19. forduló (2001.06.02-03)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
A hétközi játéknap után immár végérvényesen a hajrájához érkezett az NB III-as bajnokság. A csapatok az utolsó négy fordulót kezdik, a Záhony szabadnapos lesz. (KM)
Szombat:
Nyírbátor (3. helyezett)-Hajdúdorog (9.)
Németh Károly, nyírbátori edző: - Valami azt súgja, hogy nagyon jól fog jönni a végelszámolásnál a Nánáson szerzett egy pont, de most nem szabad kiengednünk. Nem udvariasságból mondom, de a Hajdúdorog ellen még nehezebb meccsre számítok, mint amilyen a szerdai volt, mert egy más stílusban és veszítenivaló nélkül futballozó csapat lesz az
ellenfelünk. Mindenáron győzni szeretnénk, persze olyan produktummal szeretnénk előállni, ami azért hasonlít a labdarúgásra.Tóth János, hajdúdorogi edző: - Két évig irányítottam a nyírbátoriakat, jól ismerem a csapatot, túl sok meglepetést nem okozhatnak a számunkra - tekintett a találkozó elé Tóth János, a Dorog edzője. - Úgy érzem, hogy a szerdai, nagyarányú győzelmünk egy lelki pluszt adott a játékosaimnak, amit remélhetőleg kamatoztatni tudunk majd, éppen ezért nagyon bízom a pontszerzésben
Vasárnap:
Ibrány (4.)-Hajdúnánás (2.)
Kató István, ibrányi edző: - A feljutásra esélyes Nánás látogat hozzánk, amely legutóbb hazai környezetben legyőzött bennünket. Most itt a lehetőség a javításra, de dolgunkat nagyban nehezíti, hogy Zákány, Pap és Gergely eltiltás miatt nem játszhat, valamint a sérült Herman Attila szereplése is erősen kérdéses.
Szikszai Lajos, hajdúnánási edző: - Mivel minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán, ezért Ibrányban nagyon jól kell szerepelnünk. Biztató lehet, hogy vendéglátóinknál még egyszer sem kaptunk ki, s mivel csapatom jó formában van, így akár győzelemnek is örülhetünk. Kulcskérdés lehet, hogy a sárgalapos eltiltását töltő két meghatározó játékost, Pipót és Tart sikerül-e pótolnunk.
Vásárosnamény (6.)-Rakamaz (8.)
Kiss Pál, vásárosnaményi technikai vezető: - Gödörben vagyunk, igaz a hajdúdorogi játékunk már valamivel jobb volt, mint a Nánás elleni, különösen a második félidőben. A Rakamaz ellen már mindenképpen nyerni szeretnénk, de ehhez tovább kell javulnunk.
Veigli Géza, rakamazi edző: - A szerdai első félidőnk borzalmasra sikeredett, a második játékrészben aztán már "más" csapat ment vissza a pályára. Balszerencsénk is volt, a meccs képe alapján igazságosnak tűnt a döntetlen az Újhely ellen. Száműzni kellene végre a játékunkból a hullámvölgyeket, a védekezésnek is javulnia kell, és akkor Vásárosnaményban is lenne esélyünk a pontszerzésre. Ez nem lesz könnyű, mert Kákóczki és Galambosi sárga lapok miatt nem játszhat.
Ibrány-Hajdúnánás 2-2 (2-0). Ibrány, 500 néző, v.: Petus. Ibrány: Simon - Ignácz, Dobránszki (Hegedűs), Herman L., Bardi, Bíró (Balogh R.), Gulácsi, Babják, Bohács, Ónodi, Erdei. Edző: Kató István.
5. p.: Gulácsi passzolta jobbra a labdát, ahonnan Bohács Erdei fejére ívelt, és a csatár a rövid sarokra berobbanva a bal felső sarokba bólintott, 1-0.
31. p.: Nagy Zoltán megkapta második sárga lapját, így emberelőnybe került az Ibrány.
44. p.: Erdei középre lőtt labdájáról lemaradtak a társak, Bohács a szögletzászlónál csapott rá; majd Erdei elé játszott, aki 8 méterről a kapuba lőtt, 2--0.
75. p.: szabadrúgás után Tóth 8 méterről a bal felső sarokba fejelt, 2-1.
85. p.: egy beívelést követően Lengyel 10 méterről volt eredménye, 2-2.
A mérkőzés első félideje remek játékot hozott. Látványos, nagy iramú volt a találkozó ezen része, s nem utolsósorban két parádés Erdei találattal az ibrányiak megnyugtató előnyre tettek szert.
Sajnos az előny emberelőnnyel is párosult, ami köztudottan rossz ómen az Ibránynak (a nánási Nagy Z.-nek kellett elhagynia piros lapot érő szabálytalanság után a játékteret), ezután szinte csak egy csapat volt a pályán, és a vendégek nagy erőket mozgósítva 10 emberrel is egyenlíteni tudtak.
Valljuk meg, a nánásiak rászolgáltak az egy pontra, amit a második félidőben produkáltak, az nem volt mindennapi. (Még a bírói segítséget figyelembe véve is, ugyanis ezen a meccsen nem egyenlő mércével mérettek meg a csapatok...)
Jó: Herman L., Bardi, Bíró, Erdei. (Tudósító: Vígh Sándor)
Kató István: A mérkőzést nagyobb részben mi irányítottuk, és megérdemeltük volna a győzelmet.
Vásárosnamény-Rakamaz 2-0 (1-0)
Vásárosnamény, 200 néző, v.: Vida J. Vásárosnamény: Vass - Toldi G., Ésik, Illés N., Bíró, Hornyák, Csernicsenko (Tivadar), Orosz Zs., Illés P., Szvidanyuk (Ponczók), Kovács G. Edző: Tóth Szilárd.
Rakamaz: Vadon - Riczu, Jurkó, Lukács (Seregi), Kondás, Kozák, Szekrényes, Paulik, Hengsperger, Bernáth (Csikai), Korpai: Edző: Veigli Géza.
40. p.: Szvidanyuk szögletét Kovács 5 méterről a kapufára fejelte, a kipattanót Illés Péter 5 méterről a kapuba pofozta, 1-0.
49. p.: Orosz Zsolt egy szép csel után 20 méterről a kapu bal oldalába bombázott, 2-0.
88. p.: Paulik megkapta második sárga lapját, így hamarabb mehetett zuhanyozni.
A naményiak javuló játékot nyújtottak, és a csúszós pályán végig irányítva a mérkőzést megérdemelten szerezte meg a három pontot a megyei rangadón.
Jó: Toldi G., Ésik Hornyák, Kovács, illetve Kondás. (Tudósító: Kiss Pál)
Tóth Szilárd: Küzdelmes mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk.
Veigli Géza: A hazai csapat minden tekintetben felülmúlt bennünket és megérdemelten nyert.
Nyírbátor-Hajdúdorog 2-1 (2-1)
Nyírbátor, 400 néző, v.: Nagy S. Nyírbátor: Tóth Sz. - Szegedi, Lengyel, Unchiás, Kurucz, Márton, Csapos, Szabó Zs. (Széplaki), Lőrincz (Czerula), Kovács I. (Erdei), Szarka. Edző: Németh Károly.
27. perc: Csapos emelt a védők mögé, a labdára Lőrincz csapott le, és a csatár a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt, 1-0.
33. p.: Nagy Z. egyéni játék után a kifutó kapus mellett a kapu közepébe gurított, 1-1.
37. p.: Egy szabálytalanság után a vendégek még a sorfalat rendezgették, miközben Márton 20 méteres szabadrúgásból a jobb sarokba emelt, 2-1.
50. p.: Márton sípszó után a kapuba rúgta a labdát, mire a játékvezető - sportszerűtlen magatartásra hivatkozva - egyből kiállította a bátoriak kulcsemberét.
85. p.: Mangel rossz ütemű becsúszás miatt ugyancsak túlságosan szigorúan jutott a kiállítás sorsára.
Jó iramú, izgalmas mérkőzés volt. A hosszú ideig emberhátrányban játszó bátoriak nagy harcban, de megérdemelten gyűjtötték be a nagyon fontos bajnoki pontokat. A játékvezető ténykedéséről annyit, hogy a sípmester következetes volt. Következetesen hibázott.., Jó: Szegedi, Csapos, Lőrincz, Szabó Zs. (Tudósító: Balla István)
Németh Károly: Ellenfelünk szervezetten, harcosan és veszítenivaló nélkül játszott, mi pedig az eredménykényszer és a viharos körülmények ellenére is példamutató becsvággyal hoztuk a nagyon fontos győzelmet.
További eredmény: Sátoraljaújhely-Kisújszállás 4-1.
A Záhony és a Karcag szabadnapos volt.
Tabella:
Csapat |
Mérkőzés | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Rúgott gól | Kapott gól | Pont | H.pont | |
1. | Karcag | 15 | 10 | 2 | 3 | 30 | 10 | 36 | 4 |
2. | Nyírbátor | 15 | 9 | 3 | 3 | 30 | 14 | 36 | 6 |
3. | Hajdúnánás | 17 | 8 | 6 | 3 | 32 | 18 | 36 | 6 |
4. | Ibrány | 15 | 8 | 2 | 5 | 36 | 28 | 30 | 4 |
5. | Sátoraljaújhely | 16 | 8 | 2 | 6 | 35 | 31 | 29 | 3 |
6. | Vásárosnamény | 15 | 7 | 1 | 7 | 19 | 31 | 25 | 3 |
7. | Kisújszállás | 15 | 5 | 0 | 10 | 13 | 23 | 20 | 5 |
8. | Rakamaz | 15 | 3 | 2 | 10 | 17 | 28 | 16 | 5 |
9. | Hajdúdorog | 16 | 3 | 4 | 9 | 18 | 27 | 15 | 2 |
10. | Záhony | 15 | 4 | 2 | 9 | 19 | 30 | 15 | 1 |