Az "Évad futballcsillagai": újabb ibrányi siker! (2012.08.06.)

A Kelet-Magyarország olvasóinak szavazatai alapján az NB III-as kategória győztese az Ibrány SE játékosa, Kántor Zsolt, a második pedig a csapattárs, Tóth Norbert!

Az NB III-as mezőnyben található az egyetlen duplázó: az ibrányi Kántor Zsolt ugyanis megvédte címét. Külön öröm, hogy a második helyezett a szintén ibrányi játékos, Tóth Norbert lett!

– Mondhatom, az előző évi sikerem meglepetésként ért, ez pedig nagyon nagy meglepetés – fogalmazott a 31 éves címvédő. – Az igazsághoz tartozik, a Várda SE és a Nyírbátor fej-fej melletti küzdelmet vívott a bajnoki címért, így persze azt gondoltam, a két csapatból kerül ki a győztes, elvégre Hegedűs Tibor, illetve Nagy Dávid is megérdemelte volna. Mi a bennmaradásért harcoltunk,  éppen ezért ért váratlanul, hogy ismét nyertem. Ráadásul az Ibránnyal is elértük célunkat, ami esetünkben nyugodtan állíthatom, nem kis eredmény.