Szurkolói találkozó a Művelődési Központban (2011.08.17.)
Bemutatták a csapat új játékosait |
Augusztus 16-án, kedden tartotta szurkolói ankétját az ibrányi labdarúgócsapat. A találkozón a vezetőség értékelte az elmúlt fél év teljesítményét mind a pályán, mind azon kívül.
Először ifj.
Trencsényi Imre értékelte a csapat eredményeit, majd Móré Zoltán
elnök úr tájékoztatta a szurkolókat a keret változásairól.
Ezt követően Sipos Tibor klubmenedzser vázolta az éves célkitűzéseket.
Említést tett a gazdasági stabilitás megalapozásáról, valamint megfogalmazta, mi
szükséges ahhoz, hogy csapatunk sikeres legyen az elkövetkezendő időkben, és az
anyagi háttér is biztosabbá váljon.
Negyedik napirendi pontként az utánpótlás került a középpontba. A vezetőség új
alapokra kívánja helyezni a fiatalok nevelését, ezt Kántor Zsolt csapatkapitány
és utánpótlás-vezető vázolta fel. Ismét elindul a Bozsik-program, melyben
városunk csapatai is tevékenyen részt vesznek.
Az edzői kar is jelentősen megváltozott:
U-7: Tilki Mihály
U-9: Tóth Norbert
U-11: Papp Ákos
U-13: Hegedűs Csaba
U-17: Kántor Zsolt
U-19: Bíró Csaba
Ezúton szeretnénk jelezni, hogy minden fiatal labdarúgó-palántát szeretettel
várunk!
Végezetül a szurkolók kérdezhettek a vezetőktől, játékosoktól.
Az Ibrány SE NB III. 2011/2012-es őszi szezon játékoskerete:
Kapusok: Bacskai
János, Pécsi Viktor, Tóth Norbert
Védők: Boros István, Hruska Árpád, Kántor Zsolt, Kovács Mihály, Papp
Ákos, Tilki Mihály, Turóczi Mihály, Zé Carlos
Középpályások: Balogh Alex, Cafu, Horváth Norbert, ifj. Kató István,
Kléninger László, Kövér Gergely, Palcsák Zoltán, Reszler Zsolt, Szilágyi Viktor,
Tóth Zsolt
Támadók: Balla Krisztián, Fodor Gergő, Illak Ádám, Imre Győző, Reinaldo