1. forduló (2002.08.10-11.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Szombat: 
Putnok-Rakamaz. Kiss Miklós, rakamazi edző:
- Rövid idő állt rendelkezésünkre a közös munkához, ráadásul számomra a mezőny is ismeretlen, így el kell majd telnie egy pár fordulónak ahhoz, hogy képet kapjak a csapat játékerejéről. Annak ellenére, hogy Putnokon úgymond a sötétbe ugrunk, szeretnénk jól kezdeni, még ha tudjuk is, hogy ellenfelünk nagy fölénnyel nyerte a borsodi bajnokságot, és volt élvonalbeli játékosok erősítik a csapatát.


Vasárnap: 
Balmazújváros-Ibrány

Zolnai Lajos balmazújvárosi edző: - Az előző idényben egyedüli csapatként mindkétszer megvert bennünket az Ibrány, így van miért törlesztenünk. Sajnos Loós Tibor és Tóth Gábor sérültek, de a visszavágás reményében nélkülük is képesnek tartom a fiúkat a győzelem elérésére.

Kató István, ibrányi edző: - Nagyon rövid volt az az idő, ami alatt fel lehetett készíteni a csapatunkat, egyúttal megtalálni az ideális kezdő tizenegyünket a lényegesen megváltozott játékoskeretünkből. Hogy ez a munka mennyire volt sikeres, annak bizonyítására nem is kaphattunk volna nehezebb ellenfelet, mint a Balmazújváros...


Vásárosnamény-Záhony. Szilágyi Bertalan, vásárosnaményi edző: - A nyáron nagy volt nálunk a játékosmozgás, hat, többségében alacsonyabb osztályból érkezett labdarúgó került hozzánk. Hogy ők mennyire felelnek meg a magasabb követelményeknek, arra majd a bajnoki találkozók adnak választ. Az előkészületi meccsek eredményei alapján mindenesetre nem lehetek valami bizakodó, de megítélésem szerint vasárnap két közel egyforma tudású csapat találkozik, így élnünk kellene a hazai pálya előnyével.

Kovács János, záhonyi edző: - Vegyes benyomásokat szereztem a csapatról a felkészülés során, amiben annak is szerepe volt, hogy több játékosom kidőlt egy-egy hétre a sorból. A rajtot mindenesetre kellő önbizalommal, és Karaffa, valamint Bagin személyében két új játékossal várjuk. Szeretnénk a tavalyihoz hasonló jó rajtot venni, ez akár a győzelmet is jelentheti. Az elvégzett munka alapján mindenesetre bizonyítanunk kellene, hogy ott a helyünk a középmezőnyben.

Szakoly-Szirmabesenyő. Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - A bajnoki rajt minden csapat számára nagyon fontos, különösen igaz ez az újoncra. Éppen ezért mi is szeretnénk sikeresen rajtolni, de tudjuk, ez nem lesz könnyű feladat. Bízom benne, hogy a csapatból mindenki átérzi ennek a találkozónak a fontosságát, és mindent megtesz majd azért, hogy első NB-s mérkőzésünk után győztesen hagyjuk el a pályát. A szezon során pedig azt kell majd bizonyítanunk, hogy magasabb osztályban is megálljuk a helyünket, illetve sok örömet szeretnénk szerezni szurkolóinknak.

Tuzsér-Hajdúdorog. Révész Csaba, tuzséri edző: - Az új bajnoki idényben sem lehet más célunk, mint az, hogy színvonalas és eredményes játékkal szórakoztassuk közönségünket. A felkészülési mérkőzések eredményei bizakodással töltenek el, annak ellenére is, hogy a játékunk időnként még kicsit akadozott. Egy jó rajt megalapozhatná a sikeres folytatást, mindenesetre a tavalyi, ugyancsak Hajdúdorog elleni eredményünket most is elfogadnám (2-0).


Tudósítások, eredmények

Balmazújváros-Ibrány SE 1-1 (1-0). 

Balmazújváros, 600 néző, v.: Bacsó. Balmazújváros: Haász-Brandt - Angyalos, Fige, Sárközi, Tóth L. - Kaszás (Nagy O., 79.), Pál, Bajusz (Szabó B., 50.), Dobi (Vaszilkó I., 81.) - Kovács, Nagy Cs. Edző: Zolnai Lajos. Ibrány: Simon - Ignácz, Kertész, Herman A., Bardi (Dobránszki), Bíró, Balázscsik (Milka), Babják, Imre (Pap K.), Ónodi, Pámer. Edző: Kató István.

Egy nagyon jó mérkőzést láthattak a nézők, amelyen már az első félidőben is az Ibránynak volt több helyzete, de egy kapushibát követően mégis a hazaiak jutottak előnyhöz. Szünet után mindent egy lapra tettek fel a vendégek, és próbálkozásaikat a hajrában siker koronázta. Gól: Sárközi (34.), illetve Pámer (85.). Jó: Angyalos, Sárközi, ill. Kertész, Bíró, Pámer.

Kató István: A játékunk nem volt igazán folyamatos, ennek ellenére rászolgáltunk a döntetlenre.

Putnok-Rakamaz 0-2 (0-1)

Putnok, 200 néző, v.: Kiss J. Putnok: Regős - Borsi, Márkus, Nagy (Molnár), Farkas T. - Bányász (Szabó), Lupkovics, Gál (Oláh), Tóth - Koszta, Farkas S. Edző: Kőrössy Pál. Rakamaz: Tóth Sz. - Galambosi, Cap, Gáspár, Asszony, Szilágyi, Reznek (Riczu), Spisák, Kozák, Szekrényes (Krasznai), Kákóczki (Boldog). Edző: Kiss Miklós.

A jó nevekből álló újonccsapat nagy elánnal kezdett, de a Rakamaznak fegyelmezett, taktikus játékkal sikerült átvészelni ezt a periódust, sőt a vezetést is megszerezni. A hátralévő időben is akadtak lehetőségei a vendégcsapatnak, és a győzelmet a hajrában be is tudta biztosítani. Gól: Kákóczki (17. perc), Krasznai (85.). Jó: Tóth Sz., Galambosi, Cap, Szilágyi, Kákóczki. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Kiss Miklós: Az eredmény nagyszerű, de hogy máskor biztosabb legyen a győzelmünk, játékban még javulni kell.

Vásárosnamény-Záhony 0-0

Vásárosnamény, 300 néző, v.: Buczkó. Vásárosnamény: Papp - Bíró, Geszti, Szervánszky Cs. (Hornyák), Tivadar, Tóth Zs., Majoros, Balogh (Rengő), Batka, Kovács G., Tanyi (Toldi Sz.). Edző: Szilágyi Bertalan. Záhony: Czene - Kántor Zs., Czvik, Lipták, Vincze, Vedres (Jakab), Krizán, Molnár, Berczik (Bagin), Karasz, Karaffa. Edző: Kovács János.

Az első félidő két hazai helyzet mellett három kényszerű cserét hozott, majd szünet után sem változott meg a találkozó küzdő jellege. A döntetlen igazságosnak mondható, bár fordulás után is inkább a házigazda előtt nyílott gólszerzési lehetőség. Jó: Geszti, Majoros, Balogh P., illetve Czene, Lipták, Karasz. (Tudósító: Kiss Pál)

Szilágyi Bertalan: Az első félidőben elvesztettük két kulcsemberünket, a másodikban kihagytunk két nagy helyzetet, így meg kellett elégednünk a döntetlennel.

Kovács János: Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született.

Szakoly-Szirmabesenyő 4-2 (1-1)

Szakoly, 600 néző, v.: Nagy Cs. Szakoly: Cziotka - Mónus, Burik, Balázs A., Boros (Bartha), Vass, Sándor, Palaga, Tardi (Nagy T.), Fiumei (Hurcsik), Ványi. Játékos-edző: Boros Gyula.

Fél órás késéssel indult útjára a labda, mert a vendégek buszuk meghibásodása miatt elkéstek. Mindez nem szegte kedvét a történelmi meccsét nagyszerű közönség előtt játszó szakolyi csapatnak, és kétszer is vezetéshez jutott. A hazaiak az újabb egyenlítést követően ismét újítani tudtak, és kiváló hajrával nagyszerű győzelmet arattak. Gól: Fiumei (18.), Vass (48.), Ványi (75.), Palaga (91.), illetve Borsi (32.), Szentidai (55.). Jó: Vass, Palaga, Fiumei, Ványi. (Tudósító: Tamás Csaba)

Boros Gyula: Lelkesedésben és akarásban ellenfelünk fölé nőttünk. Nagyon örülök a győzelemnek és bízom a jó folytatásban.

Tuzsér-Hajdúdorog 0-1 (0-0)

Tuzsér, 600 néző, v.: Szlifka. Tuzsér: Szőr - Kosztyú, Herczku, Lupcsa, Szabó I., Lakatos (Kovács I.), Iván, Cseke (Dancs A.), Dancs B., Spekker, Petró. Edző: Révész Csaba.

Az első játékrészben végig a Tuzsér irányította a játékot, de az idegnyugtató gól nem akart megszületni. Szünet után méginkább kapkodóvá vált a hazai csapat teljesítménye, ezt kihasználva megszerezte a vezetést a Dorog, amely után Dancsék már nem tudtak újítani. A Tuzsér másfél éves hazai veretlenségét vesztette el. Gól: Erdei (71.). Kiállítva: Orosz (Hajdúdorog, második sárga lap miatt, 82.). Jó: Szőr. (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Csaba: Nem így képzeltem el a rajtot, így nem maradt más, mint javítani a következő fordulóban.

További eredmények: Létavértes-Mezőkövesd 1-3, Hajdúböszörmény-Sátoraljaújhely 2-1, Hajdúnánás-Mád 0-4.

 


Tabella:

1. Mádi FC 1 1 - - 4-0 3

2. Szakoly SE 1 1 - - 4-2 3

3. Mezőkövesd SE 1 1 - - 3-1 3

4. Rakamaz SSE 1 1 - - 2-0 3

5. Hajdúböszörményi VSE 1 1 - - 2-1 3

6. Hajdúdorog SZSE 1 1 - - 1-0 3

7. Ibrány SE 1 - 1 - 1-1 1

Balmazújvárosi FC 1 - 1 - 1-1 1

9. Záhonyi VSC 1 - 1 - 0-0 1

VSE Vásárosnamény 1 - 1 - 0-0 1

11. Sátoraljaújhelyi TK 1 - - 1 1-2 0

12. Tuzsér SE 1 - - 1 0-1 0

13. Szirmabesenyői SE 1 - - 1 2-4 0

14. Létavértes SC 1 - - 1 1-3 0

15. Putnoki VSE 1 - - 1 0-2 0

16. Hajdúnánás FC 1 - - 1 0-4 0 

Fel Következő