Elhalasztott mérkőzések (2021.03.05)
Elhalasztották az Újfehértó–Ibrány megyei első osztályú mérkőzést, amelyet a hétvégi 18. fordulóban játszottak volna.
A hétvégén koronavírus miatti érintettség, illetve annak gyanúja miatt több mérkőzés is elmarad a megyei bajnokságokban. A találgatások megelőzése érdekében szót kért Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője, aki mint kiderült, sajnálatos módon meglehetősen érintett az ügyben.
– Szeretnénk elsősorban megköszönni az ibrányi sportegyesület minden vezetőjének és Kiss Tamás edzőnek ezt a nagy gesztust, amit tettek felénk – nyomatékosította a szakvezető. – Valószínűleg egy megfázásról lehet szó az esetemben, de ugye ebben a helyzetben fő az óvatosság és így a héten a szabályoknak megfelelően karanténban kellett várnom, amíg tesztelnek. Az első teszt negatív lett, de amíg a második teszteredmény nem jön meg, ugyanúgy érvényben van a karantén. Nyilván a csapat felkészülése nagyban felborult emiatt és a meccsen sem vehettem volna részt, ezért kértük a halasztást, amihez egyből hozzájárult az Ibrány.
(Forrás: szabolcsfociinfo.hu)