Véglegesítették, mely együttesek vehetnek részt a 2024–2025-ös vármegyei első osztályú bajnokságában.
Mint ismert, a Mátészalkai MTK sikerrel vette az osztályozót, így feljutott az NB III-ba, akárcsak a Nyíregyháza Spartacus II., melynek a Szpari élvonalbeli szereplése nyitotta meg a lehetőséget. Az Igazgatóság tájékoztatása szerint a másodosztályú bajnokok közül egyedül a Gergelyiugornyai SE vállalta az első osztályt, ráadásul az ötödik helyen végző Kállósemjén a másodosztályba nevezett, míg a kilencedik Nyírbéltek nem indul sehol.
Az Igazgatóság így a Labdarúgás Versenyszabályzatában leírt feltöltési szabályzatot figyelembe véve alakította ki a mezőnyt.
A vármegyei másodosztály legjobb második helyén végző – ezáltal első helyen felkért – Nagydobosi LSE nem vállalta az élvonalbeli kihívást. A legjobb kieső Vásárosnamény élt a felkínált lehetőséggel, ám a sorban következő második legjobb fel nem jutó Gyulaháza KSE nem kívánt élni a magasabb osztályban indulással. A 15. helyen végző Ibrány vállalta az első osztályt, akárcsak a harmadik legjobb fel nem jutó Nyírvasvári. A Nyírmeggyes SK is bennmaradt és a negyedik legjobb fel nem jutó Baktalórántháza is vállalta a magasabb osztályú megméretést, így tizenöt csapat alkotja a vármegyei élvonalbeli bajnokság mezőnyét.
Az augusztus 10-11-i hétvégén rajtoló pontvadászat őszi szezonjának sorsolása július második felében lesz nyilvános.
A vármegye I. osztályú labdarúgó-bajnokság mezőnye: Baktalórántháza VSE, Csenger FC, Gergelyiugornyai SE, Ibrány SE, Kemecse SE, Kótaj SE, Mándok VSE, Nagykállói VSE, Nyírbátori LSE, Nyírmeggyes SK, Nyírvasvári 16 FC, RSE Nagyecsed, Tarpa SC, Újfehértó SE, Vásárosnamény SE.