A kótajiak még próbálkoznak, óvást nyújtanak be (2010.09.27)
Az Ibrány elleni meccset vasárnap 3–1-re elveszítő Kótaj vezetői az ellen tiltakoznak, hogy az ibrányi Szilágyi Viktor neve nem szerepel a jegyzőkönyvben.
A Kótaj–Ibrány (1–3) NB III-as megyei rangadón a hosszabbításban is született egy gól, de a 95. percben jegyzett Imre Győző-találattal sem ért véget a mérkőzés. A veretlenségüket – a pályán – elveszítő kótajiak ugyanis megóvták a mérkőzést.
– Most fogalmazzuk az óvást, amit még a hétfői napon be is nyújtunk a szövetség felé – jelentette be Orosz Mihály kótaji polgármester és egyesületi elnök. – Hogy mit vitatunk? Az ibrányi 11-es számú játékos jogosulatlan szerepeltetését. A mérkőzés végén kiadott jegyzőkönyvben ugyanis nem szerepel Szilágyi Viktor neve, akit jól ismerünk, hiszen kótaji srácról van szó.
Azt is tudjuk, hogy a meccs előtti összeállításban még benne volt Szilágyi Viktor, de amit végül kiadtak a játékvezetők, abban a névsorban már a mi játékosunk, Bodnár Gábor neve van feltüntetve az ibrányi oldalon. Úgy tudjuk, hogy az ominózus cserénél is a 11-es szám szerepelt az asszisztensnek leadandó lapon, mégsem ő jött le a pályáról, hanem Szabó Mihály. Ezek után joggal gondolhatjuk, hogy az érintettek nem akarták firtatni Szilágyi Viktor szerepét, ezért kerülhetett a kezünkbe egy manipulált jegyzőkönyv. Mi nem ahhoz a jegyzőkönyvhöz adtuk a kódunkat, amely végül elkészült.
Miről is van szó?
Az NB III-as mérkőzéseken tavaly óta kötelező az elektronikus jegyzőkönyv, amelyet a csapatok képviselői a meccs előtt maguk töltenek ki, a lefújás után pedig a játékvezetők rögzítik a változásokat (cserék, gólok, sárga és piros lapos figyelmeztetések). Mi magunk is szembesültünk a kezdés előtti adatokat, abban még valóban szerepel Szilágyi Viktor neve. A meccs után már Bodnár Gábor az ibrányi 11-es játékos, aki valójában a Kótajban szerepelt, 8-assal... Sőt, volt egy köztes állapot, egy ideig úgy voltak elérhetőek a világhálón az adatok, hogy az 55. percben lebonyolított cserénél Bodnár Gábor helyére jött be Reszler Zsolt az ibrányiaknál. Ezt végül módosították, és a valóban lecserélt, majd kiállított Szabó Mihály neve került be abba a mezőbe.
A történtek után a játékvezetők felé három kérdéskör merül fel: 1. Az ibrányi cserelapon valóban annak a játékosnak a száma szerepelt-e, aki lejött a pályáról? Ha nem, miként engedte lebonyolítani a cserét az egyes számú asszisztens, Tőkés Róbert (mert engedte, ez a fotónkon is látszik)? 2. Valóban Szabó Mihálynak mutatta-e fel a piros lapot Gulyás László játékvezető (a fotónkon mintha úgy látszana, hogy piros lappal a kezében az ibrányi cserekapusra, Tóth Norbertre mutat)? 3. Hogyan kerülhetett a jegyzőkönyv ibrányi oldalára is a kótaji Bodnár Gábor neve a meccs utánra?
"Tévedtem, amikor felmutattam a második lapot"
– Ami a cserét illeti, utóbb kiderült, hogy az ibrányiak által a kollégámnak leadott cserelapon az szerepelt, hogy a 11-es játékos (Szilágyi Viktor) megy le és a 3-as (Reszler Zsolt) áll be helyette – mondta a történtekről Gulyás László. – A kollégám hagyta, hogy elvégezzék a cserét, majd jelezte, hogy a 9-es játékos (Szabó Mihály) engedély nélkül lejött a pályáról és leült a kispadra. Később kiderült, hogy valójában ő a lecserélt futballista, így akkor tévedtem, amikor felmutattam neki a második sárga lapot és a pirosat is. A kérdés az, hogy mennyire tekinthető hivatalos iratnak a cserecédula.
Úgy tudom, hogy ezt csak a játék gyorsítása miatt alkalmazzák, tehát nem szentírás, ami arra rákerül, többször előfordult már, hogy az edzők változtattak eredeti tervükön. Ez csak azért van, hogy ne az asszisztensnek kelljen jegyzetelnie. Ami a piros lap kiosztását illeti, lehet, hogy a fotón nem úgy látszik, de én a cserepadon ülő 9-es játékosra mutattam fel, és őt is állítottam ki. A jegyzőkönyv helytelen kitöltésével csak most szembesülök, ez adminisztrációs hiba, amit a meccs utáni kapkodás, a cserével kapcsolatos mizéria okozhatott.
Nem olvasták össze a jegyzőkönyvet
Ha a csapatok képviselői kérik, akkor össze szoktuk olvasni a jegyzőkönyv adatait, ez most nem történt meg. Szó sincs manipulációról, a szövetség központjában kérni fogjuk a lezárt jegyzőkönyv feloldását, és akkor javítani fogjuk a hibát, így Szilágyi Viktor neve visszakerülhet a helyére.
A manupuláció lehetőségét az ibrányiak is elutasították, Szilágyi Viktor jogosultan lépett pályára, a meccs után pedig már csak a játékvezető kezeli a jegyzőkönyvet. Az ominózus cseréről Vígh Sándor szakosztályvezető annyit mondott, hogy eredetileg kettős cserére szánták el magukat, amin változtattak, és mivel Szabó Mihály jelezte, hogy sérült, végül ő jött le a pályáról. A jegyzőkönyvbe ez a változtatás már jól került be – igaz, közben a kiállítás sorsára jutott a labdarúgó...
(Bodnár T. - SZON)