Edzőváltás (2019.03.25.)
A szerény tavaszi szezonkezdet folyományaként a vezetőség az edzőváltás mellett döntött, Madalina György helyét Kiss Tamás vette át.
Az idény elején bajnokesélyesnek tartott Ibrány
igen szerényen kezdte a tavaszi szezont. A csapat ugyan alaposan megszórta a
kiesőjelölt Tiszavasvárit, de a Tarpával csak döntetlent játszott, viszont
kikapott Balkányban és Nagyecseden is, így a gárda a tavasszal megszerezhető
tizenkét pontból mindössze négyet gyűjtött be. Ezzel visszacsúszott a tabella
ötödik helyére és már hat pont a hátránya az éllovas Mándokkal szemben, igaz, a
csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Ezért az egyesület vezetősége a váltás mellett döntött, Madalina György helyett
Kiss Tamás vette át a csapat irányítását.
– Igen nehéz döntést kellett meghoznunk – szögezte le az elején Trencsényi Imre,
az Ibrány SE elnöke. – Emberileg és szakmailag maximálisan elismerjük Madalina
Györgyöt. Hálásak vagyunk a mesternek azért, mert a legnagyobb bajban nyújtott
nekünk segítő kezet, akkor, amikor mindenki menekült Ibrányból. Egyből
visszahozta a csapatot a megyei első osztályba, komoly eredmények fűződnek a
nevéhez. A megye kettőben vezetésével több mint kétszázharminc gólt lőtt a
csapat, megnyertük a megyei kupadöntőt, főtáblára jutottunk, kiejtettük az NB
III.-as Jászberényt, tehát rövid idő alatt megmutatta, hogy nagyon érti a
szakmáját. Ezeket soha nem fogjuk elfelejteni, azonban az utóbbi idők
eredménytelensége miatt a változtatás mellett döntöttünk, mert az elmúlt
mérkőzéseken nem úgy jöttek az eredmények, ahogy az elvárható lenne a csapattól.
– Ez a játékosállomány többre hivatott annál, mint amit a tabella mutat, úgy
gondoljuk, hogy új impulzusokra van szüksége a társaságnak. A megoldást házon
belül találtuk meg, Kiss Tamás viszi tovább a szakmai munkát, aki
játékos-edzőként vállalta a nem könnyű feladatot.
– Számunkra egy új bajnokság kezdődik a hétvégén, és bízunk benne, hogy ez egy
fordulópont lesz és újra be tudunk szállni a versenybe, ismét tényezői leszünk a
bajnokságnak. Remélem, a csapat újra a régi arcát fogja mutatni, biztos vagyok
benne, hogy a kilátogató szurkolók nem fognak csalódni – zárta gondolatait
Trencsényi Imre.
A keddi edzést már Kiss Tamás irányította, akinek nem idegen ez a szerepkör,
hiszen Újfehértón már belekóstolt ebbe a feladatba.
– Kissé váratlanul ért a felkérés, mert az utóbbi eredménytelenség ellenére úgy
éreztem, töretlen a bizalom a mesterrel szemben. Nagy megtiszteltetés, de egyben
óriási felelősség, hogy a vezetőség rám bízta az együttest. Mindent meg fogok
tenni, hogy felrázzam a csapatot és újra a képességeinknek megfelelően
szerepeljünk. Nagyon nem kell „belenyúlni” a csapatba, apróbb szerkezeti és
taktikai változásokat tervezek. Azt ígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni
annak érdekében, hogy ismét harcban legyünk egy szép helyezésért – mondta Kiss
Tamás, az Ibrány frissen kinevezett trénere.