22. forduló (2004.04.18)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |


Forduló-hangoló

Ibrány (6.)–Volán-Sényő (7.)

Kertész (jobbra) és az Ibrány győzni szeretne

Németh Károly, ibrányi edző: – Úgy érzem, ki-ki mérkőzés következik, mert mindkét csapat felfelé ívelő formát mutat. Az összeszokottság talán a Sényő, a hazai pálya viszont mellettünk szól. A sok sérült és hiányzó (a legújabb a három sárgás Kovács Imre) ellenére szeretnénk tavasszal első hazai győzelmünket megszerezni.

Brekk János, sényői edző: – A két csapat aligha tudja meglepni egymást, a pillanatnyi forma fog dönteni. A mérkőzés háromesélyes, az Ibrány jó formát mutat, igaz, mi is. Temérdek a gondunk, hiszen Kiss Tamás és Haburcsak mellett Gráf is kidőlt a sorból, Göncz pedig három sárga lapos. Ősszel a döntetlen csalódást okozott a számunkra, ezúttal látatlanban elfogadnám ezt az eredményt.


Tudósítások, eredmények

Ibrány - Volán-Sényő 2-0 (0-0).  Ibrány, 500 néző, v.: Kocsis Zs. (Kristán, Balla)

Majchrovics (9) állította be a 2-0-ás végeredményt.

Ibrány: Tuska (Karászi) - Csobán, Kovács M., Kántor, Nagy S. (Bardi), Bessenyei, Milka, Szilágyi (Harsányi), Majchrovics, Korsoveczki, Imre. Edző: Németh Károly.

Sényő: Szabó A. – Rubóczki (Fekete), Barna, Leskó, Matejkó (Madzin), Asztalos, Kiss G., Gégény, Pljutyinszkij, Nyisztor (Várnai), Knoblok. Edző: Brekk János.

55. perc: Imre végezhetett el szögletrúgást a jobb oldalról, a beívelést követően Kántor 8 méterről nagy erővel fejelt a hálóba, 1-0.

82. perc: Bardi indította Imrét, aki egyedül vezette a kapusra a labdát, de ő önzetlenül Majchrovicshoz passzolt, s a gólfelelős nem is hibázott, 2-0.

Jó: Kovács M., Imre, Szilágyi.

Kiállítva: Korsoveczki (81. perc), ill. Knoblok (43.perc), mindketten második sárga lap után.

Rangadóhoz illő kemény játékkal rukkoltak elő a csapatok. Az első félidő végi hazai emberelőny kezdetben nem érződött a játék képén, ám végül az ibrányiaknak sikerült megszerezniük a három ponthoz szükséges találatokat. Az ibrányi siker megérdemelt.

Németh Károly: Nem tudtuk megismételni a múlt hétvégi jó játékunkat, pontatlanabbak voltunk az átlagosnál, így csak nehezen sikerült megszerezni a győzelmet.

Brekk János: Sajnálom a csapatot, mert jól játszottak a fiúk, de a kiállítással elvették tőlünk az esélyt.


További eredmények:

Rakamaz–Hajdúnánás 2–1 (1–0) Rakamaz, 300 néző, v.: Nagy V. Rakamaz: Kanócz – Kurucz, Cap, Baka, Boldog, Riczu, Minczér, Szilágyi, Szécsi (Domokos), Csernijenko, Kákóczki (Papp). Edző: Farkas Béla. Hajdúnánás: Gencsi Nagy Z., Tar, Oborzil, Bartha Fodor, Kondora, Szemán I., Ember (Nagy T., 80.) Mikita, Horváth (Szemán P., 67.). Játékos-edző: Kondora József. Gól: Csernijenko (6.), Kákóczki (65.), illetve Kondora (76.). Kiállítva: Bartha (Hajdúnánás, második sárga lap, 81.). Jó: Minczér, Csernijenko, Baka. Farkas Béla: Gólokkal kellett volna nyernünk, ehelyett szenvedtünk, de legalább törlesztettünk valamit azokkal szemben, akiknek tartozik a csapat.


Vásárosnamény–Hajdúböszörmény 0–1 (0–0) Vásárosnamény, 200 néző, v.: Kascsák. Vásárosnamény: Papp – Hornyák, Tóth Zs., Fejes (Barnai), Bartha, Batka, Kovács G., Horváth Sz., Tóth Sz., Bancsi, Tordai (Gajda). Edző: Tivadar András. Hajdúböszörmény Nagy S. – Turzó, Csatári, Hortó, Lovas – Fórián, Kocsis, Szabó I. (Kovács, 77.), Dobos (Ivánka, 61.) – Nagy Sz. (Siketh, 81.) – Szabadi. Edző: Zolnai Lajos. Gól: Kocsis (70.). Kiállítva: Tóth Sz. (második sárga lap, 81.). Jó: az egész hazai csapat. Tivadar András: Eddig soha nem foglalkoztam a játékvezetővel, de most „gratulálok" neki.


Szakoly–Abaújszántó 3–5 (1–3) Szakoly, 300 néző, v.: Kegyes. Szakoly: Fintor – Mónus, Burik, Holló (Ványi), Tardi, Vass, Fiumei, Capatina, Mitró, Sándor, Boros. Játékos-edző: Boros Gyula. Abaújszántó: Németh – Varga E., Takács L., Soltész Z., Erdősi, Fügei (Jáger), Pachinger, Mató (Paranai), Novák, Homonnai (Balázs), Varga M. Edző: Szlifka Miklós. Gól: Capatina (5.), Mónus (72.), Vass (91.), illetve Mató (18., 30. és 44.), Varga E. (88.), Pachinger (90.). Jó: Capatina, Vass.  Boros Gyula: – Ha öt gólt kapunk, annak csak vereség lehet a vége. Szlifka Miklós: – Összefogva, egymásért remek játékkal emlékeztünk Trombitás Istvánra, volt játékosunkra.


Tuzsér–Szirmabesenyő 0–1 (0–0) Tuzsér, 300 néző, v.: Krassowsky. Tuzsér: Bata – Lakatos, Kosztyú, Tóth Á., Lupcsa (Iván), Szabó I., Herczku (Dancs), Bagin, Petró (Spekker), Cseke, Babjak. Edző: Révész Attila. Szirmabesenyő: Roza – Geszti, Lázár, Kerényi (Nagy Cs.), Balogh P., Márton, Tamás, Barsi, Lasztóczi (Madaras), Tóth G. (Balogh R.), Pap. Edző: Zupkó Mihály. Gól: Pap Zs. (52.). Révész Attila: – Rangadóhoz méltó mérkőzésen, a vendégcsapat a második félidei játéka alapján rászolgált a győzelemre. Zupkó Mihály: – Az első félidő felétől a mi játékunk érvényesült, és a végén akár nagyobb gólarányú győzelmet is arathattunk volna.


Bőcs–Balmazújváros 3–0 Bőcs, 300 néző. V.: Kiss. Bőcs: Molnár T. – Simon, Szakszon, Molnár Zs., Penti (Irhás), Fink, Török (Nagy), Vass, Sipos, Lippai, Gaál (Zsarnai). Edző: Tóth László. Balmazújváros: Glutzer – Vaszilkó I., Fige, Dobi, Szabó I., Babotan (Rédai), Arany, Bajusz (Murák), Angyalos, Vaszilkó A. (Kiss A.), Nagy. Edző: Arany László. Gólszerző: Vass (1-0) a 39., Lippai (2-0) az 51., Vass (3-0) a 82. percben. Jók: Lippai, Simon, Vass, Sipos, Zsarnai, ill. Glutzer, Angyalos, Arany. Tóth László: – Az első tíz perc unott játékát követően végig a kezünkben tartottuk a játék irányítását. Az ellenfél és mi is a játékkal foglalkoztunk, és így egy remek vasárnap délutánt szereztünk szurkolóinknak. Arany László: – Változatos és jó iramú találkozón a csúszós talajhoz jobban alkalmazkodó és a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten nyert.


Mád – Létavértes 1-0 (1-0) Mád, 200 néző. V.: Takács. Mád: Lövei – Osváth, Szabó Zs., Haraszin (Tasi), Demkovics (Lója), Toplenszki, Harsányi, Badalik (Karakaszanov), Babos, Fazekas, Buri. Edző: Kőrössy Pál. Létavértes: Hamar – Horváth, Szabó P., Fézer, Tóháti (Suta), Kulcsár, Reznek (Árva), Nagy I., Magyari, Szabó Zs., Nagy Cs. Edző: Garamvölgyi Lajos. Gólszerző: Buri (1-0) a 15. eprcben. Jók: Szabó Zs., Toplenszki, Harsányi, Demkovics, Buri, ill. Tóháti, Nagy Cs., Szabó Zs. Kőrössy Pál: – Végre megtört az átok, jó játékkal sikerült megszerezni a győzelmet, bár ma is sok helyzetet hagytunk ki. Garamvölgyi Lajos: – Volt olyan meccs, ahol gyengébb játékkal győztünk. Most is jól játszott a csapat, de a tipikus egygólos mérkőzésen az egyet most mi kaptuk.


A Hajdúdorog szabadnapos volt.


A bajnokság állása:

1. Bőcs 21 16 5 – 54–17 53
2. Hajdúböszörmény 20 13 1 3 40–15 49
3. Szirmabesenyő 20 12 4 4 41–24 40
4. Abaújszántó 21 12 1 8 51–39 37
5. Tuzsér 21 10 6 5 37–24 36
6. Ibrány 21 9 6 6 37–24 33
7. Volán-Sényő 21 8 6 7 37–30 30
8. Hajdúnánás 20 6 6 8 26–26 24
9. Rakamaz 20 6 4 10 25–26 22
10. Létavértes 20 5 8 7 22–27 22
11. Mád 21 6 4 11 20–33 22
12. Hajdúdorog 20 7 – 13 27–43 21
13. Balmazújváros 21 6 1 14 31–43 19
14. Szakoly 21 4 7 10 25–40 19
15. Vásárosnamény 20 1 1 18 16–72 4