Újra Megyei Kupagyőztes az Ibrány! (2019.06.06.)
Immár a negyedik Megyei Kupa-döntőt rendezték a nyíregyházi stadionban, ahol a legtovább jutó megyei csapatok találkoztak
Megyei Kupa, döntő
Ibrány–Balkány 4–1 (1–0)
Városi stadion, 600 néző, v.: Paráda R. (Papp I, Piskóczi).
Ibrány: Tóth N. – Csáki J. (Szűcs I.), Pócsi B., Jeddi B., Gergely B., Majoros Á. (Kiss P.), Kovács G. (Farkas M.), Somogyi T., Somogyi M. (Pápa S.), Nagy D. Játékos-edző: Kiss Tamás.
Balkány: Hegyes B. – Csehil, Zagijev, Gelsi L. Potornai M. (Takács Á.), Ohár, Kiss R., Huszár S., Lakatos P., Tóth Z. (Onisziko), Posta N. Edző: Mirgai László.
Gól: Somogyi M., Posta N. (öngól), Somogyi T., Nagy D., illetve Onisziko.
Kiss Tamás: – Gratulálok a csapatnak. Úgy gondolom, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést és szereztük meg a kupát, így méltóképpen fejeztük be az idényt.
Mirgai László: – A vereség ellenére minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, meg becsületesen küzdöttek, helyzeteket dolgoztak ki, ebben az összeállításban ennyire voltunk képesek. Sajnos, mint korábban annyiszor, ezen a mérkőzésen is sújtott bennünket a sors, Potornai Márk súlyos térdsérülést szenvedett, kórházba kellett vinni.
(Forrás: szabolcsfociinfo.hu)