Még hiányzott a rutin (2013.12.23.)

Varga Attila értékelte a futballcsapat őszi szezonban nyújtott teljesítményét.

Sok újoncot avattunk, és jómagamat is ide számítom, mert régen dolgoztam felnőtt csapatnál vezetőedzőként – kezdte mondanivalóját az ibrányi tréner.

A fiatalok átestek a tűzkeresztségen: akadt, aki bizonyított, másoknak ez kevésbé sikerült. Valósan tizennyolc gólt kaptunk, ebből hetet szereztek akcióból az ellenfelek, ami azt gondolom, nem rossz mutató, a pontrúgások hárítása viszont megoldandó feladat.

A rutintalanságnak tudom be, hogy nem volt olyan mérkőzés, amelyen ne lett volna minimum három helyzetünk, de rengeteget hibáztunk. A hazai vereségek dacára nem éreztem azt, hogy a publikum a fejünket akarta venni, mert a játék valamennyi alkalommal elfogadható volt.

Egyébként érdekes, a legvisszafogottabb teljesítményt a Tiszakanyár ellen 5–0-ra megnyert meccsen mutattuk. Ilyen a foci… Azt már csak halkan jegyzem meg, a Dombrád ellen legalább tíz ziccert dolgoztuk ki, mégis kikaptunk. A felállt védelemmel szemben szenvedtünk, ilyen esetben szükséges a megfelelő a dörzsöltség, ehhez pedig több tapasztalatra van szükség. Idegenben érvényesült a kontrajátékunk, no meg gyakrabban fordult elő, hogy mi szereztük az első gólt, ami azért nem elhanyagolható tényező.

Talán kedvezőbb periódust is kifogunk tavasszal, bár én a melóban hiszek, a szerencséért ugyanis meg kell dolgozni! Szeretnénk két-három játékost igazolni, nem titok, fiatalok érkezését tervezzük. Az is nyilvánvaló, nem a mezőny hátsó felében akarunk zárni. Abban szinte biztos vagyok, előre tudunk lépni a tabellán, mert több van a csapatban, ráadásul mindenki rutinosabb lesz, köztük én is.


Az Ibrány megyei I. osztályú csapatának mutatói:

A bajnoki állás: 9. Ibrány 16 7 2 7 31–20 22 (-1)

Hazai pályán: 8 4 1 3 17–9 13
Idegenben: 8 3 1 4 14–11 10

A házi góllövőlista
8 gól: Balázsi Péter.
4 gól: Kiss Péter, Reinaldo, Veress László.
3 gól: Flavio, Orosz Dániel, Szaffián Szabolcs.
1 gól: Csizmarik Ádám, Kántor Zsolt.