2. forduló (2000.11.11-12)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

A bemelegítő kör után ezúttal valamennyi megyei NB III-as gárda színre lép:

A Vásárosnamény és a Rakamaz "rápihent" a soros feladatra - a beregi csapat mindjárt házi rangadóval kezdi szereplését. Ráadásul Nyírbátorban forró fogadtatásra számíthat a naményi gárda.


Szombat (kezdés; 13.00)

Nyírbátor-Vásárosnamény. Németh Károly, nyírbátori edző: Rosszul rajtoltunk, mihamarabb szeretnénk javítani! Sok a sérültünk, de nem akarok kifogást, nyafogást hallani, ezt a mérkőzést féllábbal is ki kell bírni. Mindenképpen nyerni akarunk, már csak azért is, mert az alapszakaszban pont a vásárosnaményi vereséggel csúsztunk le a feljutásról...

Tóth Szilárd, vásárosnaményi edző: - Ésik munkahelyi elfoglaltság miatt nem szerepelhet, a két ukrán légióst pedig három hete nem láttam, így természetesen kimaradnak. Nem titok, új alapokra helyezzük a futballt, az utóbbi napokban sok minden megváltozott, amiről már a játékosok is tapasztalatot nyerhettek. Ettől függetlenül annyit ígérhetek: felszántjuk a pályát Bátorban, meglátjuk, ez mire lesz elég...


Vasárnap (kezdés: 13.00)

Záhony-Karcag. Karasz Lajos, záhonyi edző: - Sajnos, a korábban kiállított Molnár Csaba eltiltása még érvényben van, Csernyu sérült, mellettük Molnár Ferencre sem számíthatok, neki eltörött a lábujja. Ilyen körülmények között a döntetlennel is elégedett lennék, remélem ezt hazai pályán "szállítani" tudjuk.


Ibrány-Sátoraljaújhely. Kató István, ibrányi edző: - A héten megpróbáltuk túltenni magunkat a karcagi kudarcon, anynyit mondhatok, bízom a jobb folytatásban. Megítélésem szerint a fiúk átérzik ennek a mérkőzésnek a fontosságát, hisz nincs más választásunk, nyerni kell! Herman Attila ugyan sérüléssel bajlódik, de úgy gondolom, ő is vállalni tudja a játékot.


Hajdúnánás-Rakamaz. Veigli Géza, rakamazi edző: - Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Megint Nánásra megyünk. Minden szempontból emlékezetes meccset játszottunk három hete, de most más a szituáció. Ami az eredményt illeti, azt jó volna megismételni, a döntetlen most is elfogadnám. A pontszerzést sikernek tartanám, ebben segíthet új játékosunk, Kákóczki István, aki egy ideje már velünk készült és sikerült leigazolni.


Tudósítások, eredmények

Nyírbátor-Vásárosnamény 4-1 (3-1). Nyírbátor, 300 néző, v.: Takács J. Nyírbátor: Szakács - Szegedi (Czerula), Márton, Lengyel, Hoszpodár, Csapos, Barczi (Huszti), Szarka, Lőrincz, Kovács L, Széplaki (Kurucz). Edző: Németh Károly. Vásárosnamény: Tuza - Orosz Cs., Tivadar, Illés N., Székely, Hornyák, Orosz Zs., Illés P. (Vass), Majoros, Ponczók, Kovács G. Edző: Tóth Szilárd.

12. perc: bal oldali szöglet után Kovács István fejelt a bal alsó sarokba, 1-0.

23. p.: bal oldali támadás végén a középre ívelt labdát Barczi 7 méterről a jobb felső sarokba lőtte, 2-0.

33. p.: Lőrinczcel szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a 11-est Márton értékesítette, 3-0.

37. p.: Hoszpodár szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a 11-esből Orosz Csaba a kapu bal oldalába lőtt, 3-1.

48. p.: Barczi kiugratása után Kovács István a kapust is kicselezve gurított az üres kapuba, 4-1.

Az első perctől kezdve a Nyírbátor irányította a játékot, és fölényük gólokban is megmutatkozott. A látottak alapján a gólkülönbség sem túlzott. Jó: Szarka, Márton, Csapos, Barczi, illetve Orosz Cs., Illés P., Kovács G. (Tudósító: Szabó Béla)

Németh Károly: Végig irányítottuk a játékot és megérdemelten nyertünk.

Tóth Szilárd: Megérdemelt a bátoriak győzelme, de lehetett volna szorosabb is az eredmény.


Záhony-Karcag 1-1 (0-1). Záhony, 250 néző, v.: Bacsó. Záhony: Csépke - Kántor T. (Vilman), Sevcsuk, Lipták,

Csernyu, Czvik, Krizán, Kozics, Gombkötő, Karasz, Vedres (Kajli). Edző: Karasz Lajos.

16. p.: jobb oldali bedobás után Domokos lódult meg, és 11 méterről a bal sarokba lőtt, 0-1.

55. p.: bal oldali szöglet után Sevcsuk fejese a gólvonalon álló vendégvédőt találta el, a kipattanót Gombkötő 2 méterről fejelte a hálóba, 1-1.

87. p.: Sevcsuk második sárga lapját is megkapta, így korábban indulhatott zuhanyozni.

A kapott gól után jóval többet birtokolta a labdát a hazai csapat, több helyzete is volt, de az egyenlítést leszámítva nem tudott a kapuba találni. Így aztán a Záhony közelebb állt a győzelemhez. Jó: Csépke, Lipták, Csernyu. (Tudósító: Erdei Árpád)

Karasz Lajos: A nagy mezőnyfölényünket nem tudtunk jobban érvényesíteni, így a vendégek örülhetnek inkább a győzelemnek.


Ibrány-Sátoraljaújhely 6-1 (2-1). Ibrány, 400 néző, v.: Puskás. Ibrány: Simon - Zákány, Pap K. (Balogh), Herman A., Herman L. (Lente), Bíró, Gulácsi, Bardi, Bohács, Ónodi, Erdei (Korpai). Edző: Kató István.

21. p.: a kezezés miatt, 22 méterről megítélt szabadrúgást Pap a bal felső sarokba lőtte, 1-0.

23. p.: Ónodi vette észre a bal oldalon Bohácsot, akinek beadását Erdei ballal a jobb sarokba lőtte, 2-0.

42. p.: Pothurszky ment el a bal oldalon, beadását Bodnár 15 méterről a bal felső sarokba továbbította, 2-1.

54. p.: Trembulyák megsértette a partjelzőt, ezért a játékvezető kiállította.

55. p.: Ónodi lábát húzta el a vendégkapus a tizenhatoson belül, a 11-est a sértett értékesítette, 3-1.

62. p.: Bohács lövése után a kipattanó labdát Bíró fejelte a kapu közepébe, 4-1.

70. p.: Bohács 25 méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba, 5-1.

88. p.: Baloghot dicséri a gól, a fiatal játékos jól vette észre Lentét, aki Ónodi elé játszott és a csatár közelről a kapuba továbbított, 6-1.

Jól kezdett a hazai csapat, többet birtokolta a labdát és szünetig előnyre is tett szert. A kiállítás után végképp mezőnyfölénybe került az Ibrány, és 6-1-es győzelmével végképp feledtetni tudta az ugyanilyen különbségű karcagi vereségét. Jó: Bohács (a mezőny legjobbja), Herman A., Bíró, Ónodi, Erdei. (Tudósító: Vígh Sándor)

Kató István: Fegyelmezett, lelkes játékunknak meglett az eredménye. Gratulálok a csapatnak.


Hajdúnánás-Rakamaz 3-1 (0-1). Hajdúnánás, 200 néző, v.: Nagy S. Rakamaz: Vadon Galambosi, Kondás, Pásztor, Jurkó, Paulik, Varga, Kozák, Korpai (Szekrényes), Kákóczki, Ádámszki. Edző: Veigli Géza. 27. p.: Varga végzett el szabadrúgást a tizenhatos bal sarkáról, a rövid sarokba tartó, sorfalon megpattanó lövése a kapuba vágódott, 0-1.

48. p.: jobb oldali szöglet után Kalló fejelt a hálóba, 1-1.

70. p.: Lengyel balról középre gurított, az érkező Magyari pedig a kapuba lőtt, 2-1.

78. p.: Varga szabálytalankodása miatt tizenegyeshez jutott a Nánás, melyet Magyari értékesített, 3-1.

80. p.: a hazaiak játékosa, Kovács megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott.

Ellentétes félidőket hozott a mérkőzés, az első játékrészben nagyon jól játszott a Rakamaz, szünet után azonban más felfogásban, fegyelmezetlenül futballozott és ezt remekül használta ki a Nánás. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Veigli Géza: Gólunkig jól játszottunk, aztán csak az eredmény tartására törekedtünk. Ezt viszont nagyon rosszul csináltuk.


A Debreceni FSE-Kisújszállás mérkőzés elmaradt, a Hajdúdorog szabadnapos volt.


Tabella:

Csapat

Mérkőzés

Győzelem

Döntetlen

Vereség

Rúgott gól

Kapott gól

Pont

1.

Hajdúnánás

2

2

0

0

7

1

12

2.

Karcag

2

1

1

0

7

2

10

3.

Nyírbátor

2

1

0

1

4

2

9

4.

Kisújszállás

1

1

0

0

3

0

8

5.

Rakamaz

2

1

0

1

0

0

8

6.

Ibrány

2

1

0

1

7

7

7

7.

Sátoraljaújhely

2

1

0

2

2

6

6

8.

Vásárosnamény

1

0

0

1

1

4

3

9.

Záhony

2

0

1

1

1

4

2

10.

Hajdúdorog

1

0

0

1

0

4

2

11.

Debreceni FSE

1

0

0

1

0

3

0

 

Vissza Fel Következő