Tíz szabolcsi csapat a Tisza-csoportban (2011.07.28)

Valamennyi, azaz a tíz indulásra jogosult együttes változatlanul a Tisza-csoportban szerepelhet.

Bár nem verték nagy dobra, információnk szerint mutatkozott rá némi esély, hogy az érintettek közül valamelyik gárda kikerül a megszokott közegből, tekintettel a hézagos indulói létszámra. Ebből – ezt alighanem senki nem bánja – nem lett semmi. Egyébiránt, erről korábban beszámoltunk, a Tisza- és a Mátra-csoport idejekorán „megtelt”, ellenben a legfőbb problémát az Alföld-, Bakony-, Dráva-csoport akadtak kiadó helyek. A lényeg: a Magyar Labdarúgó Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén téma volt az NB III-as bajnoki rendszer – a testület végül döntésre jutott. Eszerint jóváhagyta az Amatőr Bizottság javaslatát, továbbra is hat csoportban küzdhetnek a csapatok.

A Tisza csoportba sorsolt szabolcsi különítményhez négy hajdúsági egyesület csatlakozott: a megyei bajnokként feljutó Debreceni EAC mellett a második vonalból lecsúszó Hajdúböszörmény számít újoncnak.

Továbbá két borsodi gárdával teljes a mezőny. Utóbbiak közül a Cigánd régi jó ismerős, az elmúlt évadban is a riválisok közé tartozott, olyannyira, hogy az utolsó pillanatig hajtott az aranyra, míg a Sárospatak frissen debütál. Így tevődik össze a tizenhatok társasága.

Az indulók vázolt összetételéből az is kiderül: az élvonalban szereplő Diósgyőr második számú legénységét nem ide osztották be – a szomszédos „Mátrában” lép színre.

A Tisza-csoportba sorolt tizenhat csapat listája:

Baktalórántháza VSE, Ibrány SE, Kótaj SE, Nagyecsed RSE, Nyírbátor FC, SE Kemecse, Tiszakanyár SE, Tiszalök VSE, Tuzsér SE, Várda SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye).

Cigánd SE, Sárospatak TC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye).

Debreceni EAC, Hajdúböszörményi TE, Hajdúszoboszlói SE, Létavértes SC '97 (Hajdú-Bihar megye).

(Forrás: KM-sport)