17. forduló (2001.05.26)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Vasárnapra kánikulát "rendeltek" az időjósok. Ők ugyan elszámíthatják magukat, egy viszont biztos: a záhonyi csapatnak melege lesz Ibrányban. Alighanem megizzad a Vásárosnamény is, miként a Rakamazra is forró pillanatok várnak Karcagon. (KM)

Ibrány (4. helyezett)-Záhony (9.). Kató István, ibrányi edző: - A hosszabb pihenő után azt a Záhonyt fogadjuk, amely ellen mindenképpen be kell gyűjteni a három pontot. Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen meccseket a legnehezebb megnyerni, ezért csak is lendületesen futballozva törhetjük meg a vendégeket, akik amíg az eredmény kedvező lesz számukra szívósan küzdenek majd.

Karasz Lajos, záhonyi edző: - Sajnos, két vereséget szenvedtünk egymás után, ráadásul az Ibrány ellen zsinórban háromszor vesztettünk. A statisztika nem a mi sikerünket ígéri, ennél érzékenyebben érint minket, hogy a derekát fájlaló Kozicsra továbbra sem számíthatok. Azt kell mondjam, jelen körülmények között a döntetlen is nagy bravúr lenne a csapattól.


Vásárosnamény (6.)-Hajdúnánás (2.). Tóth Szilárd, vásárosnaményi edző: - Győzni szeretnénk, így kívánunk segíteni a Nyírbátornak, amelyet minden szempontból a legjobb csapatnak tartok ebben a csoportban! Ez, persze nem lesz könnyű, hisz a Nánás szintén erős gárdának számít, döntő jelentőséggel bír majd, miként tudjuk semlegesíteni Lengyelt, az ellenfél egyik legjobb játékosát. Nálunk valamennyi ember a fedélzeten van, egyedül a munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzó Hornyák nem lép pályára.


Karcag (3.)-Rakamaz (8.). Veigli Géza, rakamazi edző: Korábban nyilvánosan lehordtam a játékosokat, úgy illik, ha nekem tetsző dolgot látok tőlük, akkor dicsérjek is. Nos, legutóbb harmincpercnyi biztató futballt produkált a társaság, ami elég volt a győzelemhez. Egyébként az a véleményem, ha nem is vagyunk olyan jók, mint a múltban, fegyelmezett játékkal mindenhol, így Karcagon is lehet keresnivalónk.


A Nyírbátor szabadnapos.


Tudósítások, eredmények

Ibrány-Záhony 4-1 (0-1). Ibrány, 400 néző, v.: Vida J. Ibrány: Simon - Zákány, Pap K. (Ignácz), Herman A., Bardi, Bíró, Gulácsi (Hegedűs), Babják, Bohács, Ónodi, Erdei (Gergely). Edző: Kató István. Záhony: Czene - Krizán, Czvik, Berczik, Molnár Cs., Csernyu, Vedres (Csépke), Kántor T., Pacaj, Karasz, Vilman. Edző: Karasz Lajos.

A meccs úgy kezdődött, ahogy azt a hazaiak várták. Az Ibrány letámadta ellenfelét, komoly gondot okozva ezzel a záhonyi védelemnek. A látványos kezdés nem eredményezett gólt, s vendégek ki is jöttek a szorításból. Nem is akárhogyan....

15. perc: Egy kontratámadás végén az elmélázó védőkön túljutva Kántor 10 m-ről bevette az ibrányi kaput, 0-1.

A csapatok ezután jobbára a mezőnyben gyúrták egymást, az első félidő további részében gólszerzési lehetőség elég kevés akadt.

48. perc: 11-eshez jutottak a hazaiak. Egy kezezést követően Ónodi végezhette el a jogosan megítélt büntetőt, a kapu bal oldalába tartó lövését azonban Czene kivédte! 

52. perc: Ha nem megy büntetőből, megy másként... Egy kipattanó labdára Babják érkezett, s azt nagy erővel küldte Czene kapujának bal alsó sarkába, 1-1.

S innentől kezdve nem volt kegyelem. A hazaiak előbb egy újabb büntetővel növelték az előnyt (a sértett Ónodi a 75. percben már nem hibázott, 1-2), majd egy parádés Ónodi emelés (85. perc, 1-3), később egy Ignácz bomba a bal alsó sarokba (88. perc, 1-4) végképp meggyőzte a záhonyi vendégeket arról, hogy ki a jobb.

Megjegyzendő, hogy a mérkőzés  második felében, amíg még éltek a záhonyi remények, néha elé paprikás volt a hangulat. Jelezte ezt két piros lap (Gergely ill. Czene) valamint jó néhány kiosztott sárga lap is.

Bár sokáig érett a meglepetés, a helyzeteket, valamint a kapu előtti határozottságot tekintetbe véve a hazaiak teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Jó: Ónodi, Herman A., Babják, illetve Pacaj, Karasz.

Kató István: Közepes iramú mérkőzésen, ha nehezen is, de hoztuk a kötelező győzelmet.

Karasz Lajos: Parázs hangulatú mérkőzésen erősen vitatható körülmények között kapott ki a szükségből erősen felforgatott csapatom.


Vásárosnamény-Hajdúnánás 1-7 (1-2)

Vásárosnamény, 400 néző, v.: Nagy S. Vásárosnamény: Vass - Csernisenko, Ésik, Illés N., Bíró, Kovács .G. (Tóth G.), Tivadar (Marosi), Orosz Zs., Illés P., Ponczók (Toldi Sz.); Szvidanyuk. Edző: Tóth Szilárd. Hajdúnánás: Gencsi - Nagy Z., Papp, Pipó (Berényi, 86.), Tar (Szabó Cs., 85.) - Vígh (Oborzil (78)., Kalló, Magyari, Loós - Mikita, Tóth A. Edző: Szikszai Lajos.

18. p.: Loós bal oldali szögletét Tóth A. 5 méterről a hálóba fejelte, 0-1.

35. p.: Csernisenko adott balról középre, Szvidanyuk pedig 5 méterről a kapu közepébe továbbított, 1-1.

40. p.: Tóth bal oldali beadása után Vígh 6 méterről fejelt a hálóba, 1-2.

60. p.: Mikita jobb oldali beadását követően Vígh 10 méterről bólintott a kapuba, 1-3.

65. p.: Illés Péter második sárga lapja után a pirosat is megkapta.

70. p.: Kalló 25 méteres szabadrúgásból talált a naményiak hálójába, 1-4.

81. p.: baloldali akció után Tóth A. fejelt a hálóba, 1-5.

88. p.: szöglet után Berényi a kapust megelőzve fejelt a kapuba, 1-6.

89. p.: Szabó 25 méteres lövése vánszorgott be a kapuba, 1-7.

Az eredmény kissé csalóka, mert sorsdöntőnek bizonyult, hogy 1-2-es állásnál a Nagy Sándor játékvezető nem adta meg a hazaiak teljesen szabályos gólját, a kiállítás pedig teljesen padlóra küldte a tavasszal otthon százszázalékos Naményt. Jó: Szvidanyuk. (Tudósító: Kiss Pál)

Tóth Szilárd: Csapatomat megfogadta, hogy szabályos gólunkat nem adta meg a játékvezető, a kiállítás után pedig már jobb volt az ellenfél.


Karcag-Rakamaz 4-1 (2-1)

Karcag, 300 néző, v.: Bodnár. Rakamaz: Vadon Csikai (Lukács), Kondás, Jurkó, Galambosi (Paulik), Riczu, Kozák, Korpai, Kákóczki, Bernáth (Hengsperger), Szekrényes. Megbízott edző: Veigli Géza.

20. p.: Riczu passzolt Bernáth elé, aki rávezette a labdát a kifutó kapusra, majd önzetlenül Szekrényes elé passzolt, és a csatár az üres kapuba csavarta a labdát, 0-1.

36. p.: Az agilis Szatmári térült-fordult, majd két csel után 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1-1.

44. p.: Békési nyargalt el a bal oldalon, az alapvonalhoz érve egy visszahúzós cselt követően a rövid sarokba durrantott, 2-1.

53. p.: Varga passzolt Szatmári elé, aki egy csel után 11 méterről a hálóba lőtt, 3-1.

61. p.: Czibi jobb oldali beadásából Szatmári fejelt a bal sarokba, 4-1.

A rakamaziak a kellemetlen sérülést szenvedett edzőjük, Veigli Géza nélkül szerepeltek ezen a mérkőzésen. A kezdett kezdetén még úgy tűnt, egyenrangú fél lesz a vendégcsapat, ám szünet után egyértelmű fölényben játszott a Karcag, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Jó: Vadon, Bernáth. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Lengyel László: Akaratgyenge, lélektelen játékot nyújtottunk, így a jobb képességű hazaiak ellen csak ennyire futotta.


További eredmény:  Sátoraljaújhely-Hajdúdorog 2-0.

A Nyírbátor és a Kisújszállás szabadnapos volt.


Tabella:

Csapat Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Rúgott gól Kapott gól Pont H.pont
1. Hajdúnánás 15 8 4 3 29 15 34 6
2. Karcag 14 9 2 3 28 10 33 4
3. Nyírbátor 13 8 2 3 27 12 32 6
4. Ibrány 14 8 1 5 34 26 29 4
5. Sátoraljaújhely 14 7 1 6 29 28 25 3
6. Vásárosnamény 13 6 1 6 16 27 22 3
7. Kisújszállás 13 5 0 8 12 17 20 5
8. Rakamaz 13 3 1 9 15 24 15 5
9. Záhony 15 4 2 9 19 30 15 1
10. Hajdúdorog 14 2 4 8 14 23 12 2

 

Vissza Fel Következő