Nyíregyházi Kertváros-Rakamaz
Mirgai László nyíregyházi edző: - Sajnos, Zákány, Ignácz János, Banka, Bihari és Spisák sérülés miatt kihagyja a nyitómeccset és Németh Csaba szereplése is erősen kétséges. Nagy csata lesz, de természetesen szeretnénk győzelemmel bemutatkozni az NB III-ban.
Veigli Géza, rakamazi edző: - Kákóczki két hete külön készül, remélem, azért játszani fog. Egyébként pedig messze nincs még kész a csapat és mit ne mondjak, kezdhettünk volna könnyebb ellenféllel is. Bízom abban, hogy a srácok már csak presztízsből is megmutatják: nem ijednek meg senkitől!
Tuzsér-Hajdúdorog
RévészCsaba tuzséri edző: - Simai Márton adminisztrációs okok miatt kimarad, pedig kezdőemberként vettem volna fígyelembe. Nagy izgalommal várjuk a debütálást ebben az osztályban, azt gondolom, az edzőmeccseken
nyújtott teljesítmény alapján joggal lehetünk optimisták. Győzni kell!Balmazújváros-Záhony
Kovács János záhonyi edző: Vilman bokasérülése nem jött rendbe, a keret többi tagja szerencsére egészséges. Háromesélyesnek tartom a találkozót, annak ellenére, hogy a hazaiak nagyon "beerősítettek" megpróbáljuk eredményesen kezdeni az idényt. Stabilizálni kívánjuk helyünket a középmezőnyben, ehhez persze bravúrokra is szükségünk lesz.
Mezőkövesd-Vásárosnamény
Tóth Szilárd vásárosnaményi edző: - Az általam tervezett munkát elvégeztük, azzal viszont nem kalkuláltam, hogy Illés Pétert és Ésik Zoltánt elvesztjük a nyári szünetben. Ráadásul Tivadar bordatörést szenvedett, így aligha vállalja a játékot, ettől függetlenül a társaságot képesnek tartom a pontszerzésre.
Létavértes-Ibrány
Kató István ibrányi edző: - Nem ismerjük az ellenfelet, annyit azért tudunk, hogy megszerezték a debreceni Sándor Csabát. Nem éppen szerencsés egy jó erőkből álló újonc csapat otthonában kezdeni a bajnokságot és az is hátrányosan érint minket, hogy a sérült Herman Attilát, valamint Imre Győzőt nélkülözni kényszerülünk.
Nyh. Kertváros- Rakamaz 5-0
(2-0)
Tiszavasvári út, 600
néző, v.: Éva. Kertváros: Balogh Z. - Németh S., Ambrusz,
Ignácz Z. (Barta), Gombkötő, Németh Cs., Márton, Paulik I., Dobos (Milka),
Krasznai A. (Nagy Cs.), Kirchmayer (Petró). Edző: Mirgai László.
Rakamaz: Kanócz - Kertész, Torda, Pámer, Galambosi, Kozák,
Lelt, Kákóczki, Gáspár (Cséke), Knoblok, Szekrényes (Hengsperger). Edző:
Veigli Géza.
Nem sokáig kellett várni a jó nevekből álló kertvárosiak első NB
III-as góljára. A történelmi találat Kirchmayer Tibor nevéhez fűződik,
aki Torda nagy hibája és Krasznai kiváló átadása után lódulhatott
meg egyedül a kapu felé. Kisvártatva egy 25 méteres szabadrúgást
"rajzolt" a vasra az elnyűhetetlen támadó, amelyet Márton hatalmas
kapufás szabadrúgása követett. Szünet előtt Krasznai és Pámer összefejelt,
a két vérző fejű játékos közül a kertvárosit le is kellett cserélni.
Szünet után Márton is elérkezettnek látta az időt első kertvárosi góljának
megszerzésére, és egy szép akció után tovább növelte csapata előnyét.
A hajrában Nagy Csaba is megtoldotta eggyel a gólok sorát, ám
meglehet, feleslegesen lőttek ötöt a kertvárosiak, hiszen edzőjük négyet
cserélt. Mindez a megyei I. osztályban még belefért volna, az NB III-ban
azonban csak három a limit... Gól: Kirchmayer (7., 18., 70.
perc), Márton (56.), Nagy Cs. (80.). Jó: az egész kertvárosi csapat. (Tudósító:
Bodnár Tibor)
Mirgai László: Nagyon örülök a csapat sikeres
bemutatkozásának, a 16 éves Ignácz Zoltán nagyszerű teljesítménye pedig
külön boldogsággal tölt el.
Veigli Géza: Súlyos egyéni hibáinkat könyörtelenül
megtorolta a Kertváros, utána pedig fejvesztve játszottunk.
A szabolcsi újonc NB III-as bemutatkozását nagy érdeklődés kísérte,
és a fiúk igyekeztek is meghálálni a bizalmat. Az első játékrészben
jobban futballoztak, mint ellenfelük, fölényüket Kovács gólja és egy
kapufa is jelezte. A második játékrészben sem változott sokat a meccs képe,
továbbra is a Tuzsér uralta a mezőnyt, amit újabb találat és kapufa
jelzett. Összességében az újonc bemutatkozása jól sikerült, akár nagyobb
különbségű is lehetett volna a tuzséri győzelem. Gól: Kovács
I. (16.), Iván (70.). Jó: Lupcsa, Iván, Kovács I. (Tudósító:
Pinkóczi József)
Révész Csaba: Győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben,
jobb összpontosítással akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.
A korai hazai gól után sem játszott fejvesztve a vendégcsapat, amit az is
jelzett, hogy kisvártatva egyenlített, majd fordított is az ibrányi gárda.
Mindez annak köszönhető, hogy a vendégek mezőnyfölénybe kerültek. A második
félidőben kiegyenlítettebb volt a játék, és úgy tűnt, az Ibránynak
sikerül is bebiztosítania a győzelmét. A balszerencsés öngól után
azonban még feléledtek az újonc reményei, de a vendégcsapat nem adta ki a
kezéből a három pontot. Gól: Kontor (10.), Bíró (öngól,
89.), illetve Ónodi (23.), Erdei (34.), Bohács (82.). Jó: Simon,
Herman L., Ónodi, Erdei, Papp T. (Tudósító: Vígh Sándor)
Kató István: A bekapott gól után mi irányítottuk a játékot,
így jó játékkal megérdemelten nyertünk.
Gyámoltalan csatárjátéka miatt az első félidőben nem nagyon jutott el
a hazai kapuig a Namény, miközben a hazaiak biztos vezetésre tettek szert. Szünet
után változott a helyzet, amit Ponczók kapufája, majd a szépítő találat
is jelzett. Ezt követőe Bíró az üres kaput sem találta el, miközben Batka
is kihagyott egy ziccert, így nyugodtan állíthatjuk: a naményi csikócsapat
rászolgált volna az egy pontra. Gól: Ragó (21.), Soltész
(44.), illetve Orosz Zs. (65.). Jó: Vass, Illés N., Batka,
Orosz Zs. (Tudósító: Kiss Pál)
Tóth Szilárd: Ellentétes félidők után a döntetlen reálisabb
lett volna.
László István: - Örülök, hogy győzelemmel
mutatkoztunk be az NB III-ban, de remélem, hogy lesz ennél még sokkal jobb is
a játék Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen felváltva forogtak veszélyben a kapuk,
ám mivel a Záhonynak valamivel több lehetősége volt, akár meg is nyerhette
volna az összecsapást. Jó: Czene, Lipták, Czvik. (Tudósító:
Erdei Árpád)
Hajdúnánás-Mád 1-1 (0-0). Hajdúnánás, 300 néző, vezette: Kerezsi. Hajdúnánás: Gencsi - Vass, Tar, Nagy T. (Seres), Papp, Magyari, Vígh, Gönczi, Oborzil, Mikita, Zselizi (Berényi). Edző: Szikszai Lajos. Mád: Kiss - Takács, Martis, Haraszin, Wachter, Demkovics (Nagy), Toplenszki, Babos, Farkas, Harsányi (Oleár), Hajdú (Buri). Edző: Földesi Károly. Gól: Magyari (84.), illetve Nagy (74.). Egyenlő erők küzdelmében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, s bár a Nánás közelebb állt a győzelmhez, az eredmény mégis reális. Jók: Gencsi, Vas, Papp.
SZIKSZAI Lajos: - Igazságos eredmény született.
FÖLDESI Károly: - Nem játszottunk jól, de lelkesedésünkkel az egy pontra feltétlenül rászolgáltunk.
Sátoraljaújhely - Szirmabesenyő 0-2 (0-1).
Sátoraljaújhely, 400 néző. Vezette: Jakkel. Sátoraljaújhely: Szemán - Szoták, Pankovics, Bodnár, Szabó S., Lukács (Csáki), Juhász, Barna, Ablonczi, Trembulyák, Szabó I. (Tóth). Edző: Tokár Tibor. Szirmabesenyő: Kiss - Lázár, Mózsik (Képes), Mező, Schnek, Szabó, Lója T., Krompák, Lasztóczi (Kui), Szuba, Egry (Kerényi). Edző: Zupkó Mihály.Gólszerző: Lója T. (0-1) a 2., Kui (0-2) a 68. percben.
Jók: Bodnár, ill. Kiss, Lója, Szuba, Szabó.
TOKÁR Tibor: - A korán bekapott gól bénítóan hatott a csapatra, és az utána következő meddő mezőnyfölényt nem tudtuk gólra váltani.
ZUPKÓ Mihály: - A borsodi rangadón a helyzetkihasználásunk és a mérkőzés összképe alapján megérdemelt győzelmet arattunk
Tabella:
1. Nyíregyháza-Kertváros 1 1 - - 5-0 3
2. Szirmabesenyői SE 1 1 - - 2-0 3
Tuzsér SE 1 1 - - 2-0 3
4. Ibrány SE 1 1 - - 3-2 3
5. Mezőkövesd SE 1 1 - - 2-1 3
6. Hajdúnánás FC 1 - 1 - 1-1 1
Mád FC 1 - 1 - 1-1 1
8. Balmazújvárosi FC 1 - 1 - 0-0 1
Záhonyi VSC 1 - 1 - 0-0 1
10. Létavértes SC 1 - - 1 2-3 0
11. VSE Vásárosnamény 1 - - 1 1-2 0
12. Hajdúdorog SZSE 1 - - 1 0-2 0
Sátoraljaújhelyi TK 1 - - 1 0-2 0
14. Rakamaz SSE 1 - - 1 0-5 0