16. forduló (2014.11.29-30.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

 

Ibrány SE

Nyírgyulaj KSE
Kezdés: 2014.11.30. 13:00


 

Gerliczki Máté, ibrányi edző: – A kritikán nem megsértődni kell, hanem elfogadni. Ugyanakkor megfelelő hozzáállással öt perc alatt magad mellé tudod állítani a legnagyobb kritikusokat is, csak azt lássák rajtad, hogy megteszel mindent a sikerért.

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – A bajnokság végére kiütközik a csapaton a kettős terhelés okozta tompaság, fáradság, éppen ezért nekünk nem hiányzik az előrehozott forduló. Természetesen, ha már így alakult, akkor mindent meg kell tenni a pontszerzés érdekében, mert egész ősszel hiányzott az igazi nagy bravúr, ráadásul nagyon „ránk jöttek” a hátsó régióban álló csapatok.


További mérkőzések:

Szombat:

Nagykálló (16.)–Nagyhalász (6.)

Budaházi László, nagykállói edző: – Nem gondoltam volna, hogy a játékosokkal együtt megéljük az első tavaszi fordulót... A hét végéről csak annyit, nevelő egyesületem csapatával találkozunk, és az utóbbi hetek biztató teljesítményét szeretnénk bemutatni, meglátjuk, ez mire lesz elég, bár az eltiltások nagyban nehezítik dolgunkat.

Kiss Gábor, nagyhalászi edző: – A legfontosabb feladatnak az érzem, hogy a srácokat „bajnoki hőfokon” tudjam tartani. Óriási hiba lenne ellenfelünket lebecsülni, és úgy kimenni a mérkőzésre, hogy a három pont már a zsebünkben van. Kihangsúlyoztam, hogy Nagykálló a legutóbbi meccsén csupán a hajában volt kénytelen fejet hajtani, és ez a teljesítménye figyelemre kell, hogy intsen minket. Ennek ellenére bízom a játékosokban, hogy az utolsó bajnokinak is átérzik a jelentőségét, és győzelmükkel felteszik egész éves teljesítményükre a koronát.

Baktalórántháza (5.)–Tiszakanyár (11.)

Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – A hét végére is olyan komolyan készülünk, mint a szezon korábbi szakaszában. Figyelmeztető jel számunkra, a Tiszakanyár ibrányi bravúrgyőzelme, de van törleszteni valónk az ellenféllel szemben.

Koskovits György, tiszakanyári edző: – Idegenbeli bravúrral zártuk az őszi idényt, ezzel köszönjük meg azoknak a segítéségét, akik jóban, rosszban kitartottak mellettünk. Az év zárómérkőzésén mindent megteszünk majd a minél jobb eredmény elérése érdekében.

Tuzsér (1.)–Szakoly (12.)

Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – A kötelező győzelmek a legnehezebbek, és ez már nem egy alkaommal bebizonyosodott. Minden játékosnak százötven százalékot kell nyújtani annak érdekében, hogy az utolsó hazai mérkőzésen nem okozzunk csalódást a szurkolóknak.

Madalina György, szakolyi edző: – A hét végi mérkőzésen a hármas sípszót várom a legjobban.

Vasárnap:

Tiszalök (9.)–Kemecse (4.)

Kovács János, tiszalöki edző: – Az őszi szezont sokak meglepetésére jól, a kilencedik helyen zártuk. Remélem át tudjuk menteni formánkat a tavasz első meccsére. A Kemecsével mindig jó mérkőzést játszunk, erre számítok most is. Ellenfelünk felkészült csapat, nagyon jó edzővel a kispadon. Minden szimpátiánk ellenére szeretnénk győztesként kijönni ebből a csatából, így méltón megköszönni, polgármesterünknek, gazdasági vezetőnknek, szurkolóinknak, régi és új támogatóinknak az éves munkáját.

Hokk Béla, kemecsei edző: – Az utóbbi időszak egyik legjobb formát mutató csapatához látogatunk, ezért nagyon nehéz dolgunk lesz. Mindent elkövetünk a siker érdekében.

Szatmár Unió FC (13.)–Tiszavasvári (3.)

Siti Ferenc, az SZUFC edzője: – Remélem, nem kezdtük még meg a téli álmunkat. Mint minden hazai meccsen, ezúttal is győzelemre játszunk, amit remélhetőleg, a nézők is észre fognak venni.

Mirgai László, tiszavasvári edzője: – Nagyon remélem, az év utolsó mérkőzésén a csapat nem rontja el azt a jó hangulatot, amit az eddig mutatott jó teljesítménnyel kivívott, és ráteszi az i-re a pontot. Tudjuk, nem lesz könnyű meccs, hiszen a hazaiak most kezdenek magukra találni, de képesnek tartom a társaságot arra, hogy harcos, fegyelmezett játékkal felülkerekedjen.

Dombrád (15.)–Nyírmada (2.)

Borza László, dombrádi edző: – A bajnokság végére nagyon leültünk, de még a Mada elleni meccsre összekapjuk magunkat. Sajnos, azt viszont nem tudom megígérni, hogy a „brutális” játékosaim nem fognak olyan csúnya dolgokat művelni, mint a szabálytalanság az ellenfél tagjaival szemben...

Szőke István, nyírmadai edző: – Próbálunk javítani a múlt heti botlásunkat, mert szépen szeretnék befejezni ezt a fél évet.

Cellspan-Balkány (14.)–Mándok (8.)

Ferenczi Miklós, megbízott balkányi játékos-edző: – Ugyanúgy készülünk, ahogy eddig, egyben szeretnénk lelkes közönségünktől szépen elköszönni. Igaz, ez a szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de talán majd most...

Csoma Dezső, mándoki edző: – A csapat jó néhány tagja, igaz, kényszerből de már téli szabadságát tölti... Annyi a betegünk és sérültünk, hogy örülünk, ha a hét végén ki tudunk állni.


Tudósítások, eredmények

Ibrány–Nyírgyulaj 0–0
Ibrány, 200 néző, v.: Homonai.

Ibrány: Tóth N. – Torma T., Deme A., Bodó G., Lakatos B., Islony, Orosz D. (Petics Gy.), Somogyi T., Makai I., Kiss T., Papp M. (Kiss P.). Edző: Gerliczki Máté.

Nyírgyulaj: Kecskés G. – Szentjobbi R. (Lakatos J.), Tóth B., Czerula Zs., Pénzes Á., Gózner K., Erdei L., Baksa Cs. (Papp A.), Kanál R. (Erdei B.), Sitku Á. (Oxi R.), Berecz Zs. (Kolozsi M.). Edző: Lukács Tibor.

A játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe, ami nagyban befolyásolta az eredményt.

Ifi: 0–1.

Gerliczki Máté: – Ma mindent megtettünk a siker érdekében, ezért emészthetőbb a pontvesztés. Gratulálok a vendégeknek, mert kilencven percig hősiesen védekeztek. Az viszont felfoghatatlan és megemészthetetlen, hogy a harmincadik percben kitörő játékosunkat derékon rúgták a tizenhatoson belül, „természetesen” következmény nélkül...

Lukács Tibor: – Fegyelmezett, taktikus játékkal megérdemelten szereztünk pontot. Jó pihenést mindenkinek.


További eredmények:

Szombat:

Nagykálló–Nagyhalász 1–2 (1–0)

Napkor, 50 néző, v.: Kosztyu.

Nagykálló: Menyhárt N. – Bacskai A., File Z. (Hatházi M.), Rakaczki J., Brátán L. (Bordás G.), Farkas L. (Jaczkó Gy.), Csáki Cs., Kerecsen J., Csatári Á., Madar T., Szabó D. Edző: Budaházi László.
Nagyhalász: Jakocska Cs. – Turóczi Cs., Kovács N., Szitai R. (Csire G.), Kondor M. (Kosztik D.), Boros I., Horváth M. (Kiss G.), Orosz T., Tóth N., Anderka R. (Szabó B.), Kóder L. Játékos-edző: Kiss Gábor.

Mindent elmond a mérkőzésről, hogy a 88. percben még a sereghajtó Nagykálló vezetett... Az utóbbi hetek biztató játékából, és ebből a meccsből talán lehet építkezni a folytatásban.

Gól: File Z., illetve Kiss G. 2. Ifi: 2–10.

Budaházi László: – Nagyon sajnálom a csapatot, rendkívül közel állt a győzelemhez a masszív, jó képességű ellenféllel szemben. Egy nullnál meccslabdát hibáztunk, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a végén erőnlétileg fölénk kerekedett a Halász.
Kiss Gábor: – A nagykállói csapaton látszott a fejlődés, ezzel együtt saját magunknak tettük nehézzé ezt a meccset. érződött a srácokon, hogy fejben már elfáradtak. Gratulálok a társaságnak az őszi szerepléshez.

Baktalórántháza–Tiszakanyár 4–2 (2–0)

Baktalórántháza, 200 néző, v.: Bendik T.

Baktalórántháza: Tóth K. – Geda G. (Marics I.), Rakóczi Zs., Balogh G., Marics G. (Marics T.), Lakatos I., Szabó G., Csordás G., Szabó R. (Kun Cs.), Molnár L. (Éles Zs.), Balogh Zs. Játékos-edző: Illés László.
Tiszakanyár: Kanyári G. – Phrakonkham, Pócsi B., Morauszki I., Babják Cs., Gráf L. (Göncz B.), Terjék Z. (Bagin S.), Illés A., Barzó G., Ablonczy D., Oláh L. Edző: id. Koskovits György.

Az időjárásnak megfelelő szintű volt a játék. Ha a hazai csapat némileg komolyabban veszi a mérkőzést, és nem hiszi el, hogy 3–0 után vége a szezonnak, akkor gólkülönbséget javíthatott volna.

Gól: Balogh Zs. 2, Szabó R., Marics G., illetve Barzó G., Morauszki I. (11-est). Ifi: 2–2.

Illés László: – Idény eleji forma, könnyed győzelem.
Id. Koskovits György: – Gyenge játékunk mellett, sajnos a hitünket is elvesztettük. A második félidőben ugyan összekaptuk magunkat, de igazán nem volt átütőerő a játékunkban.

Tuzsér–Szakoly 2–0 (1–0)

Tuzsér, 100 néző, v.: Sinka Z.

Tuzsér: Szőr I. – Dancs B. (Pólyán I.), Soós T. (Zán P.), Dallos L. (Gergely I.), Bagoly Z., Hriskevics (Setét R.), Lakatos T., Tott R., Iván A., Markos J., Dolhai M. Játékos-edző: Dancs Béla. Szakoly: Szobonya G. – Baumgartner Á., Kiss A., Kiss I., Chioreanu, Fodor T., Pénzes M., Kiss T., Daru R., Bodai K., Kokrák Zs. Edző: Madalina György.

Hiába játszott óriási fölényben a hazai csapat, a jól záró szakolyi védelmet nehezen tudta feltörni.

Gól: Hriskevics, Soós T. Ifi: 14–1.

Dancs Béla: – Hoztuk a kötelezőt, úgy érzem, a csapat megdolgozott azért, hogy az élen zárja az esztendőt. Köszönöm a vezetőségnek, hogy biztosította a feltételeket, bízom abban, hogy ez a jövőben is így lesz. Ebben az esetben a csapatnak is lesz motiváció, mert ezt a pozíciót meg kell tartani!
Madalina György: – Régen örültem így vereségnek, mint most. Tisztességesen helytálltunk, nem használtuk ki a szabály adta lehetőséget, ugyanis kilenc játékos hiányzott sérülés, és betegség miatt. Lényegében a Szakoly II játszott, s tette becsülettel a dolgát. Venni kell egy nagy levegőt, és fel kell építeni a felkészülésre a csapatot.

Tiszalök–Kemecse 1–0 (0–0)
Tiszalök, 100 néző, v.: Vitkai.

Tiszalök: Gagyi S. – Dobos Z., Bognár A., Vass I., Balogh A., Kiss R. (Puncsák Cs.), Újvári Zs., Czifrák R. (Dócs N.), Csáki V., Cseh K., Gál N. Edző: Kovács János.

Kemecse: Pintér L. – Csomány Ö., Szűcs F., Hokk Á., Iván Zs., Lukács B., Simon D., Majoros Á., Lakatos L., Gömze A., Ruska T. Edző: Hokk Béla.

Jó iramú mérkőzésen a nagy hidegben szívet melengető játékkal búcsúztak a hazaiak a szurkolóktól.

Gól: Gál N. Kiállítva: Cseh K. (92. perc). Ifi: 1–0.

Kovács János: – A látottak alapján ez a mérkőzés akár rangadónak is megfelelt. Gratulálok a fiúknak, győzelmünket támogatónk feleségének ajánljuk.

Hokk Béla: – Játékost, edzőt el lehet tiltani, játékvezetőt vajon miért nem? Gratulálok a Tiszalöknek.

Szatmár Unió FC–Tiszavasvári 1–7 (0–1)
Fehérgyarmat, 150 néző, v.: Resán G.

Szatmár Unió: Kőrösi N. – Gégény M., Gál R., Juhász B., Rigó A., Bogár M., Balogh P., Baksa Á. (Bartha T.), Császár T. (Póti M.), Veress L. (Bartha G.), Bodó R. Edző: Siti Ferenc.

Tiszavasvári: Kanócz B. – Balogh N., Daru I., Nagy D., Lakatos I., Potornai M. (Bakos T.) Péntek A. (Lakatos B.), Kóka R. (Szolyka T.), Somogyi M. (Fazekas V.), Tudja D., Nagy I. (Dankó G.). Edző: Mirgai László.

A nyáron Fehérgyarmaton búcsút vettek a szeretett légiós egységtől, s kézen fogva elhoztak egy ovis csoportot a „Potyok-partjára”. A gyerekeket néha keményen arcul csapták, de azért olykor ők is megcincálták a nagyfiúk bajszát. A meccsre járó bácsik és nénik megszerették őket, s megbocsátották botladozásaikat is. Ma egy bajusz nélküli bácsi csapatától csúnyán kikaptak, s szégyellik is magukat. Zoli bácsi Csaholcról húsit hozott a srácoknak, Tibi bácsiék megfőzték, így jóllakva mehettek haza anyuékhoz, várni a Télapót! Gyerekek, jövőre veletek, ugyanitt, csak egy kicsit sikeresebben!

Gól: Bartha T., illetve Nagy I. 3, Somogyi M., Bakos T., Fazekas V., Nagy D. Kiállítva: Kőrösi N. (80. perc). Ifi: 2–6.

Siti Ferenc: – Szégyen és gyalázat, amit ma futball címszó alatt műveltünk. Nagyon remélem, hogy játékosaim is szégyellik magukat, mert én nagyon! Ennek a mai játéknak mindenképpen lesznek következményei! Jó pihenést kívánunk minden szurkolónknak.

Mirgai László: – Megmondom őszintén, az első félidő után nagyon mérges voltam játékosaimra, mert úgy éreztem, belealudtunk a meccsbe és a hazai fiatalok nagyon ügyesen futballoztak. A szünet után azonban azt csinálták játékosaim, amit megbeszéltünk, visszakaptam a pályán, amit kértem tőlük, s a második félidő közepétől az ellenfél, minthsa feladta volna a mérkőzést. Hálásan köszönjük mindazoknak, akik az egész éves munkánkat bármilyen formában segítették. Gratulálok csapatomnak, hogy a mai napon ezzel a szép győzelemmel feltették az i-re a pontot.

Dombrád–Nyírmada 2–3 (1–2)
Tiszakanyár, 60 néző, v.: Kiss L.

Dombrád: Szabolcsi M. – Bárány L., Kovács M., Simon I. (Molnár A.), Csáki P., Fabu R., Marcsek Z., Bárány T., Oncsó M., Kató I., Gombkötő Z. Edző: Borza László.

Nyírmada: Kardos Z. – Mátyus Cs., Géczi I., Puskás Á., Danku A., Bancsi G. (Szűcs B.), Fejes J., Nagy M., Németh A. (Szikszai A.), Dávid R., Derceni B. Edző: Szőke István.

Látványos, gólgazdag mérkőzés volt.

Gól: Marcsek Z., Molnár A., illetve Derceni B. 2, Dávid R. Ifi: 1–9.

Borza László: – Mindkét csapat előtt rengeteg ziccer adódott, akár hat hat is lehetett volna az eredmény. De azért Nyírmada a második, mi pedig alulról a másodikok a tabellán, mert ők el tudják találni az üres kaput, mi pedig nem.

Szőke István: – Küzdelmes meccsen értékes három pontot szereztünk.

Cellspan-Balkány–Mándok 0–1 (0–0)
Balkány, 100 néző, v.: Pethő P.

Balkány: Lovas B. – Vass Z., Karasz G. (Csizmarik Á.), Nagy D. (Kerezsi K.), Marozsán M., Ferenczi F. (Málik J.), Turbucz T., Vasas T., Marozsán Zs., Szabó P., Karasz L. Megbízott játékos-edző: Ferenczi Miklós.

Mándok: Pécsi V. – Sallai M., Schellenperger, Káté I. (Galambos L.), Szabó T., Révész Z. (Zhoffcsak), Zsidó L., Dascal, Stef (Csürök Cs.), Dancs A., Nikita V. Edző: Csoma Dezső.

A döntetlen igazságosabb lett volna.

Gól: Dascal. Ifi: 2–1.

Ferenczi Miklós: – Ha helyzetekre játszanák a futballt, akkor elsők lennék a tabellán. Mivel azonban nem tudunk gólt rúgni, ott állunk, ahol. A csapatnak gratulálok a mai játékához.

Csoma Dezső: – Ha egy kicsivel pontosabbak a támadóink, nagyobb lehetett volna a különbség.

 


Tabella:

1.  TUZSÉR SE  16 11 3 2 38 16 36
2.  NYÍRMADAI ISE  16 11 2 3 41 25 35
3.  TISZAVASVÁRI SE  16 11 1 4 39 14 34
4.  SE KEMECSE  16 9 4 3 34 21 31
5.  BAKTALÓRÁNTHÁZA* 16 10 1 5 45 25 30
6.  NAGYHALÁSZI SE 16 9 3 4 30 17 30
7.  MÁNDOK KSE  16 8 2 6 32 20 26
8.  IBRÁNY SE  16 7 5 4 30 12 26
9.  TISZALÖK VSE  16 7 2 7 34 25 23
10.  NYÍRGYULAJ KSE  16 6 3 7 19 21 21
11.  TISZAKANYÁR SE  16 5 2 9 21 31 17
12.  SZAKOLY SE 16 4 5 7 27 38 17
13.  SZATMÁR UNIO SE  16 4 2 10 23 48 14
14.  BALKÁNYI SE  16 3 3 10 18 30 12
15.  DOMBRÁD SE 16 2 4 10 14 29 10
16.  NAGYKÁLLÓI VSE  16 0 0 16 6 79 0
* Egy pont levonva              

 

Fel Következő