4. forduló (2002.08.31-09.01.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Szombat: 

Sátoraljaújhely (13. helyezett)-Tuzsér (15.)

Révész Csaba, tuzséri edző: - A legfontosabb feladatunk az, hogy úrrá legyünk a mostani helyzetünkön, és megfelelő türelemmel, higadtsággal átvészeljük ezt az eredménytelen időszakot. Irányításom alatt ehhez hasonló negatív szériája még nem volt a csapatnak, így számomra is nagy kihívást jelent a felfelé vezető út megtalálása. Továbbra is bízom a fiúkban, és mindent megteszünk, hogy feledtessük a mögöttünk hagyott heteket.

Vasárnap: 

Ibrány (10.)-Vásárosnamény (6.)

Kató István, ibrányi edző: - Az elmúlt két mérkőzésen a stabil védekezést tartottuk szem előtt, és ezzel értékes döntetleneket értünk el. A vasárnapi, számunkra fontos találkozón nagyobb hangsúlyt fektetünk a támadójátékra, és bízom benne, hogy megszerezzük első győzelmünket.

Szilágyi Bertalan, vásárosnaményi edző: - Annak örülök, hogy nem ragadtunk be a rajtnál, de elbizakodottságra sincs semmi okunk. A pontszerzéssel már elégedett lennék, abban bízom, hogy a fiúk képesek lesznek fegyelmezett játékot nyújtani az eddig veretlen Ibrány otthonában.

Szakoly (4.)-Záhony (14.)

Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - A csapat ebben az osztályban először játszik megyei rangadót, éppen ezért, tudjuk, hogy nehéz meccs elé nézünk. Annál is inkább, mert a Záhonynak szüksége van a pontokra, de nekünk is... Bízom a csapatban, és abban, hogy folytatjuk eddigi jó szereplésünket.

Kovács János, záhonyi edző: - Az elmúlt héten jó játékkal sem sikerült pontot szereznünk, pedig hazai pályán illett volna legalább egyszer a kapuba találnunk. Remélhetőleg ezen a mérkőzésen sem lesz sokkal kevesebb helyzetünk, mint a Mád ellen, és ha a helyzetkihasználásunk javul, nem maradunk pont nélkül.

Rakamaz (1.)-Hajdúnánás (12.)

Kiss Miklós, rakamazi edző: - Örülünk az idegenbeli sikereknek, de a hazai szereplésre még inkább oda kell figyelnünk. Esélyesebbek vagyunk, de azért nem árt óvatosnak lennünk, hiszen a Nánás az első botlása után összeszedte magát.


Tudósítások, eredmények

Ibrány-Vásárosnamény 3-1 (1-0).  

Ibrány, 400 néző, v.: Nagy Cs. (Kiss J., Lévai)

Ibrány: Simon - Ignácz, Kertész, Bíró, Herman A. (Balogh), Bardi, Pap (Hermann L.), Pámer (Balázscsik), Babják, Dobránszki, Ónodi. Edző: Kató István. Vásárosnamény: Papp S. - Bíró J., Geszti, Majoros, Tóth, Hornyák (Rengő), Szécsi, Balogh, Tivadar, Kovács, Tanyi (Fejes). Edző: Szilágyi Bertalan. 

20. perc: kezezés miatt 11-eshez jutottak a hazaiak, a büntetőt Ónodi értékesítette, 1-0.

46. perc: Dobránszki futott fel a jobb szélen, beadását követően újra Ónodi volt eredményes, 2-0.

55. perc: a vendégek szépítettek, az elmélázó védők között Kovács kilépett, s 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2-1.

66. perc: Dobránszki robogott el a jobb oldalon, beadására Pap K. érkezett, s közelről a hálóba fejelt, 3-1.

A végig mezőnyfölényben játszó Ibrány megérdemelten győzött, a vendégeknek nem sok esélyük volt az áhított pontszerzésre.

Jó: Kertész, Ónodi, Dobránszki, illetve Kovács, Tivadar. 

Kató István: Jó mérkőzésen a helyzeteink alapján megérdemelten nyertünk.

Szilágyi Bertalan: Egyéni hibáinkat a hazai csapat könyörtelenül kihasználta, és megérdemelten nyert.


Sátoraljaújhely-Tuzsér 4-0 (2-0)

Sátoraljaújhely, 200 néző, v.: Orosz. Tuzsér: Szőr - Kosztyú, Herczku, Lupcsa, Dancs B., Dancs A. (Cseke), Iván, Lakatos, Spekker, Petró (Pokol), Szabó I. Edző: Révész Csaba.

A mérkőzés menetét nagyban meghatározta, hogy a vendégek már az első percben gólt kaptak, így futniuk kellett az eredmény után, miközben az újhelyiek rendre lekontrázták őket. 

Gól: Juhász (1. és 35. perc), Janikó (55.), Szabó S. (67.). 

Kiállítva: Bodnár, illetve Spekker (kakaskodásért, 85.). 

Révész Csaba: A korán bekapott gól eldöntötte a sorsunkat, az Újhely győzelme megérdemelt.


Szakoly-Záhony 0-3 (0-1)

Szakoly, 300 néző, v.: Bacsó. Szakoly: Marján - Mónus, Burik, Balázs, Boros, Vass (Hurcsík), Fiumei (Ember), Palaga, Tardi (Nagy T.), Sándor, Ványi. Edző: Boros Gyula. Záhony: Czene - Kántor Zs., Bérezik (Czwik), Lipták, Vincze (Petrő), Séra, Krizán, Molnár, Bagin (Kántor T.), Karasz, Jakab. Edző: Kovács János.

A hazai csapat enerváltan, akaratgyengén futballozott ezen a délutánon - ha egy hétig tartott volna a mérkőzés, akkor sem rúg gólt. Ugyanakkor a vendégek szervezetten futballoztak, a számukra legkritikusabb pillanatokban vették be a szakolyi kaput, így értékes három ponttal gazdagodtak. 

Gól: Bagin (25.), Vincze (47.), Jakab (80.). 

Jó: Kántor Zs., Lipták, Jakab, Karasz. (Tudósító: Tamás Csaba) 

Boros Gyula: A taktikusan játszó Záhony megérdemelten vitte el a három pontot. Bár...

Kovács János: A jó játék meghozta eredményét. Gratulálok a fiúknak.


Rakamaz-Hajdúnánás 1-1 (1-0)

Rakamaz, 300 néző, v.: Szlifka. Rakamaz: Kanócz - Galambosi, Cap, Gáspár, Boldog, Kozák, Riczu (Reznek), Szilágyi, Kákóczki, Spisák (Asszony), Krasznai (Szekrényes). Edző: Kiss Miklós. Idegesen, kapkodva kezdett a Rakamaz, miközben Kozák előbb kihagyta, majd értékesítette helyzetét. A második félidőben a két, jogtalan kiállítás megváltoztatta a játék képét, a házigazdák védekezésre rendezkedtek be, de nem sikerült kihúzniuk kapott gól nélkül a hátralévő időszakot. 

Gól: Kozák (36.) illetve Lengyel (85.). 

Kiállítva: Kozák (46.), Kákóczki (55.). 

Jó: Cap. (Tudósító: Kaposvári Ferenc) 

Kiss Miklós: Két embert és két pontot vesztettünk a kiállítások miatt.


További eredmények:

Mezőkövesd-Putnok 0-1, Hajdúdorog-Mád 2-1, Szirmabesenyő-Balmazújváros 4-1. 
A Létavértes-Hajdúböszörmény meccset szerdán játsszák.


Tabella:

1.

Rakamaz

4

3

1

-

10-2

10

2.

Mád

4

3

-

1

9-5

9

3.

H. böszörmény

3

3

-

-

5-2

9

4.

Putnok

4

2

1

1

5-5

7

5.

Hajdúdorog

4

2

1

1

4-5

7

6.

Ibrány

4

1

3

-

5-3

6

7.

Mezőkövesd

4

2

-

2

5-4

6

8.

Szakoly

4

2

-

2

6-7

6

9.

Sátoraljaújhely

4

1

1

2

8-6

4

10.

Záhony

4

1

1

2

4-4

4

11.

Vásárosnamény 

4

1

1

2

5-6

4

12.

Balmazújváros

4

1

1

2

6-10

4

13.

Szirmabesenyő

4

1

-

3

8-9

3

14.

Létavértes

3

1

-

2

5-6

3

15.

Hajdúnánás

4

-

3

1

3-7

3

16.

Tuzsér

4

-

1

3

0-9

1

 

Fel Következő