22. forduló (2001.06.24)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

A bajnoki cím kérdése és egy megyei rangadó. Ennyi izgalom maradt a labdarúgó NB III. Tisza-csoportjának vasárnapi zárófordulójában, amelyben valamennyi csapatunk érintett. (KM)

Kisújszállás (7.)-Ibrány (4.). Kató István, ibrányi edző: - A lehető legjobbkor jön számunkra a bajnoki szünet, hiszen utólért bennünket egy sérüléshullám, amelynek "köszönhetően" Herman Attila, Bíró, Pap és Ignácz sem játszhat, Simon pedig még csak lábadozik. Ehhez járul Herman László sárga lapok miatti eltiltása. A baljós előjelek ellenére nem feltartott kezekkel utazunk Kisújszállásra.

Rakamaz (9. helyezett)-Záhony (8.). Veigli Géza, rakamazi edző: - Csak úgy lenne az igazi, ha győzelemmel búcsúznánk a bajnokságtól, egyúttal sikerrel örvendeztetnénk meg azt a pár száz szurkolót, aki kitart mellettünk. Talán nem sértő, ha azt mondom, hogy hozzánk hasonló játékerejű csapat látogat hozzánk, bár a Záhony tavasszal lényegesen eredményesebben játszott, mint mi. Jurkó és Korpai sárga lapok, Paulik sérülés miatt nem játszhat, ellenben visszatérhet a csapatba Szekrényes és Lukács.

Karasz Lajos, záhonyi edző: - Hasonló játékerőt képviselő csapat lesz az ellenfelünk, és erről árulkodik a táblázat is, hiszen hetek óta egymás nyomát tapossák. A mieink számára adott a lehetőség, hogy megőrizze nyolcadik helyét, ami azért is lenne szép, mert elég sokat tanyáztunk a sereghajtó pozíciójában. Sajnos, Karasz három sárga lapja miatt nem játszhat, Kozics pedig továbbra is sérült.

Karcag (1.)-Nyírbátor (2.). Németh Károly, nyírbátori edző: - A héten nem kifejezetten erőnléti edzésekkel készültünk a mérkőzésre, de ha a játékosok mentalitása az egész évihez hasonló lesz, akkor az éllovas otthonában sem féltem a csapatot. Nem nekünk van veszíteni valónk, nyugodtan szeretnénk játszani, ugyanakkor győzelemre törekszünk. Ilyen sem volt még, valamennyi futballistámra számíthatok.

Sátoraljaújhely (5.)-Vásárosnamény (6.). Tóth Szilárd, vásárosnaményi edző: - Célunk az, hogy az egész tavasszal őrzött hatodik helyezésünket megőrizzük, ehhez egy pont már elegendő lehet. Elégedett is lennék az iksszel, különösen annak fényében, hogy Ésik és Illés Péter sárga lapok miatt nem játszhat. Jó lenne megismételni a Karcag elleni játékunkat, a listavezető ellen is érződött azonban, hogy kevesen vagyunk, és mindez a minőség rovására is ment.


Tudósítások, eredmények

Kisújszállás-Ibrány 0-0. Kisújszállás, 300 néző, v.: Bodnár. Ibrány: Simon - Zákány, Gergely (Hegedűs), Balogh R., Bardi, Dobránszki, Gulácsi (Tóth), Babják, Bohács, Ónodi, Erdei. Edző: Kató István.

Annak ellenére, hogy nem született gól, egészen jó meccset produkáltak a csapatok. A vendégeknek sikerült ráerőltetniük akaratukat ellenfelükre, és a helyzetek alapján közelebb álltak a győzelemhez. Jó: Simon, Gulácsi, Babják, Bohács, Erdei, Ónodi. (Tudósító: Vígh Sándor)

Kató István: Gratulálok erősen tartalékos csapatomnak ehhez az eredményhez, ám ha a kapu előtt határozottabbak vagyunk, még nagyobb lehetett volna a sikerünk.

Rakamaz-Záhony 3-1 (0-1). Rakamaz, 200 néző, v.: Benkő R. Rakamaz: Vadon - Csikai, Kondás, Lukács, Galambosi, Bernáth (Filetóth), Riczu, Kozák, Kákóczki, Hengsperger (Seregi), Szekrényes (Suskó). Edző: Veigli Géza. Záhony: Czene - Krizán, Berczik, Lipták, Molnár, Sére, Vincze, Kajli, Kántor T., Vedres, Vilman (Balogh, Petró). Edző: Karasz Lajos.

40. perc: Kajli jobbról, laposan középre lőtt labdáját az ötösön belül helyezkedő Kondás balszerencsés mozdulattal a saját kapujába továbbította. Ez volt a rakamazi védő tavaszi negyedik (!) öngólja, 0-1.

69. p.: Kákóczki beadását a túlsó kapufánál érkező Lukács laposan a kapuba lőtte, 1-1.

71. p.: Kákóczki egy megkerülős csellel becsapta védőjét, lövése egy védőről Hengsperger elé pattant, akinek lövése egy védőről a kapuba pattant, 2-1.

73. p.: Kákóczki indította a bal oldalon Kozákot, kinek beadását Riczu bevetődve továbbította a kapuba, 3-1.

A végig szemerkélő esőben játszott meccsen, a csúszós talajhoz az első félidőben a Záhony alkalmazkodott jobban, és megérdemelten vezetett. A rakamaziaknak használt a félidei fejmosás, és feljavult játékkal megérdemelten fordították meg az eredményt. Jó: Vadon, Bernáth, Kákóczki, Lukács, illetve Krizán, Vincze. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Veigli Géza: Volt jó tíz percünk, és gólokkal nyertünk. Mi lett volna, ha egy órán keresztül így játszunk?

Karasz Lajos: Egy nullás vezetésünknél gólhelyzetet hibáztunk el, a hazai csapat kihasználta a megingásainkat, és megérdemelten nyert.

Karcag-Nyírbátor 0-3 (0-1). Karcag, ezer néző, v.: Csonka Kis. Nyírbátor: Tóth Sz. - Szegedi, Márton, Unchiás, Lengyel, Czerula, Csapos (Kurucz), Szabó Zs. (Erdei), Szarka, Lőrincz, Kovács I. (Széplaki). Edző: Németh Károly.

12. p.: Szarka ördöngös cselekkel húzott el a bal oldalon, a kilépő Lőrincz elé passzolt, és a csatár 6 méterről a bal sarokba lőtt, 0-1.

73. p.: Lengyel belőtt labdáját Szabó átvette, majd 10 méterről a jobb oldali kapufa érintésével a hálóba lőtt, 0-2.

75. p.: Szegedi mindenkit kicselezett, aki az útjába került, majd mérnöki pontosságú labdával indította Lőrinczet, aki a kifutó kapus mellett a kapuba továbbított, 0-3.

A két, a feljutást már kiharcoló csapat meccse a bajnoki címről döntött. Nagyon jól kezdtek a bátoriak, a második félidőnek azonban volt egy kritikus húsz perce, amelyet újabb találattal zártak le a bátoriak. Innentől kezdve nagyon taktikusan futballozott a története első NB III-as bajnoki címét megszerző szabolcsi csapat. Jó: Tóth Sz., Márton, Czerula, Szabó Zs., Lőrincz. (Tudósító: Balla István)

Németh Károly: Nagyon mélyről indultunk az év elején, ám bebizonyítottuk, hogy a bátori futball él és élni akar, folyamatosan képes a megújulásra. Büszke vagyok a játékosaimra, komoly fegyverténynek tartom, hogy a klub történetének első NB III-as bajnoki címét mi szereztük meg.

Sátoraljaújhely-Vásárosnamény 5-2 (2-1). Sátoraljaújhely, 300 néző, v.: Kökény. Vásárosnamény: Vass (Tóth Z.) - Toldi G., Tivadar, Illés N., Bíró, Hornyák, Orosz Zs., Kovács G., Mikó, Marosi (Tóth G.), Ponczók. Edző: Tóth Szilárd.

10. p.: Pothurszki lépett ki a védők közül, majd a vetődő Vass mellett a hosszú sarokba lőtt, 1-0.

25. p.: bal oldali hazai szöglet után az ötösön lepattanó labdát Dókus pöckölte a kapuba, 2-0.

43. p.: Mikó lőtt 11 méterről kapura, a labda jobb oldali kapufáról a kapus hátára, onnan Kovács elé pattant, aki közelről nem is hibázott, 2-1.

48. p.: a hazaiak vezethettek kontratámadást, Pothurszki lépett ki újra és ezt a ziccert is belőtte, 3-1.

50. p.: a lestaktikával szemben hosszú indítással próbálkoztak a naményiak, Kovács lépett ki a védők közül és a kapus mellett a kapu közepébe lőtt, 3-2.

75. p.: Mikó megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott.

78. p.: Pothurszki újra kilépett és újra gólra váltotta a ziccert, 4-2.

85. p.: jobb oldali beadás után Dókus középre fejelte a labdát, melyet Bodnár 5 méterről a hálóba passzolt, 5-2.

A naményiak először játszottak ebben az összetételben, és a kiállításig méltó parnerek voltak. A több helyzetet kidolgozó hazaiak teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Jó: Vass, Bíró, Kovács G. (Tudósító: Kiss Pál)

Tóth Szilárd: Azt már nem bírta el az amúgy is tartalékos csapatom, hogy a hajrában tíz emberrel játsszon.


A Tisza-csoport végeredménye:

1. Nyírbátor 18 11 4 3 37-16 43 (6)

2. Karcag 18 12 2 4 39-15 42 (4)

3. Hajdúnánás 18 9 6 3 36-18 39 (6)

4. Ibrány 18 10 3 5 41-30 37 (4)

5. Sátoraljaújhely 18 9 2 7 32-41 32 (3)

6. Vásárosnamény 18 7 1 10 21-39 25 (3)

7. Kisújszállás 18 6 1 11 15-25 24 (5)

8. Rakamaz 18 4 3 11 24-34 20 (5)

9. Záhony 18 5 2 11 25-39 18 (1)

10. Hajdúdorog 18 3 4 11 21-34 15 (2)

 

Vissza Fel Következő