Célok, lehetőségek az ibrányi sportéletben (2011.11.02.)
Merész célokat tűzött maga elé az év elején újjáalakult ibrányi sportvezetés. Az eddigi eredményekről Sipos Tibor klubmenedzser nyilatkozott.
• Milyen körülmények között indult a vezetőség
munkája?
- Rendkívül nagy ambícióval kezdtünk neki az őszi szezonnak. Rengeteg ötletünk
volt arra vonatkozóan, hogy hogyan fogjuk össze az ibrányi sportot, adjunk
szórakozási lehetőséget a közönségnek, célokat az utánpótlásnak. A vezetőség
felkészültsége, tapasztalata a garancia arra, hogy egy egységes tömeg- és
versenysportot képes létrehozni, fenntartani, mivel vezetői, sportolói múlttal
rendelkeznek. Mindenki érzi, hogy milyen nehéz ebben a gazdasági környezetben a
megszokott szinten élni. Az egyesületet fenntartó önkormányzat lehetőségei is
csökkentek, ezért jóval kisebb költségvetésből kellett nekifognunk a feladatok
elvégzéséhez. Ezúton köszönöm a képviselő-testület eddigi bizalmát, támogatását,
mert ők már látják azokat az eredményeket, amelyekről később ejtek szót.
• Milyen célkitűzésekkel indult az Ibrány SE az őszi szezonnak?
- Összefogni a városi sportot, megfelelni a városvezetés elvárásának, hogy
lbránynak legyen NB III-as felnőtt futballcsapata. Miért fontos ez? Mert ez adja
az utánpótlásnak a motivációt, és a helyi sportélethez mindig is hozzátartozott
a futball. Nem utolsó sorban, az egészségre nevelés alapja a tömegsport.
Meghatároztunk rövid-, közép- és hosszú távú célokat, amelyet a szurkolói
ankéton be is mutattunk a szép számmal megjelent érdeklődőknek.
Rövidtávú céljaink (1-2 hónap): Első fő célunk, feladatunk az, hogy a felnőtt
csapatot a lehetőségeink szerint átszervezzük és fenntartható, tiszta,
átlátható, munkára alkalmas viszonyokat teremtsünk. A nyáron elfogadott
sporttörvény lehetőséget adott arra, hogy pályázzanak támogatásra a törvényben
meghatározott látvány csapatsportok. Célunk volt, hogy elinduljunk ezen a
pályázaton, és az Ibrány Sportegyesület támogatást szerezzen az
utánpótlás-nevelés és a felnőtt futball részére. Az idei szezontól folytatódott
a labdarúgásunk felemelésére létrehozott Bozsik-program, amit az egyesület
keretein belül szerettünk volna kézben tartani, lebonyolítani, és az ezzel járó
előnyökkel erősíteni a saját utánpótlás-nevelésünket.
Középtávú céljaink (3-6 hónap): A szakmai munka erősítése, képzések,
csapategység erősítése, az edzői gárda összefogása. Teljesítményértékelés
bevezetése a csapatoknál, támogatók bevonása az egyesület munkájába, közös
együttműködés alapjainak meghatározása. Fő szempont, hogy a támogatások az előre
meghatározott helyre kerüljenek, és a támogatás fejében jó teljesítményt, ezzel
reklámot kapjanak a partnereink. Az új csapat erősítse meg helyét a tabellán.
Hosszú távú céljaink: A sportágakat az egyesület égisze alá behozni (kosárlabda,
röplabda, úszás, lovaglás stb.), s ha van rá igény, újabb szakosztályokat
indítani. A felnőtt futballcsapat a tabella első felébe érjen a szezon végére.
Újabb pályázatok beadása.
• Hol tart most az egyesület a munkában?
A szeptemberi időpont előtt sikerült benyújtanunk sportfinanszírozásra egy 25 M
Ft-os pályázatot. Ez főként az utánpótlás-nevelésre lesz fordítva. Ez csak egy
keret, amit a cégek társasági nyereségadójából kell feltölteni. Itt számítunk a
helyi cégek együttműködésére, hogy ki tudjuk használni a teljes keretünket. Ez
nem szponzoráció! Az állam így előlegezi meg a támogatást.
A teljesen átalakult csapat nehezen vette az első akadályokat a kezdést
követően, és ebből a nehézségekkel teli hullámvölgyből még most sem tudtunk
kilábalni. Ennek számos oka van, de azt gondolom, hogy messzemenő
következtetéseket nem kell még levonni az eredmények alapján, mivel a szakmai
munka még nem ért véget. Azon dolgozunk, hogy az önkormányzat által kitűzött
célt tudjuk tartani, és a csapat NB III-as szereplését biztosítsuk.
A munkakörülményeken javítottunk, az eszközeinket gyarapítani tudtuk. A
centerpálya felújításra szorult, szükséges volt egyes részeken gyeptéglát
cserélni, hengerelni, a mélyebb részeket feltölteni. Most a pályát körülvevő
korlátok festése folyik, mely ugyancsak karbantartásra szorult. A támogatóink
segítségével új csapatmezeket, és az edzésmunkához elengedhetetlen
edzőfelszereléseket szereztünk be mind az utánpótlás, mind a felnőtt csapat
számára. A hét közben kilátogató szurkolók azt is láthatják, hogy egyszerre több
korosztály munkáját irányítják az utánpótlásedzők.
Sikerült a Bozsik-programot az Ibrány Sportegyesület égisze alá szervezni.
Vezetője Kántor Zsolt, aki Móré Zoltánnal közösen színvonalas utánpótlástornákat
szervezett. Már most láthattunk több olyan gyereket, akik tehetségesek, és
remélhetőleg felnőtt bajnoki mérkőzésen városunkat fogják képviselni.
Szeretnénk a kitűzött céljainkhoz a támogatást továbbra is élvezni, mind a város
vezetése, mind a szurkolók és támogatóink részéről, mert olyan munkát kezdtünk
el, ami nem hoz gyümölcsöt egyik napról a másikra, de a végeredmény tetszetős
lesz. Az egyesület vezetősége új utakon haladva, a teljes sportot kívánja együtt
kezelni, és nem csak a felnőtt sportot. Az utánpótlásnak példaképeket, célokat,
lehetőségeket kell állítani. Szeretném, ha azt éreznék, tapasztalnák a gyerekek,
hogy szintről szintre haladva lehet magasabbra jutni. Feladatunk, hogy az
utánpótlást közelebb hozzuk a felnőtt csapathoz, és az átjárhatóságot
támogassuk. Ennek érdekében, ha kell, összefogással, de az NB III-ban kell
tartani a felnőtt csapatot, mert a végső célt nem vehetjük el a gyerekektől.
Nagyon fontosnak tartom, ha valaki elkezd sportolni, a befektetett munka,
eredmények alapján ne azt érezze, hogy elfecsérelt idő, energia, és zsákutca
volt az egész, hanem találjuk meg közösen a további lépéseket.
Kiss Sándor