Az Ibrány Sportegyesület az idén ünnepli az alapítás 75. évfordulóját.
Ennek apropóján igazi labdarúgó „retrofesztivál” kerül megrendezésre szeptember 7-én a Tölgyes utcai sportpályán.
Az ünnepélyes megnyitót követõen 13 órától a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Öregfiúk bajnokság küzdelmeire kerül sor, méghozzá egyszerre két pályán is, ahol egykori NB-s, illetve megyei spílerek bizonyítják be, hogy tudásuk és technikájuk abszolút nem kopott el az évek során.
A vármegyei csoporttorna végeztével sem áll meg az élet a sportpályán, hiszen porondra lépnek az ibrányi öregfiúk is, akik Tiszatelek és Sárospatak csapatai ellen játszanak körmérkõzéseket, immáron teljes nagypályán.
Kísérõprogramként az Ibrány Sportegyesület kupa- és serlegkiállítást, valamint fényképes galériát tervez, mely a sportcsarnokban lesz megtekinthetõ.
A napot egy közös bográcsebéd, illetve hosszantartó nosztalgikus beszélgetések zárják le.