21. forduló (2003.04.12-13.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Szombat

Putnok (1. helyezett)-Szakoly (10.)

Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - A múlt héten a csapat fegyelmezett, akaratos játékkal megszerezte a győzelmet, erre az akaratra most is nagy szükségünk lesz, mert tudjuk: a csoport legerősebb gárdájával játszunk, amely tavasszal még gólt sem kapott. Szeretnénk megszakítani ezt a sorozatukat, bízom a csapat minden játékosában, hogy ez sikerülni fog.

Vasárnap

Hajdúdorog (6.)-Ibrány (7.)

Pók Csaba, ibrányi edző: - Itt a nagy lehetőség, hogy a múlt heti bakinkat kijavítsuk! Megpróbáltuk elemezni a Mád elleni meccsen elkövetett hibákat, és a megerősödött Hajdúdorog ellen is győzelemre törünk. Gondunk akad bőven, hiszen Herman Attila sérülés, Ignácz, Milka és Pámer pedig eltiltás miatt nem szerepelhet.

Záhony (15.)-Hajdúböszörmény (8.)

Révész Csaba, záhonyi edző: - Örök igazság, hogy a győzelemhez gólt kell szerezni, a gólhoz pedig helyzetet kell kialakítani. A Szakoly ellen helyzet nélkül nyertünk, Dorogon viszont megvoltak a lehetőségeink, mégsem tudtunk a kapuba találni. Ha ezt a logikát követem, akkor most helyzet nélkül kell gólt rúgni és győzni. A Böszörmény győzött már idegenben és veszített otthon, ezért abban bízom, hogy Záhonyban otthon érzik majd magukat...

Vásárosnamény (16.)-Sátoraljaújhely (2.)

Majoros Imre, vásárosnaményi játékos-edző: - Dacára az egyaránt egy-nullra elvesztett Ibrány és Rakamaz elleni megyei rangadónak, azt azért talán sikerült bebizonyítanunk önmagunknak, hogy helyünk lehet ebben az osztályban. Az Újhely elleni meccs előtt sem nézhetjük a táblázatot, szeretnénk győzni, mert a felzárkózáshoz bravúrokra is szükség lesz, és a Hajdú megyei riválisok is szöknek előlünk.

Tuzsér (4.)-Mezőkövesd (5.)

Révész Attila, tuzséri edző: - Szirmabesenyőn a csapat sokkal felszabadultabban játszott, már-már a tavalyi önmagát idézte, de sajnos egy pillanatnyi kihagyás megfosztott bennünket a győzelemtől. Tudomásul kell venni, hogy a mérkőzés végéig kell koncentrálnunk, és ha ezt sikerül megvalósítanunk, na és persze a támadóink végre megtalálják góllövő cipőiket, akkor kellemes délutánt szerezhetünk azoknak, akik kilátogatnak a találkozóra.

Mád (11.)-Rakamaz (3.)

Kiss Miklós, rakamazi edző: - Folytatni szeretnénk a pontgyűjtést, két döntetlen után, idegenben is szeretnénk végre nyerni. A Mád otthonában senki sem mehet biztosra, de amint hallom, a Rakamaznak jól szokott menni a szomszédvár katlanjában. A csapat összeállításánál egyedül a sérült Galambosit nem vehetem figyelembe.


Tudósítások, eredmények

Hajdúdorog-Ibrány 1-1 (0-0). Hajdúdorog, 200 néző.

Ibrány: Mudri - Bardi, Bíró, Kántor, Hermann L., Pap, Imre, Babják, Ónodi, Majchrovics, Kovács G. (Tilki). Edző: Pók Csaba.

60. perc: bal oldalról, az alapvonaltól 5 méterre a hazaiak végeztek szabadrúgást, a beívelésre Nagy Sz. érkezett, s magabiztosan a hálóba fejelt, 1-0.

68. perc: Majchrovics 18 méteres szabadrúgását a hazai kapus csak kiütni tudta, Bardi csapott le a labdára, s közelről a kapu jobb oldalába lőtt.

A változatos, jó iramú mérkőzés képe alapján a döntetlen igazságosnak mondható.

Jó: Bardi, Pap, Kántor.

Pók Csaba: A körülményekhez képest elégedett vagyok a döntetlennel, hiszen öt helyen is kényszerből kellett változtatni az elmúlt heti csapaton.

Záhony-Hajdúböszörmény 2-1 (2-1)

Záhony, 200 néző, v.: Vróbel. Záhony: Czene - Berczik (Karaffa), Sevcsuk, Lipták, Vincze, Dudnyik, Krizán, Molnár Cs., Bagin (Balogh), Karasz (Jakab), Babjak. Edző: Révész Csaba.

A két gyors hazai találat után a böszörményiek kezdeményeztek többet, de a második félidőben a záhonyiaknak sikerült megőrizniük az eredményt, és értékes három pontot szereztek. Gól: Bagin (13.), Babjak (25.), illetve Kocsis (33.). Jó: Babjak, Bagin, Lipták. (Tudósító: Erdei Árpád)

Révész Csaba: Jól kezdtük a mérkőzést, kettő-null után úgy tűnt, sima győzelem lesz a vége, ennek ellenére a második félidő izzadtságszagúra sikeredett.

Putnok-Szakoly 2-1 (2-1)

Putnok, 200 néző, v.: Berettyán. Szakoly: Cziotka - Mónus, Burik, Balázs, Tardi, Vass, Barta (Nagy T.), Palaga, Sándor, Boros, Ványi. Játékos-edző: Boros Gyula.

Küzdelmes mérkőzésen a listavezető otthonában nem játszott alárendelt szerepet a Szakoly, amely nagyobb odafigyeléssel, két pontrúgás elhárításával meglepetést is okozhatott volna. A vendégek vigasza, hogy tavasszal elsőként ők tudták bevenni a putnoki hálót. Gól: Márkus (2. perc), Koszta (38.), illetve Vass (11-esből, 7.). Jó: Balázs, Tardi, Vass. (Tudósító: Tamás Csaba)

Boros Gyula: Két pontrúgás eldöntötte a mérkőzést, a második félidő alapján megérdemeltük volna a döntetlent.

Vásárosnamény-Sátoraljaújhely 1-2 (0-1)

Vásárosnamény, 300 néző, v.: Kegyes. Vásárosnamény: Vass - Geszti, Illés N., Horváth Sz., Illés N., Batka, Majoros, Hornyák (Marczi), Kovács G. (Oleksza), Tivadar, Tóth Zs. Játékos-edző: Majoros Imre.

A sereghajtó naményi csapat alaposan megnehezítette a második helyezett dolgát, hiszen mindkét kapu előtt nagyjából egyenlő számú helyzet adódott. A második vendégtalálat hatalmas lesről esett, így a játékvezető megfosztotta a döntetlentől a hazaiakat. Gól: Horváth Sz. (55.), illetve Tóth J. (36.), Szabó S. (73.). Jó: Horváth Sz., Illés N., Hornyák.

Majoros Imre: Úgy érzem, egy játékvezetői tévedés döntötte el a mérkőzés sorsát.

Tuzsér-Mezőkövesd 0-0

Tuzsér, 300 néző, v.: Nagy Cs. Tuzsér: Szőr - Kosztyú, Lupcsa, Dancs B., Herczku, Iván (Dancs A.), Lakatos, Szabó I. (Tóth Á.), Cseke, Petró, Spekker. Edző: Révész Attila.

Hatalmas küzdelem alakult ki a csapatok között, a tuzsériak két kapufájuk és több helyzetük révén lényegesen közelebb álltak a diadalhoz, de a csapat görcsös játéka miatt nem sikerült megszerezni a három pontot. (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Attila: Ma alulmúltuk önmagunkat, ennek ellenére a helyzetek alapján győzelmet érdemeltünk volna.

Mád-Rakamaz 0-1 (0-1)

Mád, 200 néző, v.: Buczkó. Rakamaz: Kanócz - Székely, Cap, Göncz, Szilágyi, Kovács I., Spisák, Krasznai, Kákóczki (Reznek), Kozák (Cséke), Szécsi (Asszony). Edző: Kiss Miklós.

Tavaszias időben változatos, jó iramú mérkőzésen az első félidőben a vendégeket támogatta a szél, de ebből nem sikerült sok hasznot húzniuk. Ennek ellenére a Rakamaz jutott vezetéshez, szünet után hiába mozgósított nagy energiát az egyenlítésért a Mád, Kirchmayer révén csak két kapufáig jutott, így a szomszédvári rangadón vendégsiker született. Gól: Szécsi (10.). Kiállítva: Toplenszki, illetve Krasznai (lökdösődésért, 89.). Jó: Kanócz, Székely, Cap, Göncz, Krasznai. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Kiss Miklós: Változatos mérkőzésen a gólhelyzetek alapján magabiztosabban kellett volna győznünk.

További eredmények: 

Balmazújváros-Létavértes 1-2, Hajdúnánás-Szirmabesenyő 0-1.


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Putnok 19 13 3 3 42-25 42

2. Sátoraljaújhely 19 11 5 3 35-12 38

3. Rakamaz 20 10 7 3 35-20 37

4. Tuzsér 20 8 8 4 29-19 32

5. Mezőkövesd 20 9 5 6 23-23 32

6. Hajdúdorog 20 9 4 7 32-30 31

7. Ibrány 20 7 8 5 31-30 29

8. Hajdúböszörmény 20 8 3 9 36-35 27

9. Balmazújváros 20 7 4 9 40-36 25

10. Szakoly 20 7 4 9 34-30 25

11. Mád 20 7 4 9 29-30 25

12. Létavértes 20 6 6 8 26-34 24

13. Szirmabesenyő 20 5 6 9 25-31 21

14. Hajdúnánás 20 5 5 10 18-34 20

15. Záhony 20 5 2 13 21-37 16

16. Vásárosnamény 20 3 4 13 16-46 13

 


 

Fel Következő