11. forduló (2001.10.21.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Vásárosnamény (11.)-Ibrány (1.). Tóth Szilárd, vásárosnaményi edző: - Orosz Zsolt gerincsérv miatt hosszú időre "kiesett", emellett még mindig téma a dorogi vereség. Úgy vettem észre, benne maradt a fiúkban a rossz érzés, persze, igyekszünk felejteni... Bízom benne, hogy a csapatot feldobja a tét, a listavezető ellen a pontszerzés szép fegyvertény lenne. 
Kató István, ibrányi edző:
- Két megyei csapat találkozóján a papírforma szerint mi vagyunk az esélyesebbek, de ha nem leszünk résen meglepetés érhet bennünket. Több játékos kisebb-nagyobb sérülésre panaszkodik, a "besárgult" Pap Károlyra biztos, hogy nem számíthatok, a térdével szenvedő Papp Tibor pedig ebben az évben már nem lép pályára.

Nyíregyházi Kertváros (2.)-Hajdúnánás (9.). Mirgai László, kertvárosi edző: - A Hajdúnánás feljövőben van, hisz a Magyar Kupában a legjobb tizenhat közé jutott, a Záhony ellen pedig megszerezte az első bajnoki győzelmet. Mivel a legjobban védekező csapat a csoportban, nekünk már az első félidőben fel kell törni a nánási reteszt, ha ez sikerül a győzelem sem marad el.

Rakamaz (7.)-Mezőkövesd (6.). Veigli Géza, rakamazi edző: - Az elmúlt négy mérkőzésen történteket figyelembe véve azt kell mondanom, nem sok jóval kecsegtet számunkra a vasárnapi meccs. Néhány dolog nem tetszett, jobb hozzáállást várok és a játék sem szédített meg... Pámer, illetve Riczu beteg, Kertésznek fáj a lába, mindettől függetlenül istenigazából csak rajtunk múlik milyen eredményt érünk el.

Záhony (5.)-Hajdúdorog (12.). Kovács János, záhonyi edző: - Remélem, a nánási vereség csak egy kisiklás volt és folytatjuk jó hazai sorozatunkat. Czviket kiállították, a többiek rendelkezésre állnak, ami megnyugtató, így bízhatunk abban, hogy megszilárdítjuk helyünket a tabella első felében.

Mád (8.)-Tuzsér (4.). Révész Csaba, tuzséri edző: - A Rakamaz ellen az első félidőben mutatott játékunkat joggal érheti kritika, a szünet után nyújtott teljesítmény közelített az otthon elvárható produkcióhoz. Erről annyit: nagyon nehéz egy bajnokságon belül folyamatosan olyan szinten teljesíteni, ami mindenki igényét kielégíti. A mádi csapatot rutinos, egykori diósgyőri játékosok alkotják, akikkel szemben csak fegyelmezett, taktikus játékkal lehetünk eredményesek. Cseke három sárga lap miatt hiányozni fog, remélem másról nem kell

 


Tudósítások, eredmények

Vásárosnamény-Ibrány 0-4 (0-3).

Vásárosnamény, 300 néző, v.: Szilágyi M. Vásárosnamény: Vass - Tóth G., Illés N., Farkas, Hornyák (Mikó), Batka, Toldi Sz., Fodor, Kovács G., Ponczók (Takács), Bíró J. Edző: Tóth Szilárd. Ibrány: Simon (Karászi) - Ignácz, Dobránszki (Hegedűs), Gergely, Bardi, Bíró Cs., Imre, Babják, Bohács, Ónodi (Balogh R.), Erdei. Edző: Kató István.

A vendégcsapat Bohács, Babják és Gergely jóvoltából már az első félidőben tetemes előnyre tett szert. A naményiak később sem tudtak ledolgozni a hátrányukból, sőt Bohács újabb találata (szabadrúgásból lőtt a hálóba) végképp megpecsételte a sorsukat.

A mérkőzésen végig az ibrányiak irányítottak, a párharcokat sorra megnyerték, s négy góljukkal igazolták jó hírüket. A találkozó helyenként - főleg az első 45 percben - bizony edzőmeccs jelleget öltött, de ezt bánják inkább a hazaiak...

Gól: Bohács (18. és 80. perc), Babják (25.), Gergely (30.). Jó: Illés N., Fodor, illetve Gergely, Bardi, Babják.

Tóth Szilárd: Gratulálok az ellenfélnek, nem véletlenül áll az élen. Pillanatnyilag ennyit tudunk.

Kató István: Az első félidőben eldöntöttük a három pont sorsát, gratulálok a csapatnak.

Nyh. Kertváros-Hajdúnánás 1-0 (0-0)

Tiszavasvári út, 300 néző, v.: Kurmai. Kertváros: Vránszki - Hegedűs, Ambrusz, Gombkötő S., Németh Cs. (Paulik Z.), Márton, Paulik I., Ignácz J., Dobos (Petró), Spisák, Kirchmayer (Nagy Cs.). Edző: Mirgai László.

Az első félidőben nagyon szenvedett a Kertváros, amely nem tudta feltörni a jól záró vendégvédelmet. Szünet után hamar megszületett a hazaiak vezető találata, amelyet azonban újabbak nem követtek, mert rendre kimaradtak a helyzetek. Így aztán a vártnál nehezebben született meg a házigazda sikere. Gól: Spisák (50.). Jó: Ambrusz, Spisák, Gombkötő S., Paulik I., Hegedűs. (Tudósító: Gutyán Róbert)

Mirgai László: Végig mi irányítottuk a játékot, de egy-nulla után kihagytuk a helyzeteket, ezért nehezebb lett a vége. A jól védekező Nánás ellen azért megérdemeltük a győzelmet.

Rakamaz-Mezőkövesd 0-1 (0-0)

Rakamaz, 200 néző, v.: Csonka Kis. Rakamaz: Vadon - Cséke, Torda, Gáspár, Galambosi, Kákóczki, Kozák, Lelt, Csikai, Boldog (Szekrényes), Knoblok. Edző: Veigli Géza.

Az első félidőben még a hazaiak alakítottak ki több helyzetet, ráadásul az is a Rakamaz kezére játszott, hogy szünet előtt emberelőnybe került. Igaz, ennek előnyét nem sokáig élvezhették, mert Galambosi utolsó emberként elkövetett szabálytalanságáért is járt a piros. A hajrában sok labdát eladott a házigazda, és ezeket góllal büntette a Mezőkövesd, amely a helyzetek alapján rászolgált a győzelemre. Gól: Soltész (80.). Kiállítva: Galambosi (60.), illetve Mészáros (42.). Jó: Vadon. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Veigli Géza: Amit mi ezen a mérkőzésen nyújtottunk, az szégyen és gyalázat...

Záhony-Hajdúdorog 1-1 (1-1)

Záhony, 250 néző, v.: Nyitrai. Záhony: Czene - Kántor Zs., Vedres (Jakab Sz.), Lipták, Vincze, Balázsi (Kántor T.), Molnár, Kozics (Berczik), Krizán, Karasz, Vilman. Edző: Kovács János.

Meglepően jó teljesítményt nyújtottak a vendégek az első félidőben, olyannyira, hogy vezetéshez is jutottak. Kisvártatva érkezett a záhonyi válasz, sőt a szünetre már előnnyel is vonulhattak volna a hazaiak, ha a játékvezető nem vonja vissza Vilman szabályosnak tűnő gólját. A második játékrészben óriási volt a záhonyiak fölénye, de a három kapufán kívül többre nem tellett az erejükből. Gól: Balázsi (28.), illetve Mangel (25.). Jó: Kántor Zs., Molnár. (Tudósító: Erdei Árpád)

Kovács János: Végig mi irányítottuk a játékot, de Fortuna ezúttal nem fogadott bennünket a kegyeibe.

Mád-Tuzsér 0-1 (0-0)

Mád, 150 néző, v.: Kiss J. Tuzsér: Bata - Kosztyú, Herczku (Simai), Tóth Á., Szabó I., Dancs B., Lupcsa, Iván, Lakatos, Spekker (Szerke), Kovács I. (Pokol). Edző: Révész Csaba.

Gyenge színvonalú, helyzet nélküli első félidő közepette a Tuzsér irányította a játékot. Ahogy telt az idő, úgy lehetett érezni: ez amolyan egygólos találkozó lesz, és ezt a találatot a hajrában a több lehetőséget kidolgozó tuzsériak érték el - nem érdemtelenül. Gól: Spekker (75.). Jó: Tóth Á., Lupcsa, Spekker. (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Csaba: Az idegenbeli győzelem ízét csak a mádi borhoz tudnám hasonlítani, amely tiszta és pikáns.

További eredmények: 

Szirmabesenyő-Létavértes 2-2, Balmazújváros-Sátoraljaújhely 2-1.


Tabella:

Az NB III Tisza csoport állása

1. Ibrány 11 9 1 1 28-10 28

2. Balmazújváros 11 8 2 1 34-12 26

3. Nyh. Kertváros* 10 7 3 - 30-10 24

4. Tuzsér 11 6 3 2 17-9 21

5. Mezőkövesd 11 5 4 2 19-17 19

6. Záhony 11 5 3 3 21-13 18

7. Rakamaz* 10 5 - 5 25-21 15

8. Mád 11 3 3 4 17-20 12

9. Hajdúnánás 11 1 6 4 9-14 9

10. Szirmabesenyő 11 2 3 6 13-19 9

11. Hajdúdorog 11 2 2 7 18-28 8

12. Vásárosnamény 11 2 2 7 13-35 8

13. Sátoraljaújhely 11 1 3 7 20-29 6

14. Létavértes 11 1 3 7 14-41 6

* A Nyíregyháza-Kertváros - Rakamaz (5-0) mérkőzés eredménye nem szerepel táblázatunkban, mert a vendégcsapat által megóvott találkozó ügyében még nincs jogerős döntés.

 

Vissza Fel Következő