Immár hivatalos: a Várdáé a három pont (2011.11.02.)
A fegyelmi bizottság által meghozott döntés jogerőre emelkedett.
Szerdán megszületett a végleges döntés az Ibrány–Várda SE NB III-as labdarúgó-mérkőzés ügyében. Mint ismert, a két csapat bajnoki találkozója a 2. fordulóban, augusztus 28-án, 2–1-es hazai vezetésnél idő előtt véget ért, ugyanis a 72. percben rendbontás miatt Nazsa Tamás játékvezető nem engedte folytatni a mérkőzést. A Tisza-csoport versenybizottsága első fokon a rendező ibrányiak felelősségét állapította meg, és a mérkőzés három pontját, 3–0-ás gólkülönbséggel a Várda SE javára igazolta.
Az ibrányi fellebbezést a Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága elutasította, így a Tisza-csoport fegyelmi bizottsága szerdán jogerőre emelte az elsőfokú határozatot, ami szerint a Kisvárdát illeti meg a három pont. Az ibrányi sportszervezetet írásban figyelmeztették a rendezési hiányosságok miatt, mindemellett az egyesületnek a hátralévő két őszi hazai mérkőzésére saját költségen szövetségi ellenőrt kell fogadnia.
Az eredményt meghatározó döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.