Magyar Kupa: még javíthatunk (2022.05.05.)

Csütörtök délelőtt tartották a Magyar Kupa megyei selejtező negyedik fordulójának sorsolását: a két párharc győztese csatlakozik az országos főtáblára jutást az előző körben kiharcoló Balkány, Mátészalkai MTK, Nagyecsed, Újfehértó négyeshez.

Mint ismert az országos színtéren hat együttes képviselheti szűkebb régiónkat. Az előző körben vesztes csapatok – az úgynevezett rájátszásban – a két még kiadó helyért küzdenek május 18-án. A sors fintora, hogy a „nagyok”, vagyis a két első osztályú csapat, a Csenger és az Ibrány egymás ellen játszik, így az is biztossá vált, hogy lesz megye kettes gárda a főtáblán. Ugyanakkor a sorozat ketté vált, a másik ágon szintén két mérkőzést rendeznek aznap, mégpedig a Megyei Kupa-döntőbe jutásért, amelyen a korábbi párharcok győztesei, vagyis a főtáblára már kvalifikált egyesületek lépnek pályára.



Nemrég még bajnoki meccsen találkoztak a csapatok
(Fotó: ifj. Kulcsár Béla)

A továbbjutás valamennyi helyszínen egy mérkőzésen dől el. A vonatkozó szabály értelmében, ha a kilencven perc letelte után döntetlen az eredmény, ez alacsonyabb osztályú együttes továbbjutását jelenti – azonos osztályú ellenfelek esetében tizenegyespárbaj dönt.

Magyar Kupa: megyei selejtező, 4. forduló (a főtáblára jutásért)
Május 18. (kezdés: 17.30 óra): Csenger–Ibrány, Nyírvasvári–Nagydobos.

Megyei Kupa-elődöntő, május 18. (kezdés: 17.30): Újfehértó–Balkány, Nagyecsed–Mátészalka.