9. forduló (2001.10.07.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Nyíregyházi Kertváros (1.)-Mezőkövesd (5.). Mirgai László, kertvárosi edző: - A Mezőkövesd nagyon jó csapat, hisz csak egy vereséget szenvedett, mindössze öt ponttal van lemaradva tőlünk. Nekünk feltétlenül nyerni kell, hogy az élen ragadjunk, ráadásul, mivel előmérkőzést játszunk a városi stadionban, valószínűleg a megszokottnál nagyobb közönség előtt lépünk pályára. Biztosan akadnak majd szurkolók, akik még nem látták együttesünket, ezért tetszetős támadójátékkal szeretnénk előrukkolni.

Záhony (6.)-Vásárosnamény (9.). Kovács János, záhonyi edző: - Számunkra figyelmeztető, hogy a Namény legutóbbi idegenbeli mérkőzését, Mádon megnyerte. Ennek ellenére hazai pályán más célunk nem lehet, mint a győzelem, hiszen jó sorozat van mögöttünk, és ezt nem most szeretnénk elrontani. Ha tervünk beválna, akkor beverekedhetnénk magunkat az első hat közé, ami a folytatáshoz kellő nyugalmat és önbizalmat adna.

Tóth Szilárd, vásárosnaményi edző: - Ponczók három sárga lap miatt biztosan hiányozni fog, Orosz Zsoltot deréksérülés zavarja a munkában, Bíró Józsefet pedig tüdőgyulladással kezelik. Sajnos, jelen helyzetben az egy pont is bravúr lenne.

Rakamaz (8.)-Létavértes (14.). Veigli Géza, rakamazi edző: - Remélem, az Ibrányban kapott pofon észhez téríti a fiúkat, így már tudják, hol a helyük. Egyébként megfigyeltem, mindig akkor vagyunk eredményesek, amikor gondjaink vannak. Most pedig akad néhány... Galambosi besárgult, Cséke és Pámer hetek óta sérüléssel küszködik, Hankószki kezét begipszelték, Kákóczki csak a napokban kezdett el edzeni.

Balmazújváros (3.)-Tuzsér (4.). Révész Csaba, tuzséri edző: - A mezőnybeli védekezésünk és a támadások előkészítése ezen a szinten is kielégítő. Ami viszont a helyzetkihasználást illeti, ezen a téren javítanunk kell! Az Újváros szervezett, technikás focit játszó csapat, amely soraiban tudhatja a góllövőlista vezetőjét, Nagy Szabolcsot, akinek semlegesítése jó szereplésünk záloga lehet. Remélem számíthatok a bokáját fájlaló Tóth Árpádra, valamint a legutóbbi bajnokin rúgást kapott Csekére.

Mád (7.)-Ibrány (2.). Kató István, ibrányi edző: - Idegenben a döntetlen mindig jó eredménynek számít, ugyanakkor egy olyan sorozattal a hátunk mögött, melyet az elmúlt hetekben produkáltunk a győzelem lenne az igazi. Egyelőre csupán a térdsérüléssel bajlódó Papp Tibor játéka kérdéses. 


Tudósítások, eredmények

Ibrány: újabb idegenbeli siker

Mád-Ibrány 1-2 (1-2). Mád, 300 néző. v.: Buczkó.

Mád: Kiss Á. - Takács, Martis, Haraszin, Wachter, Demkovics (Nagy), Toplenszki, Farkas, Babos (Hajdú), Varga, Harsányi. Edző: Földesi Károly. Ibrány: Simon - Ignácz, Bíró, Pap K., Gergely, Bohács, Bardi, Babják (Hegedüs), Imre (Balogh), Ónodi (Dobránszki), Erdei. Edző: Kató István. 

14. perc: A kaputól 28 m-re szabadrúgáshoz jutott az Ibrány. Bíró állt a labda mögé, s elemi erővel küldte azt a kapu bal oldalába, 1-0.

20. perc: Újabb ibrányi szabadrúgás, amit ezúttal Ónodi végzett el, s 20 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2-0.

25. perc: A beívelésekkel veszélyeztető hazaiak ezúttal sikerrel jártak. Egy jobboldali beadást követően Demkovics fejesgólja jelentette a szépségtapaszt a hazaiak számára, 2-1.

A mérkőzés megkezdése előtt híre ment, hogy a Nyíregyházi Kertváros hazai pályán (kivételesen a Sóstói úti Városi Stadionban, a Nyírség Spartacus-Diósgyőr előmeccsén) 1-1-es döntetlenre áll a Mezőkövesd ellen. Ha a Kertváros nem bír ellenfelével és vendéggyőzelem születik a Mád ellen, a pontlevonásos számolósditól függetlenül is vezetheti a tabellát az Ibrány.

Ennek megfelelően remekül kezdett az ibrányi csapat, a kapujához szegezte ellenfelét, s több kecsegtető helyzetet alakított ki. A két látványos szabadrúgásgólt követően talán túlságosan is megnyugodtak a vendégek, jött is a mádi találat, ami azt bizonyította, hogy nem lefutott a meccs.

A második játékrészben aztán mindent egy lapra feltéve támadtak az agilis hazaiak, azonban válaszként az ibrányi kontratámadások rendre életveszélyt jelentettek a számukra.

A 90 perc alatt több gól már nem esett, a taktikusan játszó Ibrány újabb három ponttal térhetett haza. 

Jó: Takács, Demkovics, Varga, ill. Erdei, Imre, Bíró, Bardi, Papp. K.

Földesi Károly: - Hiába támadtunk a mérkőzés java részében, az ellenfél két szabadrúgásból szerzett gólja miatt elmaradt a várt győzelmünk.

Kató István: - Jó iramú mérkőzésen a vezetésünk tudatában ráültünk az eredményre. A második félidő hajrájában több helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, de ennek ellenére megérdemelten nyertünk.

Nyíregyházi Kertváros-Mezőkövesd 2-2 (1-1)

Városi stadion, 1000 néző, v.: Nagy Cs. Nyh. Kertváros: Balogh - Németh S., Ambrusz, Németh Cs. (Bartha), Ignácz Z. - Gombkötő S. , Márton, Dobos, Paulik I. - Kirchmayer (Spisák), Ignácz J. (Petró). Edző: Mirgai László. Mezőkövesd: Roza - Kovács, Szabó, Bocsi, Árvai, Soltész, Nyeste J., Tábori (Kiszely), Kurucz (Pap), Mészáros, Ragó (Barsi). Edző: László István.

Hiába futballozott mindvégig mezőnyfölényben a Kertváros, figyelmetlenség miatt mindkét félidő elején gólt kapott, így futhatott az eredmény után. A hazaiak nem tudták megszokott látványos játékukat nyújtani, bár az igazsághoz tartozik, hogy 1-2-es állásnál Gombkötő S. szabályosnak tűnő találatát visszavonta a bíró, aki egy 11-essel is adósa maradt a házigazdáknak. Gól: Dobos (39.), Gombkötő S. (91.) illetve Mészáros (2. p.), Ragó (51.). : Márton, Dobos. (Tudósító: Bodnár Tibor)

Mirgai László: Mentettünk egy pontot, hiszen kétszer is a padlóról álltunk fel amiatt, hogy a védelem két gólt ajándékozott az ellenfélnek. Szépségtapasz, hogy a veretlenségünket megőriztük.

László István: - Nagyszerűen játszott a csapat, kis szerencsével győzhettünk volna.

Záhony-Vásárosnamény 8-0 (2-0)

Záhony, 250 néző, v.: Éva. Záhony: Szalma - Kántor Zs, Czvik, Lipták, Vincze, Balázsi, Molnár, Kozics, Krizán, Karasz, Vilman. Edző: Kovács János. Vásárosnamény: Vass - Kovács, Illés, Tóth, Farkas - Hornyák, Bartha, Székely, Toldi, Fodor, Makó. Edző: Tóth Szilárd.

A hazaiak kihasználták a vendégek nehézségeit és jó játékkal kiütötték ellenfelüket,. A naményiak ugyan nyolc gólt kaptak, ettől függetlenül hálásak lehetnek Vass kapusnak, aki jó néhány bravúros védést bemutatott. Gól: Molnár (18.), Balázsi (41., 66.), Karasz (61, 62. -11esből, 74. -11-esből), Jakab (81.), Szabó (86.). Jó: az egész hazai csapat, illetve Vass, Farkas, Tóth. (Tudósító: Erdei Árpád)

Kovács János: Javuló játékunknak és helyzetkihasználásunknak köszönhetjük a győzelmet.

Tóth Szilárd: Teljesen megérdemelt a hazaiak sikere. Csodák nincsenek...

Rakamaz-Létavértes 5-1 (1-0)

Rakamaz, 300 néző, v.: Kurmai. Rakamaz: Vadon - Kertész, Torda, Cséke, Galambosi, Boldog, Pámer, Kozák (Riczu), Gáspár, Knoblok (Engel), Szekrényes (Hengsperger). Edző: Veigli Géza. Létavértes: Szatmári - Ulveczki, Czibri, Sándor, Horváth - Nagy, Árva (Máté, 60.), Mezei (Lolo, 70.), Keresztúri (Ágoston, 81.) - Kontor, Zudor. Edző: Árva Barna.

Boldogok lehetnek a rakamazi hívek, Boldogék alaposan elverték a Létavértest. Pedig a hazaiak álmosan kezdtek, az első félidőben csak puhították ellenfelüket. A szünetben használt az edzői fejmosás, ezt követően a házigazdák futószalagon gyártották a helyzeteket és a gólokat. Gól: Kozák (22.), Pámer (47.), Szekrényes (63., 76.), Engel (86.) illetve Nagy Cs. (74.). Kiállítva: Kontor (89.). Jó: Galambosi, Boldog, Knoblok, Kozák, Szekrényes. (Tudósító: Kaposvári Ferenc).

Veigli Géza: Szerencsénk volt, hogy egy ilyen csapat volt az ellenfelünk...

Balmazújváros-Tuzsér 4-0 (1-0)

Balmazújváros, 600 néző, v.: Róbert.Balmazújváros: Haász-Brandt - Angyalos, Fige, Pál, Sárközi (Dobi, 77.) - Tóth (Nagy O., 70.), Kovács (Tar, 77.), Kaszás, Loós - Nagy Sz., Nagy Cs. Edző: Zolnai Lajos. Tuzsér: Bata - Kosztyú, Herczku, Lupcsa (Cseke), Tóth, Lakatos (Simai), Iván, Szabó, Dancs, Spekker (Pokol), Kovács. Edző: Révész Csaba.

A gyenge napot kifogó, rengeteg hibával futballozó Tuzsér az első félidőben még megúszta egy kapott góllal, a folytatásban viszont nem kegyelmezett a lendületbe jött Balmazújváros. Az eddig jól szereplő vendégeknek ezúttal szemernyi esélyük sem volt a pontszerzésre. Gól: Loós (25.), Kovács (54, 59.-11-esből, 75.). (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Csaba: A 12-1 is reális eredmény lett volna...

Hajdúnánás FC - Sátoraljaújhelyi TK 3-3 (2-2)

Hajdúnánás, 200 néző. Vezette: Vida.

Hajdúnánás: Gencsi - Nagy, Tar, Seres (Horváth, Csapó), Papp, Magyari, Vígh (Majoros), Vass, Oborzil, Kaló, Mikita. Edző: Szikszai Lajos. STK: Szemán - Szoták, Pankovics, Bodnár, Janikó, Csáki, Juhász (Tokár), Barna, Ablonczi, Tóth (Lukács), Trembulyák (Szabó S.). Edző: Zsófi József.

Gólszerző: Oborzil (1-0) a 3., Mikita (2-0) a 12., Tóth (2-1) a 14., Tóth (2-2) a 42., Tóth (2-3) a 60., Mikita (3-3) a 88. percben.

Jók: senki, ill. Tóth (a mezőny legjobbja) és az egész csapat.

Szikszai Lajos: - Az első félidőben sok helyzetet kihagytunk, és a végén örülhettünk a döntetlennek.

Zsófi József: - 0-2-ről nagyszerű játékkal fordítottunk, de az utolsó pillantban elvesztettünk 2 pontot. Gratulálok a csapatnak a nagyszerű hozzáállásért.

Szirmabesenyői SE - Hajdúdorog SZSE 3-1 (1-0)

Szirmabesenyő, 200 néző. Vezette: Fácska.

Szirmabesenyő: Csorba - Lázár, Mózsik, Kui, Schnek, Tamás, Bodnár (Krompák), Szabó (Macsó), Lasztóczi, Szuba (Egry), Képes. Edző: Zupkó Mihály. Hajdúdorog: Nagy - Magyar, Kondás, Juhász, Koszta (Sándor), Kerek, Lugosi, Tóth, Kovács, Fodor, Mangel. Edző: Szalánczi Tamás.

Gólszerző: Mózsik (1-0) a 35., Lasztóczi (2-0) a 63., Kondás (2-1) a 65., Krompák (3-1) a 70. percben.

Jók: Tamás, Kui, Lázár, Mózsik, ill. Kondás, Kovács.

Zupkó Mihály: - Végre megszereztük első NB III-as hazai győzelmünket. A játék néha akadozott, de akarásban sokat javultunk.

Szalánczi Tamás: - Képességbeli hiányosságokat sokszor lelkesedéssel lehet pótolni, de ha ez utóbbi is hiányzik, akkor annak csak vereség lehet a vége.

 


Tabella:

Az NB III Tisza csoport állása

1. Ibrány SE 9 7 1 1 23-10 22

2. Balmazújvárosi FC 9 6 2 1 28- 9 20

3. Nyíregyháza-Kertváros* 8 5 3 - 26- 8 18

4. Záhonyi VSC 9 5 2 2 20-10 17

5. Mezőkövesd SE 9 4 4 1 16-13 16

6. Rakamaz SSE* 8 5 - 3 25-19 15

7. Tuzsér SE 9 4 3 2 14- 9 15

8. Mád FC 9 3 3 3 15-16 12

9. Szirmabesenyői SE 9 2 2 5 11-16 8

10. VSE Vásárosnamény 9 2 2 5 13-29 8

11. Sátoraljaújhelyi TK 9 1 3 5 17-23 6

12. Hajdúnánás FC 9 - 6 3 7-13 6

13. Hajdúdorog SZSE 9 1 1 7 15-27 4

14. Létavértes SC 9 - 2 7 9-37 2


* A Nyíregyháza-Kertváros - Rakamaz (5-0) mérkőzés eredménye nem szerepel táblázatunkban, mert a vendégcsapat által megóvott találkozó ügyében még nincs jogerős döntés.

 

Vissza Fel Következő