11. forduló (2003.10.26)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |


Forduló-hangoló

Szirmabesenyő (7.)-Ibrány (6.)

Németh Károly, ibrányi edző: - Sajnos, a sérülésekből egyszerűen nem tudunk kilábalni, mire kiegyenesednének a soraink, újabb problémákkal kell szembesülnünk, melyek elmélyítik a gondjainkat. Meggyőződésem, hogy a hétvégi találkozón egy átlagostól gyengébb talajú pályán az akarati tényezők fogják eldönteni a ki-ki mérkőzés sorsát. Ennek szellemében készültünk, és bármilyen összetételben szerepeljünk is, nagyon bízom a pontszerzésben.


Vásárosnamény (16.)-Tuzsér (4.)

Tivadar András, vásárosnaményi edző: - A hétvégi eredmény ellenére nem vagyok elkeseredve, mert nálunk csak az őszi szezon letelte után változhat igazán a helyzet. A Tuzsér ellen reménykedem a tisztes helytállásban, hazai pályán azért bárki ellen nagyobb eséllyel vehetjük fel a harcot, és mivel megyei rangadóról van szó, háromesélyesnek tartom a meccset. Révész Attila, tuzséri edző: - Szeretnénk főpróbának tekinteni a mérkőzést, de kijelenthetem, számunkra már a jövő szerdai, BKV Előre elleni kupaderbi a fontos. Éppen ezért, és nem az ellenfél lekezelése miatt, néhány játékosomat pihentetni fogom, de a legutóbbi, fegyelmezett játékot így is megkövetelem. Nehéz mérkőzés lesz.


Rakamaz (11.)-Mád (12.)

Farkas Béla, rakamazi edző: - Jobb teljesítményre és néhány játékos esetében nagyobb akarásra is lesz szükség a Tuzséron látottaknál. Ki-ki meccsnek ígérkezik a mostani, hiszen a két gárda között mindig nagy a presztizsharc, ráadásul most a tabellán is közel vagyunk egymáshoz. Sok a sérültünk, eltiltottunk viszont nincs.


Létavértes (9.)-Volán-Sényő (5.)

Brekk János, sényői edző: - Miután legutóbbi hazai meccsünket döntetlenre adtuk, ezért most idegenből kell pótolni az eltékozolt pontokat. Úgy vagyunk vele, ha pontot szerzünk, aztán legyőzzük otthon a Szirmabesenyőt, akkor szabadnapunkat követően ebben a szezonban nagy baj már nem érhet bennünket. Mindenki a rendelkezésre áll, bízom a döntetlenben.


Tudósítások, eredmények

Szirmabesenyő - Ibrány 2-1 (1-1).

Szirmabesenyő, 300 néző, v.: Veizer. Ibrány: Karászi – Csobán, Kántor, Kovács M., Herman A., Kertész (Pámer), Milka, Feczkó, Babják, Majchrovics, Korsoveczki (Imre). Edző: Németh Károly.

A rendkívül rossz talajú pályán vívott alacsony színvonalú mérkőzésen hiába dolgozott ki több helyzetet az Ibrány, azok értékesítésével sajnos adós maradt. És ami a lényeg, a második játékrészben egy potyagólt követően még az áhított pontszerzésről is le kellett mondania, s mivel a hétvégén szabadnaposak leszünk, így a következő fordulóban nem javíthatunk a helyzetünkön.

Gól: Pap Zs. (6.), Tamás (61.), illetve Majchrovics (35.).

Jó: Csobán, Kovács M.

Németh Károly: Balszerencsés vereséget szenvedtünk, mert egy–egynél mérkőzés-, egy–kettőnél "pontlabdánk" volt.


Vásárosnamény–Tuzsér 2–6 (1–6)

Vásárosnamény, 200 néző, v.: Vróbel. Vásárosnamény: Papp – Batka, Sukta, Bíró, Kovács G., Szervánszky Cs. (Barnai), Bartha, Tóth Zs., Horváth Sz. (Hornyák), Bancsi, Gajda (Nagy Zs.). Edző: Tivadar András. Tuzsér: Bata – Kosztyú, Herczku, Bagin, Dancs (Simai), Cseke, Iván, Lupcsa (Babjak), Lakatos, Spekker (Gergely), Petró. Edző: Révész Attila.

Gól: Szervánszky Cs. (12. perc), Nagy Zs. (65.), illetve Iván (5.), Lakatos (10.), Spekker (18. és 19.), Bagin (29.), Lupcsa (31.). Jó: Sukta, Batka, illetve Lakatos, Herczku, Spekker, Lupcsa.

Tivadar András: A második félidővel kellett volna kezdeni a meccset...

Révész Attila: Az első félidőben az igényeknek megfelelően játszottunk, szünet után a mély talajú pályán óvatossá vált a teljesítményünk.


Rakamaz–Mád 2–0 (1–0)

Rakamaz, 200 néző, v.: Nagy Cs. Rakamaz: Kanócz – Kurucz, Galambosi, Székely, Göncz, Szécsi, Szilágyi, Minczér, Kákóczki, Kovács I., Csernijenko (Boldog). Edző: Farkas Béla.

Gól: Csernijenko (20.), Szécsi (71.). Jó: Kurucz, Szécsi, Szilágyi, Kovács I., illetve Toplenszki, Turbucz, Osváth.

Farkas Béla: Javuló játék, nagyobb akarat.


Létavértes–Volán-Sényő 1–1 (0–0)

Létavértes, 200 néző, v.: Nagy V. Sényő: Hegyes – Rubóczki, Barkaszi, Leskó, Barna, Asztalos, Várnai (Pljutyinszkij), Fekete (Knoblok), Kiss T. (Homonyik), Nyisztor, Gégény. Edző: Brekk János.

Gól: Berecz (61.), illetve Leskó (60.). Jó: Hegyes, Leskó, Asztalos, Barna.

Brekk János: Ugyan mi szereztünk vezetést, de mivel az ellenfél tizenegyest is hibázott, ezért a döntetlen reálisnak mondható.


További eredmények:

Balmazújváros–Abaújszántó 4–3, Hajdúböszörmény–Bőcs 1–2, Hajdúnánás–Hajdúdorog 2–0. Szabadnapos: Szakoly.


Tabella:

1. Hajdúböszörmény 10 8 - 2 24- 8 24
2. Bőcs 10 7 3 - 25-10 24
3. Abaújszántó 11 7 - 4 32-21 21
4. Tuzsér 10 6 2 2 20-12 20
5. Volán-Sénycí 11 4 4 3 21-17 16
6. Szirmabesenyő 10 4 3 3 20-16 15
7. Hajdúnánás 10 4 3 3 15-12 15
8. Rakamaz 10 4 1 5 14-10 13
9. Ibrány 11 3 4 4 19-16 13
10. Balmazújváros 11 4 1 6 22-20 13
11. Létavértes 10 3 4 3 13-13 13
12. Mád 10 2 3 5 8-16 9
13. Hajdúdorog 10 3 - 7 15-27 9
14. Szakoly 10 2 3 5 11-25 9
15. Vásárosnamény 10 - l 9 10-44 l

 

Fel Következő