1. forduló (2003.08.20)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Ibrány-Hajdúdorog

Németh Károly, ibrányi edző: - Átalakulóban lévő csapatunk nagyon becsületesen készült az utóbbi időszakban és nagy várakozással tekint a bajnoki rajt elé. Mivel a város alapításának tizedik évfordulója is szerdán esedékes, ezért az ünnepi rendezvények részeként játszott találkozót alighanem óriási érdeklődés kíséri majd. Mindenképpen győzelemmel szeretnénk kezdeni, mégha ellenfelünk tavaszi mutatói lényegesen jobbak is voltak, mint a mi csapatunké. Sajnálattal kellett fogadnunk, hogy Ónodira és Karászira hosszabb távon nem számíthatunk, a többi, apró sérüléssel bajlódó játékos felépülésében reménykedem.

Majchrovicséktól győzelmet vár a hazai közönség (Fotó: Racskó Tibor)

Szakoly-Tuzsér

Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - Kezdésnek véleményem szerint a a csoport egyik legjobb csapatát kaptuk, amely a hét végi kupaeredményével igazolta is mindezt. Ennek ellenére a nyitányon szeretnénk megörvendeztetni közönségünket, azokat akik korábban is kitartottak mellettünk és most is bíznak bennünk. Bízom a jó rajtban!

Révész Attila, tuzséri edző: - Természetesen nagyon örültünk a Szolnok legyőzésének, de a továbbjutást értékén kell kezelnünk, és tudomásul kell venni, a bajnoki az más „műfaj". Egy roppant elszánt ellenfélre és nehéz mérkőzésre számítok, amelytől azért is tartunk, mert a szombati összecsapás rengeteget kivett játékosainkból. Ezzel együtt bízom benne, hogy a sikeres főpróbát sikeres rajt is követi.

Volán-Sényő-Vásárosnamény

Brekk János, sényői edző: - Ilyen kor szokták elmondani az edzők, hogy jól sikerült a felkészülésünk és remek a csapat is. Mi nem mondunk semmit, mert úgyis az eredményeink minősítenek majd. Szerettünk volna egy „éles" hazai mérkőzésen bemutatkozni, de a Naményről érkező aggasztó hírek miatt erre kevés esélyt látunk. Abban azért reménykedünk, hogy lesz mérkőzés...

Abaújszántó-Rakamaz

Kiss Miklós, rakamazi edző: - Miként tavaly, ezúttal is a Borsodból érkezett újonc otthonában kezdünk. Egy éve sikerült legyőznünk a későbbi bajnok Putnokot, ami előjelnek nem rossz. Feltérképeztük az ellenfelet, amely jókora önbizalmat szívhatott magába azáltal, hogy a hétvégi kupameccsen helytállt a magasabb osztályú Mátészalka ellen. Nekünk elvileg kész a csapatunk, amelyből viszont Spisákra, Minczérre és Reznekre sérülés miatt nem számíthatunk a nyitányon.

Naményban nincs edző
Hétfőn, vagyis két nappal a start előtt még nem volt trénere a csapatnak. Tóth Szilárd lemondása után ugyanis még nem találták meg az utódot az illetékesek, akiknek képviselője szerint a tisztes helytállásban reménykednek és ígéretet tett arra, hogy a csapat ott lesz a sényői nyitányon
.


Tudósítások, eredmények

Ibrány-Hajdúdorog 4-0 (0-0). Ibrány, 500 néző, v.: Jakkel (Varga, Tóth)

Ibrány: Mudri - Hermann A., Kovács M., Kántor, Csobán - Pámer,  Milka, Bessenyei, Szilágyi (Babják) - Feczkó T. (Korsoveczki),  Majchrovics (Imre). Edző: Németh Károly.

Hajdúdorog: Szőllősi – Magyar, Arany, Bocz – Fodor (Orosz), Lelesz, Tóth (Sándor), Dobi, Kovács – Mangel (Vad), Nagy Sz. Edző: Arany László.

Gól: Majchrovics 2 (47. és 60. perc), Milka (78.), Babják (80. perc).

Már az első félidőben is nagy mezőnyfölényben játszott az Ibrány, de ekkor a zártan védekező ellenfél kapuja előtt a helyzetek még rendre kimaradtak. A második játékrészben aztán régen látott gólgyártás indult be, amely végül a hazaiak megérdemelt sikeréhez vezetett.

Németh Károly: Ellenfelünk nagyon nehezen adta meg magát, szünet után azonban volt egy negyedóra, amikor ellenállhatatlanok voltunk, és ez eldöntötte a meccset.


Gyermekáldás
Bessenyei Gyula, az Ibrány SE középpályása a szezonnyitón büszke apaként léphetett pályára, és jó teljesítménnyel rukkolt ki.

Bessenyei ifjú apaként két gólpasszal jelentkezett (Fotó: Racskó Tibor)

A játékos kislánya, Lili a mérkőzést megelőző napon, augusztus 19-én jött a világra ötven centiméterrel valamint négyezer grammal, és édesanyjával együtt jó egészségnek örvend.


Szakoly-Tuzsér 1-1 (1-0). Szakoly, 400 néző, v.: Nagy V.

Szakoly: Vránszki - Mónus, Burik, Boros, Tardi, Vass (Szemén), Mitrő, Palaga, Fiumei, Ványi (Mányák), Sándor. Játékos-edző: Boros Gyula. Tuzsér: Szőr - Lakatos, Kosz-tyú, Dancs B., Tóth Á., Lupcsa (Iván), Bagin, Gergely, Babjak, Cseke, Petró (Spekker). Edző: Révész Attila. 

Az első félidőben mindkét csapat a biztonságra törekedett, szünet után viszont izgalmasabbá vált a mérkőzés. Végül egy döntetlen-szagú összecsapáson reális eredmény született. Gól: Ványi (28. perc), illetve Kosztyú (11-esből, 60.).

Jó: Palaga, Ványi, Tardi, Vass, illetve Kosztyú, Cseke, Bagin. (Tudósító: Tamás Csaba)

Boros Gyula: Nagyon jó erőkből álló ellenfelünk egy érdekes tizenegyessel egyenlített. Sok sikert kívánunk a Tuzsérnak a kupában!

Révész Attila: Játékosaim érthető okok miatt tompábbak voltak a megszokottnál, mezőnyfölényünket nem sikerült győzelemre váltani.

Abaújszántó-Rakamaz 1-0 (0-0). Abaújszántó, 400 néző, v.: Kiss J.

Rakamaz: Balázsy - Kurucz, Kosán (Galambosi), Székely, Baka, Kovács I. (Papp), Szilágyi (Riczu), Göncz, Kákóczki, Csernijenko, Szécsi. Edzői Kiss Miklós.

Saját magát verte meg a vendégcsapat, amely már az első félidőben négy nagy gólhelyzetet hibázott el, a hazaiak találata előtt pedig ugyancsak hatalmas lehetőséget puskázott el. A rakamaziak mindhárom cseréje sérülés miatt történt. Gól: Jáger (73.). Jó: Kosán, Csernijenko. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Kiss Miklós: A látottak alapján a döntetlennel sem lettem volna elégedett, a vereség miatt pedig ki-fejezetten csalódott vagyok.

Volán-Sényő-V.namény elmaradt

Ahogy azt a naményi vezetők ígérték, a csapat a sok probléma ellenére megjelent a szezonnyitón, csakhogy a többség játékengedély hiányában, a licenccel rendelkező futballistáknak pedig éppenséggel érvényes sportorvosi engedélyük nem volt. Így aztán a hazai szurkolók nagy bánatára két csapat csupán edzőmérkőzést vívott egymással, amelyre a közönség nagyobb része nem is volt kíváncsi.

További eredmények:

Szirmabesenyő-Hajdúnánás 1-1,
Balmazújváros-Hajdúböszörmény 0-3,
Bőcs-Mád 1-1.
Szabadnapos: Létavértes.


Tabella:

1. Ibrány 1 1 0 0 4-0 3
2. Hajdúböszörmény 1 1 0 0 3-0 3
3. Abaújszántó 1 1 0 0 1-0 3
4.-9. Szirmabesenyő 1 0 1 0 1-1 1
Szakoly 1 0 1 0 1-1 1
Tuzsér 1 0 1 0 1-1 1
Hajdúnánás 1 0 1 0 1-1 1
Bőcs 1 0 1 0 1-1 1
Mád 1 0 1 0 1-1 1
10.-15. Balmazújváros 1 0 0 1 0-3 0
Rakamaz 1 0 0 1 0-1 0
Hajdúdorog 1 0 0 1 0-4 0
Volán-Sényő
V.namény
Létavértes

Fel Következő