Kupadöntőt játszik az Ibrány! (2018.05.10.)
A Megyei Kupa elődöntőjében legyőztük Sényőt, a megyei I. bajnokát, így a Nagyhalásszal mérkőzhetünk meg a trófeáért.
Meghajolt
a megyei I. bajnoka (is)! Egy fantasztikus mérkőzésen döntetlenre végződött a
Megyei Kupa elődöntője, a tizenegyespárbajt pedig Ibrány nyerte. Jöhet
Nagyhalász!
"Meglepetést hozott a labdarúgó Magyar Kupa második megyei elődöntője."
Ezen sorokkal indítja kurta tudósítását a SZON. És ilyen az, amikor csak
hallomásból írsz valamit a netre. Mert bizony semmiféle meglepetés nem történt.
Adott volt egy sikerre éhes, a sorozatot komolyan vevő csapat és egy jóllakott,
egy megye II-es ellen elég ide a "B" formáció hibájába eső gárda. Ennek a
történetnek törvényszerűen így kellett végződnie.
Sok fórumon elhangzott már, hogy ez az ibrányi CSAPAT gyakorlatilag a 2017-18-as bajnoki rajt előtt kinőtte a megyei II-t - nem lenézve ellenfeleinket. Azt is láthatta ország-világ, hogy abból kiindulni, hogy ez csak egy megye II-es gárda, végzetes hiba - lásd pl. Jászberény. És biztosra veszem, hogy ha ez a CSAPAT ebben az idényben a megyei I. osztályban játszik, akkor most óvatosan az NB III-ról diskurálnának a szurkolók egy sör mellett.
A mérkőzésről csak néhány objektív gondolatot ejtsünk meg! Hogy ez a mérkőzés
"csak" 1–1 lett, az annak is
köszönhető, hogy az ibrányiak kb. 5, míg a sényőiek kb. 2 színtiszta ziccert
hagytak ki góljuk mellett. Mindkét csapat taktikusan játszott, kontrákra
rendezkedett be és végig fegyelmezetten tartották a pozíciókat. A gólok
szépségdíjasok voltak, az oroszrulett idegörlő, a szpíker pedig... Mifelénk
bemondják azt a néhány gólt is, amit az ellenfél szerez.
Sényőnek sok sikert kívánunk az NB III-hoz!
A mérkőzés legjobbjának (nem kisebbítve a CSAPAT többi tagjának érdemét) Kovács Gergőt hozom ki, aki hatalmas mezőnymunkát és szűrőtevékenységet mutatott be. Egyszerűen nem lehetett tegnap fogást találni rajta. És engedjék meg, hogy kiemeljek még egy játékost. Igen, Somogyi Márkot! Azok a könnyek mindent elárultak. Köszönjük!
És köszönjük a CSAPAT minden tagjának, edzőstől, gyúróstól, szakvezetőstől együtt ezt a tegnapi felejthetetlen összecsapást. Erről szól a foci, erre kötelez a kék-sárga mez, ez Ibrány!
És a szurkolók... Mert szurkolók igencsak voltak! És micsoda hangulatot
teremtettek! Május 23-án kék-sárgába öltözve mindenki Nyíregyházára, a Városi
Stadionba! Jöjjön a megye legnagyobb múltú, legpikánsabb összecsapása, az el
clasicok el clasicoja, az örökkön-örökké párharc újabb felvonása, az
Ibrány-Nagyhalász derbi!
Szép volt fiúk, hajrá Ibrány!
Puskás Gyula
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Magyar Kupa Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei elődöntő
Sényő-Carnifex FC–Ibrány SE 1–1 (1–0) 11-esekkel 7-6.
Kemecse, 300 néző. Vezette: Veres (Resán, Papp)
Sényő-Carnifex FC:
Szabó
– Fiumei, Ruska, Ács,
Lukács (Huncsik), Lakatos, Phrakonkham, Burics (Klepács), Fabu (Takács),
Kapacina (Marics), Barcsay (Szilágyi).
Vezetőedző:
Sándor Tamás
Ibrány SE:
Szobonya
–
Vidoven, Deme, Majoros, Csáki, Gergely, Kovács (Kiss P.), Farkas, Somogyi,
Madzin, Kiss T.
Vezetőedző:
Madalina György
Gól:
Lakatos L. illetve
Kiss T.