból a tortából, amit elvett tőlünk, egy szeletet most visszaadott, de azt tejszínhabbal. Azért még tartozik...
Baktalórántháza--Debreceni FSE 7-0 (3-0). Baktalórántháza, 300 néző, v.: Kökény. Baktalórántháza: Mónus - Geda (Szenes), Fecsku, Németh S., Kozma, Németh Cs., Marics (Kapin), Illés, Vida, Gdovin (Helmeczi), Szabó R. Játékos-edző: Fecsku István.
14. p.: sorozatos hazai támadások után Gdovin tálalt Illés elé, aki 15 méterről a jobb sarokba lőtt, 1-0.
35. p.: Marics 24 méteres szabadrúgásból a bal felső sarokba csavart, 2-0.
39. p.: kisszöglet után Illés a szögletzászlótól a kapuba csavarta a labdát, 3-0.
65. p.: Kapin 13 méterről a jobb alsó sarokba tüzelt, 4-0.
82. p.: Illés az alapvonaltól 5 méterre megítélt szabadrúgásból csavart a kapu közepébe, 5-0.
83. p.: Vida 5 méterről a kapu közepébe passzolt, 6-0.
86. p.: Németh Csaba indítását Kozma 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtte, 7-0.
Az eredmény mindent elmond a mérkőzésről, a baktaiak egy sportszerű, egyszerűen játszó ellenfelet győztek le. Jó: Illés (a mezőny legjobbja), Fecsku, Németh S., Németh Cs. (Tudósító: Kozma Attila)
Fecsku István: Az első félidőben nehezen indult be a henger, szünet után azonban már jól is játszottunk.
Kisújszállás-Nyírbátor 4-1 (3-1). Kisújszállás, 300 néző, v.: Csonka Kis. Nyírbátor: Tóth Lengyel, Márton, Hüse, Szegedi, Csapos, Balázscsik (Hoszpodár), Barczi (Czerula), Szarka (Kurucz), Lőrincz, Széplaki. Edző: Németh Károly.
8. p.: Márton Szarka visszagurításából 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 0-1.
33. p.: baloldali szöglet után a megcsúsztatott labdát Csillag helyezte a kapu bal oldalába, 1-1.
40. p.: Sarokrúgást követően Csillag fejese a felső lécről pattant a gólvonal mögé, 2-1.
42. p.: a balról belőtt labdát Mircea a kapunak háttal állva lőtt a kapu közepébe, 3-1.
75. p.: a tétovázó Szarka mellett Kui elvitte a labdát és a kapu közepébe lőtte, 4-1.
Nagyon jól kezdett a Bátor, aztán az egyenlítés után teljesen módosult a játék képe, majd a hajrában végleg eldőlt a meccs sorsa. Jó: Márton. (Tudósító: Németh Károly)
Németh Károly: Ma az ellenfelünknek minden sikerült, nekünk pedig a szabályos gólunkat sem adták meg. Ettől függetlenül gratulálok az ellenfélnek.
Vásárosnamény-Hajdúszoboszló elmaradt. A szoboszlóiak másodszor sem utaztak el Naményba, és mivel összesen ez már a negyedik távolmaradásuk volt, kizárás vár rájuk.