4. forduló (2001.09.02)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Nézőcsúcsot várnak a tuzséri derbire A 7 pontos csapatok előtt nincs hétpecsétes titok. Hogy is lenne, amikor a várakozáson felül szereplő Tuzsér és Záhony szomszédvárak, így vasárnap mindenképpen érdekesnek ígérkező meccset vívnak egymással. (KM) Szerepel még egy másik megyei derbi is a programban, a listavezető és a Rakamaz elleni fegyelmi határozatot csütörtökön megfellebbező Kertváros az otthonában bárkire veszélyes Vásárosnaményhoz látogat.Tuzsér (3. helyezett)-Záhony (4.). Révész Csaba, tuzséri edző:
- Remélem nézőcsúcsot fogunk javítani, hiszen a két csapat mérkőzése a környéken is nagy érdeklődésre tart számot. A Létavértes elleni második félidei játékunk elég volt a győzelemhez, ám a Záhony ellen ettől többre lesz szükségünk. Ellenfelünk eddigi eredményei azt mutatják, hogy kezd formálódni a csapatuk, így végig koncentráltan kell játszanunk a siker érdekében. A nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzést egyesélyesre tervezzük.Kovács János, záhonyi edző: - A forduló pikantériáját ez a mérkőzés adhatja, hiszen két remekül rajtoló csapat találkozik. Kellő önbizalommal várjuk a derbit, amelyen a koncentráció és a türelem dönt. A két csapat aligha tud majd egymásnak újat mutatni, hiszen a játékosok jobban ismerik egymást, mint edzőkollégám és jómagam...
Vásárosnamény (7.)-Nyh. Kertváros (1.). Tóth Szilárd, vásárosnaményi edző: - Annak ellenére, hogy Kovács Gábor sérült, Fodort pedig eltiltották, bízom az egygólos győzelmünkben. Optimizmusomra az ad okot, hogy ennek a csapatnak kiváló az egysége, és ebből még sokat profitálhatunk. Elismerem, jó erőből álló ellenfél látogat hozzánk, amely az egész bajnokságnak a favoritja, de többször is előfordult már, hogy sikerült otthonunkban meglepetést okozni.
Mirgai László, kertvárosi edző: - Megint egy olyan mérkőzésen
vagyunk túl, amelyen sok helyzetet kidolgoztunk, ám ezeket többségében
kihagytuk, így elmaradt a Csepel elleni kupabravúr. Érzésem szerint sokat
kivett a fiúkból a hétközi mérkőzés, de bízom benne, hogy ez nem fog érződni
a játékunkon, és amennyiben a helyzetkihasználásunk javul, akkor győzhetünk
Naményban is.
Ibrány (2.)-Sátoraljaújhely (12.). Kató István,
ibrányi edző:
Mád (9.)-Rakamaz (14.). Veigli Géza, rakamazi edző: - Hiába beszélnék most apró pozitív változásokról, az eredmények nem minket igazolnak, így minden csak magyarázkodásnak tűnne. Kritikus helyzetbe kerültünk, és ha vasárnap sem történik egetverő változás, akkor el kell gondolkodnom a folytatásról...
Nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen dőlt el a zuhogó esőben lejátszott szomszédvári találkozó. A hazaiak az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, különösen Iván gólja hozta lázba a helyi közönséget. A lelkesen játszó Záhony a szünet után már nem tudott újítani.
Gól: Szabó (32. perc), Iván (38.). Jó: Szabó, Kosztyú, Iván, illetve Molnár Cs. (Tudósító: Lakatos Tibor)
Révész Csaba: Küzdeniakarásból és csapategységből ma extrát nyújtottunk, ezt megfejeltük egy olyan bombagóllal, amit ritkán lehet látni futballpályán.
Kovács János: A helyzeteit jobban kihasználó Tuzsér megérdemelten nyert.
Mád-Rakamaz 0-3 (0-1) Mád, 200 néző, v.: Kegyes. Rakamaz: Vadon - Kertész, Torda, Galambosi, Pámer (Szekrényes), Lelt, Kozák, Lukács, Cséke, Knoblok (Boldog), Kákóczki (Gáspár). Edző: Veigli Géza.Nagyon jó iramú összecsapáson a végre fegyelmezetten és taktikusan futballozott a Rakamaz, amely bravúrgyőzelemmel feledtette az elmúlt hetek gyenge szereplését. Boldogék boldogok lehettek vasárnap! Gól: Galambosi (26.), Kozák (60.), Lelt (65.). Kiállítva: Nagy Cs. (68.). Jó: Kozák, Pámer, Lukács, Galambosi. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)
Veigli Géza: Nem történt csoda, csak végre igazán egységes volt a csapat és a képességeknek megfelelően játszottunk.
Vásárosnamény-Nyh. Kertváros 1-2 (0-0) Vásárosnamény, 400 néző, v.: Fácska. Vásárosnamény: Vass - Tivadar, Székely, Illés N., Farkas, Hornyák, Batka, Orosz Zs., Bíró, Ponczók (Toldi), Kovács (Kovács). Edző: Tóth Szilárd. Kertváros: Vránszki - Krasznai A., Németh S. (Bartha), Ignácz (Petró), Anbrusz, Gombkötő, Németh Cs., Márton, Dobos, Kirchmayer (Nagy Cs.), Paulik. Edző: Mirgai László.Döntetlenszagú mérkőzésen a játék képe alapján a hazaiak egy pontot feltétlenül megérdemltek volna. A találkozó hajrája mozgalmasra sikeredett: mindhárom gól az utolsó öt percben esett, a szerencsésebb vendégcsapat a csereként pályára küldött Nagy Csaba jóvoltából csikarta ki a győzelmet. Gól: Illés N. (90.), illetve Nagy Cs. (85., 87.). Jó: Illés N., Batka, Hornyák, illetve Nagy Cs., Ambrusz, Ignácz, Krasznai, Gombkötő, Németh Cs.
Tóth Szilárd: Szerencsével nyert a labdát többet birtokló Kertváros.
Mirgai László: A hétközi kupameccs fáradalma érezhető volt, ettől függetlenül a helyzetek alapján rászolgáltunk a győzelemre.
Ibrány-Sátoraljaújhely 1-0 (0-0).Ibrány, 600 néző, v.: Nagy Cs. Ibrány:
Simon - Ignácz, Pap K., Gergely, Bardi, Bíró, Papp T., Babják, Bohács,
Ónodi, Erdei (Imre). Edző: Kató István. STK: Mata
- Szoták (Dókus), Tokár (Pankovics), Bodnár, Janikó, Csáki, Szabó S.,
Barna, Ablonczi, Tóth (Trembulyák), Szabó I. Edző: Tokár Tibor.
Gól nélküli első félidő után igazán eseménydús második játékrészt
láthatott az ibrányi közönség. Előbb Papp Tibor szabálytalankodott
a 16-oson belül, amiért az ibrányi labdarúgót kiállította a bíró, aki
az esetért büntetőt ítélt. A tizenegyest Simon bravúrral hárította,
kisvártatva Bohács vezetést szerzett a hazaiaknak. Néhány pillanat
múlva Tóth Szabolcs aszszisztenst bokaficam miatt szorult ápolásra,
ő miként a labdával gyomorszájon talált Nagy Csaba játékvezető
is folytatni tudta a mérkőzést. Összességében a vártnál nehezebben, de
az Ibrány kiharcolta a győzelmet. Gól: Bohács (55.). Kiállítva:
Papp T. (52.). Jó: Simon, Bohács. (Tudósító: Vígh
Sándor)
Kató István: A második félidőben sikerült feltörni az
ellenfél védelmét.
Tokár Tibor: - Óriási meglepetéstől fosztottuk meg
magunkat, hiszen 0-0-ás állásnál büntetőt hibáztunk. Az ilyen lelkes és
jó játék az elkövetkezendő időben több sikert hozhat az újhelyi közönség
és a csapat számára.
Létavértes - Mezőkövesd 1-1
(1-1)
Létavértes, 300 néző.
Vezette: Benkő.
Létavértes: Szabó - Ulveczki, Csűri, Sándor Cs., Horváth
(Keresztúri), Nagy Cs., Plókai, Nagy I., Vásárhelyi Gy., Kontor, Zudor
(Bancsik). Edző: Árva Barnabás. Mezőkövesd: Roza
- Kovács, Kocsi, Szabó, Árvai, Sipos (Csákári), Nyeste, Kurucz, Ragó, Soltész,
Mészáros. Edző: László István.
Gólszerző: Nagy I. (1-0) a 3., Mészáros (1-1) a 27. percben.
Jók: az egész csapat, ill. Kovács, Bocsi, Árvai, Mészáros.
ÁRVA Barnabás: - Az első félidőben hatalmas iramban
folyt a játék, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek. A folytatásban a
játék leült, az eredmény igazságos.
LÁSZLÓ István: - Akaratban, küzdésben nagyon nagyot nyújtott
a csapat, de továbbra is lemaradt az i-ről a pont.
Szirmabesenyő - Balmazújváros
0-1 (0-0)
Szirmabesenyő, 300 néző.
Vezette: Kerezsi.
Szirmabesenyő: Kiss - Lázár, Pataki, Kui, Schnek, Szabó
(Szuba), Macsó (Mező), Tamás, Blastócsi (Dóczi), Krompák, Lója. Edző:
Zupkó Mihály. Balmazújváros: Haász - Angyalos, Dobi
(Uri), Fige, Pál, Sárközi, Nagy Sz., Kovács (Tar), Tóth (Nagy O.), Loós,
Nagy Cs. Edző: Zsolnai Lajos.
Gólszerző: Nagy Cs. (0-1) a 60. percben.
Jók: Lázár, Krompák, ill. Haász, Fige, Loós, Nagy Cs.
ZUPKÓ Mihály: - Ilyen játékkal az NB III-ban sajnos nem
lehet mérkőzést nyerni.
ZSOLNAI Lajos: - Sok helyzetet dolgoztunk ki, ezekből egyet
sikerült gólra váltani, és ez ma három pontot ért.
Hajdúdorog-Hajdúnánás 3-0 (2-0). 300 néző, vezette: Bodnár. Hajdúdorog: Nagy - Magyar, Kondás, Orosz (Juhász, 78..), Lelesz - Koszta, Tóth, Lugosi (Kerek, 84.), Kovács - Mangel, Fodor, Edző: Szalánczi Tamás. Hajdúnánás: Gencsi - Nagy Z., Papp, Nagy T. - Magyari (Csapó, 59.), Tar, Vígh (Berényi, 59.), Kalló, Oborzil (Zelizi, 73.) - Vass, Mikita. Edző: Szikszai Lajos. Gól: Kovács (22.), Mangel (34.), Koszta (57.). A hazaiak végig tudatosabban játszottak, így teljesen megérdemelten nyertek. Jók: Kondás, Lugosi, Kovács, Mangel, illetve Gencsi, Vass.
Tabella:
Az NB III Tisza csoport állása
1. Nyíregyháza-Kertváros 4 3 1 - 13- 4 10
2. Ibrány SE 4 3 1 - 10- 4 10
3. Tuzsér SE 4 3 1 - 8- 2 10
4. Balmazújvárosi FC 4 2 2 - 7- 3 8
5. Mezőkövesd SE 4 2 1 1 8- 8 7
6. Záhonyi VSC 4 2 1 1 6- 6 7
7. VSE Vásárosnamény 4 1 1 2 8- 6 4
8. Hajdúdorog SZSE 4 1 1 2 9 -11 4
9. Szirmabesenyői SE 4 1 1 2 2- 4 4
10. Mád FC 4 - 3 1 6- 9 3
11. Hajdúnánás FC 4 - 3 1 2- 5 3
12. Rakamaz SSE 4 1 - 3 7 -13 3
13. Létavértes SC 4 - 1 3 4- 8 1
14. Sátoraljaújhelyi TK 4 - 1 3 5 -12 1