Az óvást követően még nincs döntés (2010.10.06)
Az NB III. Tisza-csoport versenybizottsága elé került a Kótaj óvása, amely a szeptember 26-án játszott, Ibrány elleni mérkőzésre (1–3) vonatkozott. A több vitás játékvezetői döntéssel tarkított találkozó kapcsán a vesztes fél a jegyzőkönyv manipulációjára vonatkozóan nyújtotta be a mérkőzés újrajátszására vonatkozó kérelmét, hiszen a lefújás után a játékvezető által kiadott okmányból ibrányi oldalon hiányzik a kilencven(öt) percet végigjátszó Szilágyi Viktor neve (az csak bonyolítja a helyzetet, hogy az ő helyén a kótaji Bodnár Gábor neve van feltüntetve, aki a másik oldalon jutott szerephez). Szerdán a versenybizottság Debrecenben hallgatta meg mindkét fél, tehát a kótajiak és az ibrányiak álláspontját, de mivel Gulyás László játékvezető nem tudott részt venni a tárgyaláson, érdemi döntés nem született. Nem kaphattak választ
– A játékvezető munkahelyi okok miatt nem tudott jelen lenni a meghallgatáson, így nem kaphattunk választ arra a kérdésre, hogy miként cserélődött ki a két név a meccs után – mondta Csende Sándor, a versenybizottság elnöke. – Enélkül nem hozhattunk döntést. Így sem volt felesleges az összejövetel, hiszen mindkét fél álláspontját megismertük, azt is tisztáztuk, hogy Szilágyi Viktor játszott a meccsen, még a kótajiak is elismerték, hogy a meccs előtti változatban még szerepelt a neve a jegyzőkönyvben. A játékvezető bizottság előtti meghallgatására egy héten belül sort kerítünk, azután hozzuk meg az elsőfokú döntést.
A kérdésre, hogy más vitatott esetek (a szabálytalanul lebonyolított csere és az ibrányi Szabó Mihály kiállítása) nem került-e napirendre, Csende Sándor azt felelte, hogy ezek nem képezték az óvás tárgyát, ráadásul a játékvezető ellenőri jelentés sem vonatkozott arra, hogy Gulyás László műhibát követett volna el. A tévedések pedig ugye nem szankcionálhatók. Mindenesetre talán nem a véletlen műve, hogy Gulyás László és első számú asszisztense, Tőkés Róbert neve azóta nem tűnt fel az NB III-as mérkőzések játékvezetői küldésében...
(Bodnár T. - SZON)