Osztályozó az NB III-ért: a Kaposvárral találkozunk (2016.06.07.)
Az NB III-ba jutásról osztályozó dönt, az Ibrány ellenfele a Kaposvár lesz. Az első mérkőzést 2016.06.11-én rendezik Kaposváron.
A Magyar Labdarúgó-szövetségben kisorsolták a megyei első osztályú bajnokok osztályozóinak párosításait. Mivel nem minden megyei aranyérmes vállalja a harmadosztályú szereplést, így hat csapatot kisorsoltak, amelynek nem kell osztályozót játszania.
A sorsolás a PMFC-nek, a Dabas-Gyónnak, a Komáromnak, a Hajdúböszörménynek, a Hévíznek és a Méhkeréknek kedvezett, nekik nem kell osztályozót játszaniuk a feljutásért.
Az Edelény, a Kiskunfélegyháza, a Gázgyár, a Cered VSE, a Bonyhád és a Körmend nem vállalta az NB III-as szereplést, így ők nem is játszanak osztályozót.
OSZTÁLYOZÓ NÉLKÜL FELJUTOTT AZ NB III-BA:
PMFC, Dabas-Gyón, Komárom, Hajdúböszörmény, Hévíz, Méhkerék
OSZTÁLYOZÓK AZ NB III-ÉRT:
Kaposvár–Ibrány
Tiszafüred–Gyirmót II
Iváncsa–Veszprém
Gyöngyös–Mórahalom
A párharcokat oda-vissza vágós alapon rendezik meg, az első meccset június 11-én, szombaton, 17 órától játsszák, míg a visszavágókra június 18-án, szintén 17 órától kerül sor. A párharcok győztesei feljutnak az NB III-ba.
– Nekünk eddig sem adtak semmit ingyen, a jelek szerint ez után sem – reagált a történekre Gerliczki Máté, az Ibrány edzője. – Három csapatot szerettünk volna elkerülni, az egyik a Kaposvár volt. Most már le kell játszani ezt a párharcot: nem tudom az ellenfél mennyire ismer minket, gondolom, csak utánunk néznek, mi viszont maximálisan fel fogunk készülni. Szép stadionban, jó pályán NB I-es futballistáknak érezhetik magukat játékosaim, a visszavágón pedig Ibrányban biztos, hogy nagyon sok néző lesz, a két meccs alapján pedig ki kell harcolni a feljutást! Egyáltalán nem ijedünk meg!