Vasárnap hazai pályán a Tuzsér ellen kezdünk (2011.03.04)
2011. március 6-án, 14:30-kor hazai pályán a Tuzsér ellen kezdődik csapatunk számára a tavaszi idény
Hazai pályán legutóbb 1–1-es
döntetlen született (Fotó: Kassai A.) |
Ibrány (10.)–Tuzsér (12.)
Kató István, ibrányi edző: – Eddig is, de a mostani helyzetünkben főleg jár a köszönet a város önkormányzatának, azért, hogy a pillanatnyi feltételeket biztosította a csapat számára. A felkészülési időszakban az új vezetőség, a játékoskeret nagy erőfeszítéseket tett a minél eredményesebb szereplés és a jó bajnoki rajt érdekében. Bizakodó vagyok és meg akarjuk nyerni az első tavaszi mérkőzésünket!
Révész Csaba, tuzséri edző: – Nagy változások történtek a téli szünetben, hiszen heten távoztak és kilencen érkeztek, utóbbiak zömében fiatalok. A felkészülési mérkőzések eredményei alapján megjósolni is nehéz, hogy mire lesz képes a megfiatalított csapatunk, és mennyi idő szükséges ahhoz, hogy összekovácsolódjunk. Mourinho egy év türelmet kért ahhoz, hogy az eredményeket számon kérjék rajta, nekünk viszont ezzel kell szembenézni hétről hétre. A Tuzsér mégsem a Real Madrid...