Megyei válogatottak tornája (2022.01.20.)

Ha csúszással is, de megrendezik a Megyei Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornáját.

Az eredeti tervek szerint Kisvárda lett volna az északkelet-magyarországi régió házi­gazdája december 3-4-én, ám megyénk a koronavírus miatt elővigyázatosságból mégsem rendezte meg a viadalt. A megméretésnek végül Hajdúszoboszló ad otthont ezen a hétvégén, igaz, a vírushelyzet és az időjárás sem jobb, mint december elején, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor már a klubcsapatok is készülnek, így a válogatottak nehéz helyzetben várhatják a mérkőzéseket.

- Tekintettel kellett lenni a klubokra, hiszen mindenki ilyenkor végzi a felkészülés dandárját, és nem szívesen engedik el azokat a játékosokat, akik meghatározóak a csapatukban - fogalmazott a megyénk válogatottját vezető Lukács Tibor. - Egy edzésen és egy felkészülési mérkőzésen tudtunk részt venni, ezúton is köszönjük az egyesületeknek, hogy erre a két összetartásra, illetve a hétvégi tornára elengedték a játékosaikat.

A novemberben kijelölt kerethez képest különböző okok miatt a Nyíregyháza Spartacus II. játékosai, valamint Osváth Sándor, Bulyáki Krisztián és Gömze Antal sem tud részt venni a tornán. A mieink így is erős kerettel utazhatnak. Válogatottunk a házigazda Hajdú-Bihar, valamint Borsod, Heves és Nógrád megye legjobbjaival mérik össze tudásukat.

- A Heves megyeiek nagyon komolyan készülnek, hiszen november óta több összetartá­son vettek részt, ha jól tudom, legalább három edzőmeccset is játszottak, Nógrád megye hasonlóan, a másik két csapatról egyelőre kevesebbet tudunk, igyekszünk feltérképezni az ő keretüket is. Mind a négy ellenféllel játszunk, az első mérkőzés épp Heves megye ellen lesz. Fel kell kötnünk a gatyát, hogy jó eredményt érjünk el - tette hozzá az edző.

A legutóbbi, két évvel ez­előtti tornán remekül szerepelt a válogatottunk, hiszen négyből három mérkőzést megnyerve a csoport élén végzett. Legalábbis a pályán, csakhogy a Heves-Nógrád összecsapáson egy játékos jogosulatlanul szerepelt, amiért előbbiek óvást adtak be. Ennek helyt adtak a szervezők, így a torna után átalakult a sorrend, a mieink a második helyre csúsztak vissza.

- Most sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint lett volna decemberben, mert a bajnokság végén mindenki tudott volna jönni - vélekedik a tréner. - Tizenkilenc játékossal megyünk, de szombatig is bármi előfordulhat. Jó példa erre, hogy a múlt héten már megrendezték az egyik csoport tornáját, a csapatok tizenhárom-tizennégy fővel vettek részt rajta. Különböző erőállapotban vannak a játékosaink, hiszen valaki kevesebbet dolgozott télen, és van olyan csapat, amelynél nagyon kemény edzésmunkát végeznek, úgy kell jönnie a játékosnak a tornára. Minden nehézség ellenére szeretnénk minél eredményesebben szerepelni és lehetőség szerint megnyerni a tornát, ezzel az országos négy közé kerülni.

Program:

Szombat. 10.30: Heves-Szabolcs. 16.00: Nógrád-Szabolcs

Vasárnap. 13:00: Borsod-Szabolcs. 16.00: Hajdú-Szabolcs.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei válogatott kerete:

Kapusok: Dukát Péter (Újfehértó), Tóth Norbert (Ibrány).

Védők: Prakonkham Adám (Nyírgyulaj), Buka Bence (Ibrány), Csáki József (Ibrány), Szőlősi Patrik (Ibrány), Hudák Máté (Újfehértó), Pallai Gergő (Újfehértó), Pócsi Balázs (Nagyecsed).

Középpályások: Fejes János (Gergelyiugornya), Ohár Román (Csenger), Bodó László (Mátészalka), Huszti Péter (Mátészalka), Kiss Péter (Ibrány), Baglyos Levente (Mándok), Mezei Béla (Nagyecsed).

Csatárok: Terdik Zsolt (Nyírgyulaj), Somogyi Tibor (Ibrány), Papp Csaba (Mátészalka).

Edzők: Lukács Tibor (Nyírgyulaj), Kiss Tamás (Ibrány).