18. forduló (2002.04.07.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Ibrány (3.)-Hajdúnánás (9.)

Kató István, ibrányi edző: - Tavaszi hazai mérlegünk nem dicsekvésre méltó: két meccs, egy pont. Ha helyzetünkön javítani akarunk és az elvárásoknak is meg akarunk felelni, akkor a Nánás ellen mindenképpen nyernünk kell. Bíró és Gergely sérült, Imre pedig két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tuzsér (5. helyezett)-Mezőkövesd (4.)

Révész Csaba, tuzséri edző: - Rangadóhoz méltó játékkal és eredménnyel szórakoztattuk közönségünket, akik szép számban kísértek el bennünket Záhonyba. Rangadó lesz a hét végén is, hiszen a télen megerősített, tavasszal még százszázalékos teljesítményt nyújtó Mezőkövesd látogat hozzánk. Szeretnénk visszavágni az őszi egy-nullás vereségünkért, egyúttal bizonyítani a mondás igazságtartamát: jobb adni, mint kapni...

Vásárosnamény (14.)-Balmazújváros (1.)

Szilágyi Bertalan, vásárosnaményi edző: - Újabb nehéz mérkőzés elé nézünk. Mindkét csapatnak szüksége van a pontokra, de mégis mekkora a különbség! A fiúk hozzáállásával és a védekezéssel elégedett vagyok, a támadójátékunk viszont nagyon körülményes. Nagy bravúrnak számítana, ha sikerülne pontot szereznünk a listavezető ellen.

Hajdúdorog (13.)-Nyh. Kertváros (2.)

Mirgai László, kertvárosi edző: - A naményiak tizenegy emberrel védekeztek, és ezt jól is csinálták. Remélem, a Hajdúdorog otthonában jobban ki fog majd nyílni, és ezt kell majd kihasználnunk. Elöl a két éktől, főként Majchrovicstól, de Pauliktól is gólratörőbb játékot várok, és ha ez megvalósul, akkor győzni tudunk idegenben is.

Szirmabesenyő (11.)-Rakamaz (6.)

Veigli Géza, rakamazi edző: - Aggaszt, hogy két, a játékszervezésben jártas játékosunkra az eltiltott Kozákra és Leltre sem számíthatok, Torda pedig továbbra is sérült. Egyelőre fogalmam sincs, hogy kivel pótolhatnám a hiányzókat, de a meccsig megpróbáljuk betömködni a "lyukakat". A múlt héten meglehetősen dekoncentrált volt a játékunk, most viszont abban bízhatok, hogy a jelek szerint idegenben jobban vagyunk, mint otthon.

Mád (8.)-Záhony (7.)

Kovács János, záhonyi edző: - Most aztán megtapasztalhattuk, hogy vannak kemény dolgok az életben. Kiderült, hogy ebben a csapatban hátom-négy ember pótlása komoly problémát okoz, de magunkban lezártuk a mögöttünk hagyott gyötrelmes időszak gondjait, és megpróbálunk arra koncentrálni, hogy a hátralévő meccseken minél több pontot szerezzünk és visszanyerjük a presztízsünket. A héten történt beszélgetések során kiderült: a játékosok úgy gondolják, hogy erre van is esély.

 


Tudósítások, eredmények

Ibrány-Hajdúnánás 2-0 (0-0)

Ibrány, 300 néző, v.: Vróbel. Ibrány: Simon - Ignácz, Pap K., Herman A., Bardi, Dobránszki (Hegedűs), Papp T. (Herman L.), Babják, Bohács (Balogh R.), Ónodi, Erdei. Edző: Kató István. Hajdúnánás: Gencsi - Nagy I. Z., Papp, Nagy T., Tar - Oborzil, Seres, Mikita J., Berényi (Hajdú, 85.) - Varga (Mikita N., 78.), Lengyel. Edző: Pénzes Imre.

Az Ibrány végig a kezében tartotta a mérkőzés irányítását, több gólhelyzetet is kialakított, igaz ezek az első félidőben még kimaradtak. Szünet után azonban sikerült elérni azokat a találatokat, amelyek hozzásegítették a hazai csapatot az első tavaszi győzelem megszerzéséhez. Gól: Erdei (60. perc), Bohács (87.). Jó: az egész hazai csapat (Bohács a mezőny legjobbja). (Tudósító: Vígh Sándor)

Kató István: Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ám mivel sokat ki is hagytunk, nehézzé tettük a maguk számára a mérkőzést. Ennek ellenére gratulálok a csapatnak a jó játékhoz.

Vásárosnamény-Balmazújváros 2-0 (1-0)

Vásárosnamény, 200 néző, v.: Nyitrai. Vásárosnamény: Papp - Illés N., Geszti, Bíró, Hornyák, Szilágyi, Orosz, Tivadar (Ponczók), Horváth (Szécsi), Bagin, Fodor (Batka). Edző: Szilágyi Bertalan. Balmazújváros: Haász-Brandt - Angyalos, Fige, Pál, Sárközi - Tóth G., Kaszás (Dobi, 63.), Kovács, Loós - Nagy Cs., Nagy O. (Szabó B., 61.). Edző: Zolnai Lajos.

Tavaszi legjobb játékával rukkolt elő a Namény, egyúttal győzelmével a forduló meglepetését szolgáltatta. A helyzetek és a játék képe alapján megérdemelten született meg a hazaiak sikere. Gól: Hornyák (30.), Fodor (57.). Jó: az egész hazai csapat. (Tudósító: Kiss Pál)

Szilágyi Bertalan: Ma végre mertünk jól játszani.

Tuzsér-Mezőkövesd 2-0 (0-0)

Tuzsér, 500 néző, v.: Nagy Cs. Tuzsér: Szőr - Lakatos, Kosztyú, Lupcsa, Tóth Á., Szabó I., Cseke (Petró), Iván, Dancs B., Barabás (Pokol), Spekker (Simai). Edző: Révész Csaba. Mezőkövesd: Varga L. - Szobóczki, Szabó V., Kovács, Bocsi, Árvai (Barsi), Kiszely, Farkas (Tábori), Nyeste, Ragó, Varga Z. Edző: László István.

Még el sem kezdődött a mérkőzés, de a tuzsériak már begyűjtöttek egy fair play-díj jelölést. A mezőkövesdiek ugyanis a kezdés előtt jöttek rá, hogy a felnőtt helyett az ifjúsági csapat igazolásait vitték magukkal, és a tuzsériak hozzájárultak ahhoz, hogy amennyiben időben megérkeznek a felnőtt gárda papírjai, úgy lejátsszák a mérkőzést. Nos, a többi pályán már vége volt a meccsnek, amikor Tuzséron negyed hat után útjára indult a labda.

Akik megvárták a derbit, nem csalódtak, hiszen egy szikrázóan kemény csatát láthattak. A találkozó során inkább csak a Tuzsérnak volt helyzete, és a fölény a hajrában gólokká érett. Gól: Tóth Á. (72.), Pokol (87.). Jó: az egész hazai csapat. (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Csaba: Büszke vagyok a csapatomra, hogy vállalta a mérkőzést, ezzel bebizonyította, hogy a fair play szelleme a legfontosabb a sportban. Győzelmünk értékét növeli, hogy egy nagyon jó csapatot győztünk le.

Szirmabesenyő-Rakamaz 1-0 (0-0)

Szirmabesenyő, 200 néző, v.: Buczkó. Szirmabesenyői SE: Kiss P. - Salló, Lázár, Sipos, Schnek, Kerényi (Pataki), Mózsik, Szuba, Lasztóczi, Krompák (Garai), Egri. Edző: Zupkó Mihály. Rakamaz: Vadon - Kertész, Torda, Lukács, Galambosi, Riczu, Pámer, Gáspár, Kákóczki, Szekrényes, Hengsperger (Suskó). Edző: Veigli Géza.

A nagyobb akarással és elszántsággal játszó hazaiak több gólhelyzetet dolgoztak ki, ennek ellenére a megérdemelt győzelmük egy jogtalan tizenegyessel született meg. Gól: Schnek (11-esből, 75.). Jó: Vadon, Torda, Pámer. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Zupkó Mihály: - A harmincadik percben már négy góllal kellett volna vezetnünk, ehelyett végigizgulhattuk a mérkőzést. De a lényeg az, hogy nyertünk.

Veigli Géza: A hazai csapat jobban akarta a győzelmet, és ha egy jogtalan tizenegyessel is, de megérdemelten nyert. 

Hajdúdorog-Nyh. Kertváros 1-5 (0-2)

Hajdúdorog, 200 néző, v.: Jakkel. Hajdúdorog: Nagy Cs., - Sándor, Magyar, Orosz (Szűcs, 71.), Bocz - Koszta, Arany, Kerek (Pajkos, 77.), Fodor - Lugosi, Mangel. Edző: Szalánczi Tamás. Kertváros: Vránszki - Paulik Z. (Németh Cs.), Ambrusz, Márton (Spisák), Kiss G., Ignácz J., Kondora, Hegedűs, Dobos, Majchrovics, Paulik I. (Nagy Cs.). Edző: Mirgai László.

Az előzményekhez tartozik, hogy a kertvárosiakkal nem tudott elutazni Makula György, akit szombaton a késő délutáni órákban a lakása előtt három ismeretlen férfi olyan súlyosan megvert, hogy több műtéti beavatkozást kell rajta végrehajtani...

A találkozón a Kertváros ragadta magához a kezdeményezést, és két korai góljával megnyugtató előnyre tett szert. A vendégek úgy is biztosan nyertek, hogy helyzeteinek csak a felét váltotta gólra. Gól: Lugosi (83.), illetve Majchrovics (16., 18. és 63.), Márton (60.), Spisák (88.). Jó: Majchrovics, Hegedűs, Márton.

Mirgai László: A csapat ezt a győzelmet Makula Györgynek ajánlja. Nagyon sajnálom, hogy ilyesmi megtörténhet. Annak viszont örülök, hogy a csapat gólratörően futballozott, és ilyen különbséggel nyert.

Mád-Záhony 2-0 (1-0)

Mád, 200 néző, v.: Orosz. Mádi FC: Kiss - Turbucz, Martis, Haraszin, Demkovics, Toplenszki, Babos, Harsányi, Varga S., Jáger (Uray), Soltész (Hajdu). Edző: Takács József. Záhony: Czene - Krizán, Kántor Zs., Lipták, Czvik (Szabó), Sére (Berczik), Vincze, Jakab, Karasz, Balázsi, Vilman (Kántor T.). Edző: Kovács János.

A korán bekapott gól után a záhonyiak irányították a játékot, de hiába alakították ki helyzeteiket, gólt nem sikerült elérniük. A tíz emberrel játszó hazai csapat ráadásul a végén bebiztosította győzelmét. Gól: Babos (4.), Uray (88.). Kiállítva: Varga (Lipták után rúgott, 75.). Jó: Lipták, Jakab, Karasz. 

Takács József: - Kellemetlen ellenféllel szemben megérdemelten szereztük meg a három pontot.

Kovács János: Irányítottuk a játékot, de nem tudtunk gólt rúgni.

 


Tabella:

 

1. Nyh. Kertváros 18 12 4 2 46-22 40

2. Balmazújváros 18 12 2 4 43-22 38

3. Ibrány 18 11 3 4 41-23 36

4. Tuzsér 18 10 4 4 28-17 34

5. Mezőkövesd 18 9 5 4 34-23 32

6. Rakamaz 18 9 1 8 37-31 28

7. Mád 18 6 5 7 31-30 23

8. Záhony 18 5 5 8 24-26 20

9. Hajdúnánás 18 4 8 6 20-24 20

10. Szirmabesenyő 18 5 4 9 20-25 19

11. Létavértes 18 5 4 9 33-53 19

12. Sátoraljaújhely 18 5 3 10 37-41 18

13. Hajdúdorog 18 4 2 12 30-52 14

14. Vásárosnamény 18 3 2 13 17-52 11

 

Vissza Fel Következő