Az ezüstérem biztos bennmaradást jelent (2012.07.11.)
A Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ) elhatározták, hogy a 2013/2014-es kiírásra alaposan megreformálják a bajnoki rendszert. A változások az NB II-es és az NB III-as sorozatokat, illetve ebből adódóan a megyei bajnokságokat is nagyban érintik.
A terv az, hogy 2013 őszétől kezdve az eddigi kettő helyett egy NB II-es és a hat helyett három NB III-as csoportban versenyezhetnek a futballcsapatok - egyenként tizenhatos létszámmal. Vagyis a következő bajnokság végén az élvonal és a másodosztály közötti mozgás nem változik: a Keleti és a Nyugati-csoport első helyezettje feljut, az NB I-ből pedig a 15. és 16. helyezett csapat kiesik.
Hanem érdekesebb, hogy mi vár a többi NB II-es társaságra… Nos, a versenykiírás szerint a „2012-2013. évi NB II. két csoportjának 2-5. helyezett csapata résztvevője a 2013-2014. évi NB II. osztályú bajnokságnak, továbbá a 6-8. helyezett csapatai, illetve a 2012-2013. évi NB III. hat csoport feljutó csapatai osztályozó mérkőzéseinek győztesei.” Bonyolítja a helyzetet, hogy „NB I-es sportszervezet tartalékcsapata nem játszhat osztályozót. Amennyiben a 6-8. helyek valamelyikén NB I. tartalékcsapat végez, akkor a 9-11. helyezett csapatok játszanak osztályozót.” Vagyis a következő évi NB II-es tagsághoz az első öt, pontosabban a másodiktól az ötödik helyezett között kell végezni, de amennyiben mondjuk a DVSC-DEAC is tagja ennek a bolynak, akkor a hatodik helyezés is üdvözítő. Más kérdés, hogy mennyire veszik majd komolyan a bajnokságot az NB I-es klubok tartalékcsapatai, amennyiben tudják, hogy a következő, „összevont” NB II-es sorozatban már nem szerepelhetnek. Az viszont jól látszik, hogy a 9. helyezettől lefelé biztosan kiesnek a csapatok az NB III-ba, ahol ugyancsak a felére csökken a jogosultak száma, tehát amúgy is drasztikus leépítés várható.
Nézzük meg, hogy egész pontosan milyen és hogyan áll össze a mezőny: „ A 2012-2013. évi NB II. két csoportjának 6-8. helyezett csapatai, illetve a 2012-2013. évi NB III. hat csoport feljutó csapatai osztályozó mérkőzéseinek győztesei NB II-esek, a vesztesek NB III-asok lesznek.
A 2012-2013. évi NB II. két csoportjának 9-16. helyezett csapata kiesik a 2013-2014. évi NB III. bajnokságba, míg az NB III. hat csoportjának 2. helyezett csapata résztvevője a 2013-2014. évi NB III. osztályú bajnokságnak.” Van még tovább is: A 2012-2013. évi NB III. hat csoportjának 3-5. helyezett csapatai és a hat csoport két legjobb 6. helyezett csapata (20 csapat) és a megyei, illetve budapesti I. osztályú bajnokságok 1. helyezett csapatai (20 csapat) osztályozó mérkőzéseinek győztese résztvevője a 2013-2014. évi NB III. osztályú bajnokságnak.
A párharcok vesztesei, illetve a hat csoport négy rosszabb hatodik helyezettje értelemszerűen elbúcsúzik az NB III-tól. Vagyis egyenes ágon csak a második helyezettek érezhetik majd magukat „bennmaradónak”...
Mindez azzal járhat, hogy az utóbbi években tíz csapat feletti szabolcsi NB III-as gárdák száma is alaposan megcsappan. Márpedig ennek az lesz a következménye, hogy a megyei I. osztályból is többen alászállnak a megye kettőbe, és így tovább.
A hírek szerint 84 jogosult sportszervezet nevezését fogadta el az amatőr bizottság, amely kimondta: létszámfeltöltésről szó sem lehet. Ez pedig azt jelenti, hogy hat, egyenként 14 csapatos csoportot alakítanak ki.
(Forrás: VK)