7. forduló (2001.09.23.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Rakamazon ütik a vasat

Némileg módosult a labdarúgó NB III. Tisza-csoport 7. fordulójának programja, hiszen a kertvárosiak "városavató" meccset vívnak Létavértesen, emiatt a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot.

Szombat: Létavértes (14.)- Nyh. Kertváros (3.). Mirgai László, kertvárosi edző: - Nekünk minden mérkőzés rangadó, hiszen úgy vettem észre, hogy valamennyi csapat a mi skalpunkat akarja megszerezni és ellenünk a maximumnál is többet hoz ki magából. Éppen ezért nehéz mérkőzésre számítok a sereghajtó otthonában is. Ibrányban Kirchmayer, Gombkötő, Krasznai és Ignácz Zoltán hiányzott, hozzájuk csatlakozott most a háromsárgás Németh Csaba és Nagy Csaba. Ennek ellenére bízom a három pont megszerzésében.

Vasárnap: Rakamaz (6.)- Hajdúdorog (12.). Veigli Géza, rakamazi edző: - Addig kell ütni a vasat, amíg meleg, és érzésem szerint csakis a játékosokon múlik, hogy vasárnap is folytassák a jó sorozatunkat. Az utóbbi fordulókban szerzett tizenkét gólunkból kilencet idegenben értünk el, így hazai pályán is megmutathatjuk, hogy nem a véletlen műve a mostani széria. Nem becsüljük le az ellenfelet, de mindenképpen győzni szeretnénk.

Záhony (8.)-Szirmabesenyő (11.). Kovács János, záhonyi edző: - Nagy bravúrnak tartom, hogy Mezőkövesden a padlóról felkelve sikerült egyenlítenünk, ami a támadójáték feljavulásának köszönhető. A bravúrnak azonban csak úgy lesz értéke, ha vasárnap nyerünk, ehhez ott kell folytatnunk, ahol Kövesden abbahagytuk.

Balmazújváros (1.)-Ibrány (4.). Kató István, ibrányi edző: - Kisebb-nagyobb betegségek miatt a héten nem tudtunk kellőképpen felkészülni az újabb rangadóra, ennek ellenére bízom abban, hogy folytatni tudjuk kiváló idegenbeli sorozatunkat. Simon sérült, Ónodi, Bíró, Imre és Babják játéka kérdéses.

Hajdúnánás (9.)-Tuzsér (2.). Révész Csaba, tuzséri edző: - Az Újhely bátor támadójátékából adódó lehetőségeket könyörtelenül kihasználtuk. Vasárnap merőben más meccs várhat ránk, hiszen a Hajdúnánás eddigi négy döntetlenje azt sugallja, hogy védekező futballt játszanak és a győzelem érdekében meg kell találnunk ennek ellenszerét.

Mád (7.)-Vásárosnamény (13.). Tóth Szilárd, vásárosnaményi edző: - Velem együtt több játékos megbetegedett a héten, ráadásul Tivadar András térdére műtét vár. Kevesen vagyunk és a csapattal sincs minden rendben, így egy döntetlennel mindenképpen, de akár egy kiskülönbségű vereséggel is kiegyeznék.


Tudósítások, eredmények

Tíz gól a rangadón

Balmazújváros-Ibrány 4-6 (2-2).

Balmazújváros, 600 néző, v.: Kurmai. Balmazújváros: Haász-Brandt - Angyalos, Fige, Pál, Dobi - Loós, Sárközi, Kovács (Tar, 82.), Tóth G. (Nagy O., 82.) - Nagy Sz., Nagy Cs. Edző: Zolnai Lajos. Ibrány: Simon - Ignácz, Pap K., Gergely (Dobránszki), Papp T., Bohács, Bardi, Babják, Imre, Erdei, Ónodi. Edző: Kató István.

Az első játékrészben az újvárosi gólokra menetrendszerűen érkezett az ibrányi válasz, szünet után pedig nemes egyszerűséggel parádéztak a vendégek, és négy nagy góljukra az ellenfél már csak későn válaszolt két Nagy-góllal. Az Ibrány nagyon fontos pontokat szerzett a rangadón. Gól: Bardi (öngól, 11.), Nagy Sz. (27.), Nagy Cs. (73.), Nagy D. (89.), illetve Imre (18.), Gergely (33.), Erdei (52. és 66.), Babják (58.), Ónodi (63.). Kiállítva: Ónodi (88.). Jó: az egész ibrányi csapat. (Tudósító: Vígh Sándor)

Kató István: Az első félidőben is jól játszottunk, de a másodikban nem tudták tartani játékosaimat. Gratulálok a csapatnak.

Kertváros-Létavértes 12-2 (6-0)

Tiszavasvári út, 300 néző, v.: Nyitrai. Nyh. Kertváros: Vránszki - Ambrusz, Paulik I., Németh Cs. (Petró), Ignácz J., Hegedűs, Dobos, Balk, Márton (Spisák), Krasznai (Kirchmayer), Gombkötő S. Edző: Mirgai László. Létavértes: Szatmári (Szabó, 70.) - Ulveczki, Vásárhelyi Gy. (Vásárhelyi S., 51.), Sándor, Horváth - Nagy Cs., Plókai (Mezei, 62.), Nagy I., Keresztúri - Kontor, Zudor. Edző: Árva Barna.

Úgy volt, hogy a találkozót a létavértesi városavató keretében szombaton a hajdúsági településen játsszák. Aztán kiderült, hogy a pályaválasztói jog felcserélését nem jelezték időben a szövetségnek, így minden maradt a régiben, vagyis a meccs vasárnap volt a Kertvárosban. Amúgy erről szombaton a buszon, Debrecenben értesültek a nyíregyháziak... Maga a mérkőzés már nem volt ilyen izgalmas, a házigazda tetszés szerint érte el góljait, és kiderült ekkora a különbség a listavezető és a sereghajtó között. Gól: Ignácz J. (15., 26., 30 és 50. perc), Krasznai (22. és 34.), Dobos (33.), Petró (60.), Gombkötő S. (75. és 81.), Kirchmayer 88. és 90.), illetve Plókai (53.), Keresztúri (69.). Jó: az egész hazai csapat. (Tudósító: Mán László)

Mirgai László: Gratulálok játékosaimnak, akik az első perctől az utolsóig arra törekedtek, hogy minél több gólt lőjenek.

Rakamaz-Hajdúdorog 4-3 (1-2)

Rakamaz, 200 néző, v.: Kiss Z. Rakamaz: Kanócz - Kertész, Torda, Galambosi, Cséke, Kozák, Lelt (Szekrényes), Gáspár, Pámer (Hengsperger), Knoblok, Boldog. Edző: Veigli Géza. Hajdúdorog: Nagy - Magyar, Kerek, Sándor, Koszta - Orosz, Tóth, Kovács, Mangel - Lugosi (Szűcs, 85.), Fodor. Edző: Szalánczi Tamás.

Nagyon álmosan kezdett a Rakamaz, ezt alaposan kihasználta az ellenfél és tetemes előnyre tett szert. A hazaiak csak ezután ébredtek rá, hogy baj van, ugyanakkor dicséretükre válik, hogy 1-3-ról is meg tudták fordítani az eredményt a tíz emberrel játszó dorogiak ellen. Gól: Knoblok (37.), Szekrényes (75. és 82, a másodikat 11-esből), Galambosi (89.), illetve Kovács (22.), Tóth (42.), Cséke (öngól, 62.). Kiállítva: Kerek (52.). Jó: Galambosi, Lelt, Szekrényes, Gáspár. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Veigli Géza: Hatvan percig azt hittük, hogy mi vagyunk a mezőny legjobbja, utána pedig elkezdtünk futballozni. Egyértelmű, hogy az utóbbit kell a jövőben követni.

Záhony-Szirmabesenyő 3-1 (2-1)

Záhony, 400 néző, v.: Csonka Kis. Záhony: Czene - Kántor Zs., Czvik, Lipták, Sére, Balázsi (Vincze), Molnár, Kozics (Vedres), Krizán, Karasz, Vilman (Jakab). Edző: Kovács János. Szirmabesenyő: Kiss P. (Csorba) - Lázár, Mózsik, Pataki, Schnek, Bodnár (Tamás), Krompák, Szabó, Lasztóczi (Lója), Szuba, Egry. Edző: Zupkó Mihály.

Két ellentétes félidőt hozott a mérkkőzés. Az elsőben a hazaiak voltak a jobbak, amit a gólok száma is mutat, a második játékrészt viszont a vendégek irányították végig, de csak szögletekig jutottak. A győzelmet az utolsó percben biztosította be a házigazda. Gól: Balázsi (3.), Lipták (14.), Karasz (90.), illetve Schnek (11-esből, 12.). Jó: Kántor Zs., Lipták, Balázsi, Karasz. (Tudósító: Erdei Árpád)

Kovács János: Taktikus, fegyelmezett játékunk meghozta a várt sikert, azért a sok ziccert jobban illett volna kihasználni.

Hajdúnánás-Tuzsér 1-1 (1-0)

Hajdúnánás, 150 néző, v.: Bacsó. Hajdúnánás: Gencsi - Papp - Vass, Nagy Z. (Berényi, 85.), Nagy T. (Seres, 68.) - Vígh, Kalló, Tar, Oborzil - Magyari (Csapó, 60.), Mikita. Edző: Szikszai Lajos. Tuzsér: Bata - Lupcsa, Dancs B., Simai, Szabó, Tóth Á., Iván, Cseke (Herczku), Kovács, Spekker, Lakatos (Révész A.). Edző: Révész Csaba.

A bekapott gól után mezőnyfölényben futballozott a Tuzsér, de egyenlítenie csak a második játékrészben sikerült. Csak az egy pontnak örülhet a vendégcsapat. Gól: Tar (24.), illetve Kovács (60.). Jó: Lupcsa, Szabó. (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Csaba: Bosszantó játékot nyújtottunk, de egy-egy után így is volt esélyünk a győzelemre.

Mád-Vásárosnamény 0-1 (0-1)

Mád, 200 néző, v.: Seres. Mád: Kiss Á. - Takács, Martis, Wachter, Demkovics, Toplenszki, Hajdú (Uray), Farkas, Nagy (Szombati), Babos (Buri), Harsányi. Edző: Földesi Károly. Vásárosnamény: Vass - Illés N., Bíró, Tóth G., Farkas, Hornyák, Batka, Orosz Zs., Kovács G., Ponczók (Toldi Sz.), Fodor. Edző: Tóth Szilárd.

Fordulatos mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Ez persze nem kisebbíti a naményiak érdemeit, akik az utóbbi hetek kiütéses vereségei után talpra tudtak állni. Gól: Fodor (35.). Jó: Illés N., Bíró, Farkas, Fodor.

Tóth Szilárd: Egyenlő erők küzdelmében mi harcoltuk ki a győzelmet.

Sátoraljaújhely - Mezőkövesd 1-1 (0-1)

Sátoraljaújhely, 400 néző. Vezette: Szilágyi.

STK: Szemán - Szoták, Pankovics, Bodnár, Janikó, Szabó S., Juhász, Barna, Ablonczi (Csáki), Trembulyák (Szabó I.), Tóth. Edző: Tokár Tibor. Mezőkövesd: Roza - Kovács, Bocsi, Szabó, Árvai, Ragó (Kurucz), Nyeste, Tábori, Soltész (Kiszely), Mészáros, Barsi (Papp). Edző: László István.

Gólszerző: Nyeste (0-1) a 32., Szabó I. (1-1) a 67. percben.

Jók: Bodnár, Szabó S., Barna, Tóth, ill. Tábori, Barsi, Nyeste, Kovács, Bocsi.

TOKÁR Tibor: - Egy félidőnyi előnyt adtunk ellenfelünknek. A második játékrészben a mezőnyfölényünk csak egy pontra volt elég.

LÁSZLÓ István: - Úgy érzem ezen a mérkőzésen győzelmet érdemeltünk volna. A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok.

 


Tabella:

Az NB III Tisza csoport állása

1. Nyíregyháza-Kertváros* 6 5 1 - 24- 6 16

2. Ibrány SE 7 5 1 1 17- 9 16

3. Balmazújvárosi FC 7 4 2 1 20- 9 14

4. Tuzsér SE 7 4 2 1 14- 5 14

5. Rakamaz SSE* 6 4 - 2 20-14 12

6. Mezőkövesd SE 7 3 3 1 12-11 12

7. Záhonyi VSC 7 3 2 2 11-10 11

8. Mád FC 7 2 3 2 10-12 9

9. VSE Vásárosnamény 7 2 1 4 11-19 7

10. Hajdúnánás FC 7 - 5 2 4- 8 5

11. Sátoraljaújhelyi TK 7 1 2 4 14-19 5

12. Szirmabesenyői SE 7 1 1 5 6-13 4

13. Hajdúdorog SZSE 7 1 1 5 12-20 4

14. Létavértes SC 7 - 2 5 8-28 2

* A Nyíregyháza-Kertváros - Rakamaz (5-0) mérkőzés eredménye nem szerepel táblázatunkban, mert a vendégcsapat által megóvott találkozó ügyében még nincs jogerős döntés.

 

Vissza Fel Következő