Alakul az Ibrány SE kerete (2015.07.09.)
A felkészülési időszak során eddig három érkező és négy távozó játékossal számolhat a szakmai stáb. Mivel a bajnokság nyitányáig még van bőven idő, így a keret összetétele természetesen még változhat.
Az egyik érkező Dajka László korábban a Nyíregyháza Spartacus, majd a Nyírbátor színeiben szerepelt, legutóbb az NB III-as Jászberény kötelékéhez tartozott belső védő megszerzésével még szilárdabb lehet a hátsó alakzat. Lukács Bence ugyancsak a Szpariból indult, az előző szezont pedig a Kemecsében húzta le, amelynek tagjaként négy gólt jegyzett. A változatosság kedvéért a támadó is megfordult Nyírbátorban, sőt 2014 tavaszán – kölcsönben – már Ibrányban is, most ismét a Gerliczki Máté irányította legénységnél folyatja. A harmadik újonc Balogh Gyula, akiről persze, mindent lehet állítani csak azt nem, hogy nyeretlen kétéves lenne. A felettébb rutinos, sok nagy csatát megélt hátvéd Nagyecsedről érkezett, tapasztalata pedig tényleg aranyat érhet.
Mindeközben négy fővel csappant a létszám. Kovács Imre és Kiss Péter – a hírek szerint – a szintén megyei I.-es Tiszakanyárnál köthet ki. A kapus, Vattai Pál a megye kettes Gávavencsellőt választotta, míg Pap Mihály jövője egyelőre kérdőjeles.
Az ibrányi csapat július végén a hajdúnánási Joma Kupán mutatja meg magát, azon a nagyszabású felkészülési tornán, ahol tavaly a második helyen végzett.